Frissítve:

Szlovák népszavazás – Befejeződött a voksolás a család védelméről, alacsony részvétel

Pozsony, 2015. február 7., szombat (MTI) – Szombaton este tíz órakor Szlovákiában országszerte bezártak a szavazóhelyiségek, és ezzel befejeződött a család védelméről tartott népszavazás. A referendum részvételi aránya a régiók többségéből érkezett visszajelzések szerint a várakozásoknak megfelelően alacsony volt.

hiba beküldése

A népszavazást, amely már a nyolcadik volt az ország történetében, a Családért Szövetség (AZR) nevű civil ernyőszervezet kezdeményezte tavaly augusztusban, az általuk összegyűjtött több mint négyszázezer aláírás alapján. A szervezet a referendumot a hagyományos család megvédésének szükségességével indokolta.

A szombaton reggel hét órakor kezdődött össznépi voksoláson három kérdésre lehetett igen vagy nem választ adni. Ezek sorrendben a következőek voltak: egyetértenek-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyermeket, valamint, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

Szlovákiában rendszerint igen alacsony a népszavazások iránti érdeklődés: a korábban megrendezett hét össznépi voksolásból hat részvételi aránya nem érte el az ötven százalékot s így azok érvénytelennek minősültek. Az ország legtöbb régiójából napközben a részvételi arányról érkezett visszajelzések szerint komoly a valószínűsége, annak, hogy ez a mostani referendumnál is így alakul.

A referendum első részeredményeit a voksok feldolgozottsága szerint folyamatosan hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság (ÚVK) a www.volbysr.sk honlapon, a nem hivatalos végeredmények vasárnap hajnalra várhatóak.

– Starovic Tibor, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása