Frissítve:

Szíria – Washington szerint nagyon valószínűtlen a felkelők felelőssége

Washington, 2013. augusztus 31., szombat (MTI) – Nagyon valószínűtlen, hogy augusztus 21-én szíriai felkelők hajtották volna végre Damaszkusz körzetében a vegyi támadást – állította az amerikai kormány hírszerzési értesüléseken és nyílt forrásokon alapuló pénteken közzétett értékelése.

hiba beküldése

A négyoldalas dokumentum szerint egyúttal az is nagyon valószínűtlen hogy a szíriai ellenzéknek lenne kapacitása arra, hogy nagy mennyiségű videofelvételt, orvosi személyzet és civil szervezetek által is megerősített fizikai tünetet, illetve erre a vegyifegyver-támadásra vonatkozó egyéb információt hamisítson annak érdekében, hogy a damaszkuszi rezsimre terelje a gyanút.

“Az Egyesült Államok nagy biztonsággal úgy értékeli, hogy a szír kormány vegyifegyver-támadást hajtott végre Damaszkusz egyik külvárosában 2013. augusztus 21-én. Továbbá értékelésünk szerint a rezsim ideggázt vetett be a támadás alatt” – hangzott az értékelés, amely szerint a támadás legkevesebb 1429 embert, köztük legalább 426 gyereket embert ölt meg.

“Nagy bizonyossággal úgy értékeljük, hogy a gáztámadást a szíriai kormány hajtotta végre ellenzékiek ellen a damaszkuszi külvárosokban augusztus 21-én. Értékelésünk szerint nagyon valószínűtlen egy olyan forgatókönyv, amely szerint az ellenzék hajtotta végre a támadást” – állt a jelentésben.

A következtetés a rendszer előkészületeire, a támadás lebonyolítására és hatásaira vonatkozó információkon, valamint a rezsim és az ellenzék képességeinek összehasonlításán alapul.

A dokumentum rámutatott, hogy a rezsim, amely hatalmas készleteket halmozott fel katonai rendeltetésű vegyi anyagból (egyebek között mustárgázból, szarinból és VX-ből), valamint az ezeket célba juttató eszközökből, az elmúlt év során több ízben is intézett kisebb támadást az ellenzék ellen. Az értékelés szerint a felkelők nem használtak vegyi fegyvert.

“A szír rezsim rendelkezik olyan lövedékekkel, amelyekkel feltevésünk szerint a támadást augusztus 21-én végrehajtották, és rendelkezik azzal a képességgel is, hogy egy időben több helyen hajtson végre támadást. Nem láttunk arra utaló jeleket, hogy az ellenzék hajtott volna végre olyan nagyméretű, koordinált rakéta- és tüzérségi támadást, mint amilyen augusztus 21-én történt” – hangzott a jelentés.

A dokumentum azzal indokolta a vegyi fegyvereknek a kormányerők általi bevetését, hogy a rezsim igyekezete a Damaszkuszt a főváros környékéről támadó ellenzéki fegyveresek leküzdésére kudarcba fulladt. Az amerikai információk szerint az előkészületek három nappal a támadás előtt kezdődtek meg Damaszkusz Adra nevű külvárosában, ahol az erre szakosított alakulatok rendszerint összeállítják a vegyi fegyverek, köztük a szarin keverékét.

Azokat a Damaszkusz környéki, ellenzéki ellenőrzés alatt álló negyedeket, ahonnan vegyifegyver-támadást jelentettek – beleértve Kafr-Bátnát, Dzsavbart, Ain-Tarmát, Darajját, és Muaddamiját – augusztus 21-én a kora hajnali órákban vették tüzérségi és rakétatűz alá. A támadások a rezsim által ellenőrzött területről indultak, mintegy 90 perccel azelőtt, hogy a vegyi támadásról az első híradások 2 óra 30 perckor megjelentek a közösségi médiában. Damaszkusz körzetében három kórházban kevesebb mint három óra leforgása alatt mintegy 3600 pácienst vettek fel ideggázra utaló tünetekkel.

A jelentett tünetek és az események járványszerű mivolta – azaz a nagyszámú és azonos tünetektől szenvedő beteg felvétele rövid idő leforgása alatt, az, hogy sokan jöttek egy helyről, valamint az orvosi és az elsősegélyt nyújtó személyzet megfertőződése – megegyeztek egy tömeges ideggáz-támadás képével – állította a dokumentum.

“Száz olyan videofelvételt azonosítottunk, amelyek feltételezhetően a támadásokról készültek, és amelyek közül sok az ideggáz hatásaira, bár nem kizárólag azokra jellemző fizikai tüneteket mutató testeket mutat be. Az áldozatok tünetei között a jelentések szerint szerepelt az eszméletvesztés, az orr és a száj habzása, a pupillák összeszűkülése, a gyors szívverés, és nehéz légzés. Több videó nagyszámú valószínű halottat mutat be, akiken nincsenek látható sérülések, ami a vegyi fegyver okozta halálra jellemző, és nem jellemző kézifegyverek, robbanó lövedékek vagy hólyaghúzó gázok okozta halálra” – állt az összegzésben, amely szerint nem valószínű, hogy az ellenzék ilyen bizonyítékokat tudna hamisítani.

Az értékelés említést tett egy meg nem nevezett szíriai vezető lehallgatott beszélgetésére, amelyben az illető megerősítette a vegyi fegyverek bevetésének tényét, és kifejezte nyugtalanságát amiatt, hogy az ENSZ-ellenőrök bizonyítékot szerezhetnek az incidensről.

A dokumentumban foglaltak szerint a vegyi fegyvereket bevető egységek augusztus 21-én délután parancsot kaptak a támadás beszüntetésére, majd az érintett negyedeket ágyútűz elé vették. A tüzérségi támadások intenzitása 24 órán át a négyszerese volt az előző tíz napinak, s az erős ágyúzás augusztus 26-ig tartott.

Az értékelés emberektől, híradástechnikai és térinformatikai hírszerzési, valamint nyílt forrásból származó, egymástól független információkon alapul. Ez utóbbiak között vannak nemzetközi és szíriai egészségügyi személyzettől származó beszámolók, videók, szemtanúi és újságírói elbeszélések, a közösségi médiában megjelent több ezer beszámoló, amelyek Damaszkusz körzetéből, legkevesebb 12 különböző helyszínről számolnak, valamint nem kormányzati szervezetek jelentései.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Maláj utasszállító – Moszkva: egy ukrán Buk maradványait mutathatták be a holland nyomozók
Moszkva - Több mint valószínű, hogy az ukrán hadseregé volt az az 1986-ban gyártott Buk rakéta, amely a "holland [...] tovább »
Két újabb országot vettek le az EU adóparadicsomokról összeállított feketelistájáról
Brüsszel - Két újabb ország, a Bahama-szigetek, valamint Saint Kitts és Nevis került le pénteken az Európai [...] tovább »
Maláj utasszállító – EU: Oroszországnak vállalnia kell felelősségét
Brüsszel - Oroszországnak vállalnia kell felelősségét a maláj légitársaság utasszállító repülőgépének [...] tovább »
Megérkezett a foci-vb hivatalos dala!
Budapest - A torna kezdete előtt húsz nappal mutatták be a Live It Up című számot. A dalnak magyar vonatkozása is [...] tovább »
Videó: Íme 10 elképesztő véletlen, amit alig fogsz elhinni!
Tudod, mennyi az esélye annak, hogy megnyert az 5-ös lottót? Nos, közel 1 a majdnem 44 millióhoz. Lássuk be, ez [...] tovább »
Danny Boyle rendezi a 25. James Bond-filmet
London - Az Oscar-díjas Danny Boyle rendezi a jövőre megjelenő 25. James Bond-filmet, amelynek főszerepét ismét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Világbajnoki cím lett a wrapping ezüstből
Nyíregyháza - Nagy Lajos készítette a legjobb bandázsokat, Márk is remek teljesítményt nyújtott. tovább »
Sportlövő vk – Sidi 8. összetettben, Major 9. sportpisztolyban
München - Sidi Péter a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses számában bejutott a fináléba, ahol végül nyolcadik [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Sterbik Árpád a legjobb kapus
Budapest/Köln - Sterbik Árpád, a címvédő macedón Vardar Szkopje vajdasági kapusa bekerült a férfi kézilabda [...] tovább »
Nánás csapatában még egy nő is helyet kapott
Hajdúnánás - Helyt állt a nánási csapat a IV. Magyar Önkormányzatok Focikupáján. tovább »
A cigándi Kiss-gólöröm a „hetediken”
Cigánd - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának hétvégi fordulója Kiss Marcellről szólt. tovább »
Megérkezett a foci-vb hivatalos dala!
Budapest - A torna kezdete előtt húsz nappal mutatták be a Live It Up című számot. A dalnak magyar vonatkozása is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása