Frissítve:

Szociológiai előadások is kísérik Kolozsváron a futballtárlatot

Kolozsvár, 2013. november 18., hétfő (MTI) – A futball és a társadalom összefüggéseit vizsgáló beszélgetések is kísérik a magyar-román válogatott futballmérkőzéseket bemutató kiállítást Kolozsváron. A Történelem a pályán című vándortárlat megnyitóját hétfő délután tartották a sétatéri Kaszinóban.

hiba beküldése

Péter László szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója a kiállítást kísérő rendezvények egyik szervezője az MTI-nek elmondta, a hét során olyan beszélgetéseket hallgathatnak a tárlat látogatói, amelyek a labdarúgást társadalmi jelenségként mutatják be. Terítékre kerül például a futball és a maszkulinitás, a futball és a bíráskodás, valamint a futball és a szurkolók kérdésköre.

Péter László úgy vélte, a mindennapjainkat sokkal jobban áthatja a labdarúgás, mint gondolnánk. Megemlítette, hogy Romániában a felnőtt népesség 42 százaléka tekint futballszurkolóként magára.

A futballt kutató szociológus szerint a közhiedelemmel ellentétben a szurkolás egyre békésebb.

“Régen megverték a bírót, és összeverekedtek egymással a szurkolók. Ma inkább az számít erőszaknak, hogy csúnyákat kiabálnak be a lelátóról” – vélte. Szerinte ez azért van, mert a futballt ma uraló kereskedelmi szférának az az érdeke, hogy fogyasztók üljenek a stadionban.

Érdekesnek nevezte azt is, hogy a szurkolás Romániában is, Magyarországon is középosztályosodik.

“A magasan képzett népesség a csoportján belül nagyobb arányban jár focimeccsekre, mint az alacsonyan vagy közepesen képzett” – állapította meg a társadalomkutató.

A kolozsvári a sporttörténeti tárlat ötödik romániai helyszíne. Korábban Székelyudvarhelyen, Bukarestben, Sepsiszentgyörgyön és Jászvásárban láthatta a kiállítást a közönség.

Kósa András László, a szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az erdélyi bemutatókon általános volt a többnyire magyar közönség nosztalgiázása. A bukaresti és jászvásári kiállítást viszont a román futball nagy egyéniségei tisztelték meg jelenlétükkel. Sokan olyanok, akik a román válogatott játékosaként pályára léptek valamelyik mérkőzésen a magyar csapat ellen.

– MTI, Gazda Árpád –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az ukrán külügyminiszter nem zárja ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását
Ungvár - Nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután [...] tovább »
Medve támadt egy férfira a székelyföldi Csíkkarcfalván
Kolozsvár - Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres [...] tovább »
EU-csúcs – Donald Tusk rendkívüli Brexit-ügyi EU-csúcsot fog összehívni november közepére
Brüsszel/Salzburg - Rendkívüli EU-csúcsot fog összehívni november közepére az Európai Tanács elnöke az [...] tovább »
Amerikai importvámok – Londoni elemzők: kedvezőtlen, de nem katasztrofális a várható növekedési hatás
London - Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai [...] tovább »
A katasztrófa sújtotta Észak-Karolinába látogatott Donald Trump
Washington - A Florence trópusi vihar által sújtott Észak-Karolinába látogatott szerdán Donald Trump amerikai elnök. tovább »
EU-csúcs – Orbán: Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni
Budapest - Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyolcassal küldték haza a fiatalokat a Jegesmedvék
Miskolc - A DVTK hokicsapata tegnap este második hazai meccsét is megnyerte a szlovák ligában. tovább »
Aqua SE – A felnőttek bajnokságban vízipólóznak
Nyíregyháza - Hat szűk esztendő után ismét felnőtt vízilabda csapattal büszkélkedhet a Nyíregyházi Aqua [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – A DVTK legyőzte a szlovák junior válogatottat
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék csapata 8-4-re legyőzte a vendég szlovák junior válogatottat (U20) a szlovák [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Majoros búcsúzott egyesben, kiestek a magyar vegyes párosok
Budapest/Alicante - Majoros Bence búcsúzott a férfi egyes selejtezőjének utolsó fordulójában és vegyes [...] tovább »
Ezüstérmes lett a Lovehunter Mezőkövesden
Mezőkövesd - A BL-ben a csoportkör után búcsúzott a kövesdi kispályás csapat, amely a vigaszágon vigasztalódott. tovább »
A Csorba-tavon népes mezőny versenyzett
Miskolc - Miskolc bajnoksága és régiós válogatóverseny, Csorba tó, 10 egyesület, 459 nevező. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása