Frissítve:

Szocsi 2014 – Öt bajnokot avatnak a nyitónapon, Gombos is bemutatkozik

A Magyar Csapat Szocsiban A Magyar Csapat Szocsiban - © Fotó: MOB
Szocsi, 2014. február 7., péntek (MTI) – Szombaton hivatalosan is megkezdődnek a versenyek a szocsi téli olimpián, s rögtön a nyitónapon bemutatkozik az első magyar Gombos Károly sílövő személyében.

hiba beküldése

A 32 éves versenyző a 10 km-es sprintszámban áll rajthoz és saját bevallása szerint boldog lenne, ha sikerülne a legjobb 60 közé kerülnie, mert akkor két nappal később a 12,5 km-es üldözéses versenyben is indulhatna. Ugyanakkor számára az a legfontosabb, hogy mindent kiadjon magából. “Egyelőre az bíztató, hogy nagyon jól ment a lövészet az edzéseken” – mondta az olimpiai újonc, aki szerint a Krasznaja Poljana-i pályánál nincs nehezebb, mert sok és hosszú emelkedő tarkítja, ráadásul közel 1500 méter magasan fekszik, így az erős fizikai terhelést tovább nehezítheti a légszomj.

A közönség ebben a számban láthatja minden idők második legeredményesebb téli olimpikonját, a norvég Ole Einar Björndalent, aki eddig 6 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzérmet nyert az ötkarikás játékokon. További két diadallal megelőzhetné az örökranglistát 8 arany- és 4 ezüstéremmel vezető honfitársát, a sífutó Björn Dählie-t. Azonban meglepetés lenne a 40 éves Björndalen sikere, ugyanis közel két éve nyert legutóbb világkupafutamot. Ebben a számban elsősorban Vancouver kétszeres bajnoka, a norvég Emil Hegle Svendsen és a vk-pontversenyt vezető francia Martin Fourcade nagy csatája várható. Mindketten négy-négy vk-viadalt nyertek ebben az idényben és egyaránt ötszörös világbajnokok.

Sífutásban az előző, vancouveri játékok legnagyobb hősének, a szintén norvég Marit Björgennek a szereplésére érdemes odafigyelni. A négy éve 3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel legeredményesebbnek bizonyult versenyző olimpiai és világbajnoki címvédőként ezúttal is a favoritok közé tartozik a 15 km-es számban, melynek első felét klasszikus, a másodikat pedig szabadstílusban teljesítik az indulók.

A szombati napon ezen kívül még érmet osztanak a férfi gyorskorcsolyázók 5000 méteres távján, a síakrobaták női mogul (buckasí) számában, illetve a férfi hódeszkásoknál az ötkarikás programban először szereplő úgynevezett slopestyle-ban, amely egy trükkös akadályversenynek felel meg.

– MTI, Gergelics József –

 



További hírek a Sport kategóriából
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – A DVTK 41 ponttal nyert
Budapest - A DVTK Miskolc 41 ponttal nyert a BEAC Újbuda vendégeként a női kosárlabda NB I vasárnapi első [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása