Frissítve:

Szocsi 2014 – Az olimpia biztonságáról is tárgyalt az amerikai és az orosz vezérkari főnök

Washington, 2014. január 22., szerda (MTI) – Az Egyesült Államok és Oroszország között tárgyalások kezdődtek arról, hogy amerikai elektronikus jelelfojtó berendezéseket is alkalmazzanak a szocsi téli olimpia védelmében – közölte szerdai számában a The New York Times.

hiba beküldése

Martin Dempsey, az amerikai és Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke erről Brüsszelben, Oroszország NATO-képviseletén folytatott egyeztetést. A két tábornok első ízben találkozott egymással. Az olimpiai játékok biztosítása szóba került Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi, telefonon folytatott megbeszélésén is.

Dempsey kijelentette, hogy a Pentagon kész az orosz hadsereg rendelkezésére bocsátani a pokolgépek vezeték nélküli távirányítással (telefon- vagy rádiójelekkel) való felrobbantását megakadályozó berendezéseket. Az amerikai tábornok ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Irakban és Afganisztánban kifejlesztett katonai technológiának az orosz kommunikációs és biztonsági rendszerekbe történő beillesztéséhez a két ország műszaki szakembereinek együtt kell működniük.

A lap rámutatott, hogy a technológia alkalmazása az amerikai tapasztalatok szerint, főleg az első időkben, zavart okozhat az elektronikus hullámokkal kommunikáló, védelmi célú berendezések működésében is. A vezérkari főnökök egy nappal azután találkoztak, hogy nyilvánosságra került: az Egyesült Államok fegyveres erőinek európai parancsnoksága azt tervezi, hogy az olimpia idején hadihajókat vezényel majd a Fekete-tenger térségébe, és azok szükség esetén szerepet játszhatnának az amerikai állampolgárok Szocsiból történő evakuálásában.

Geraszimov tájékoztatta amerikai kollégáját az orosz katonai és a polgári biztonsági erőknek a február 7-én kezdődő olimpia biztosításában való együttműködésről.

A két vezérkari főnök egyetértett abban, hogy a Washington és Moszkva közötti diplomáciai viszony lehűlése ellenére is szükség van a két ország együttműködésének továbbfejlesztésére a terrorelhárítás és a kalózkodás elleni harc területén.

 – MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása