Frissítve:

Szlovák újságíró-gyilkosság – Eljárást indítottak az állítólagos megrendelő ellen

Pozsony – Büntetőeljárást indított az üggyel megbízott vizsgálótiszt a tavaly februárban elkövetett szlovákiai újságíró-gyilkosság állítólagos megrendelője ellen – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi közlésre hivatkozva.

hiba beküldése

Az üggyel foglalkozó szlovák különleges ügyészség csütörtökön megerősítette, hogy Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának megrendelésével, a hatóságok Marián K.-t, egy jól ismert szlovák nagyvállalkozót vádolnak. Az ügyészség szerint Kuciak halálát újságírói munkájával összefüggésben rendelték meg. Az ügyészség a vizsgálat menetére hivatkozva nem árulta el, hogy csak egy megrendelőről van-e szó.

Azt viszont elmondták, hogy bebizonyosodott, hogy téves volt az úgynevezett “olasz szál” – vagyis az, hogy az eset összefüggésben állna a calabriai maffia, a ‘Ndrangheta tagjainak szlovákiai tevékenységével és állítólagos kormányközeli kapcsolataikkal. A kettős gyilkosság után ez az információ nagy súllyal esett latba a kormányátalakításhoz vezető belpolitikai válság kialakulásában.

A tehetős vállalkozó, az újságok címlapjairól is jól ismert Marián K. nevét a szlovák média már több alkalommal is összefüggésbe hozta a Kuciak-üggyel és más bűnügyekkel is. Marián K. egy más ügyben – több komoly jelentőségű gazdasági bűnténnyel kapcsolatban – már több hónapja vizsgálati fogságban van.

A szlovák rendőrség tavaly szeptemberben nyolc személyt vett őrizetbe a Kuciak-ügyben. Később gyilkosság elkövetésének alapos gyanúja miatt hármójuk ellen eljárást indítottak. Köztük volt a kettős gyilkosság feltételezett elkövetője, Tomás Sz., akit a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított a pozsonyi sajtó, és Alena Zs. is, akit a rendőrség a bűntény közvetlen megrendelőjének, de nem értelmi szerzőjének tart. Úgy vélik, Alena Zs. volt az, aki hetvenezer eurót juttatott a gyilkosság végrehajtójának, de ezt a feladatot vélhetően tőle is megrendelhette valaki. Alena Zs. ellen januárban a rendőrség egy másik gyilkossági ügyben is eljárást indított, gyilkosságban való bűnrészesség miatt.

A kettős gyilkosság áldozatait – egy fiatal szlovák tényfeltáró újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét – tavaly február végén találta holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban a rendőrség. Az újságírót a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben ölték meg, a gyilkosság közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához – köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és a kabinet széles körű átalakításához vezettek.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása