Frissítve:

Szíria – Szakértő: a helyzet amerikai megoldásra vár

Budapest, 2015. szeptember 3., csütörtök (MTI) – Szíriában addig tudnak működni terrorszervezetek, amíg tart a pénzügyi és logisztikai utánpótlásuk az Arab-öbölből, ez pedig csak addig lehetséges, amíg azt az Egyesült Államok megengedi – mondta Sógor Dániel Közel-Kelet-kutató az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Hangsúlyozta: Szíriában nem polgárháború, hanem háború folyik, hiszen külföldi fegyveresek harcolnak a kormány ellen és mészárolják a szír lakosságot, az állam azonban egész jól tartja magát a helyzethez képest.

Sógor Dániel közölte, Szíria kap ugyan segítséget, de nem sokat. A térségben Iránból és Libanonból érlezik a legtöbb támogatás; a napokban Tunéziából is járt ott egy delegáció, Algériából, Egyiptomból is kapnak segítséget, tehát azokból az országokból, amelyek megtapasztalták az arab tavaszt.

A Magyarországra érkező bevándorlókról azt mondta, mintegy harmaduk lehet szíriai, többségük azonban Afganisztánból és Pakisztánból jött. Az ő esetükben kérdés, miért most indultak el, hiszen ott nem változott a helyzet a közelmúltban – tette hozzá.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása