Frissítve:

Szíria – KÜM-államtitkár-helyettes: hasonlóak a magyar és a brit érdekek

Budapest/London, 2013. november 15., péntek (MTI) – Hasonlóak Magyarország és Nagy-Britannia érdekei a szíriai helyzet rendezését illetően, e kérdésben a jövőben is aktívan együttműködik a két ország – mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, politikai igazgató pénteken az MTI-nek.

hiba beküldése

Takács Szabolcs Londonban tárgyalt brit kollégájával, Simon Gass politikai igazgatóval, illetve David Cameron brit miniszterelnök külpolitikai tanácsadóival. Megbeszéléseit követően az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott, hogy a két ország álláspontja több kérdésben nagyon közel áll egymáshoz, amint arra Orbán Viktor kormányfő néhány héttel korábbi londoni útja is rávilágított.

Szíria ügyében a két ország egyetért abban, hogy reális esély van arra, hogy még az év vége előtt felújítsák a genfi folyamatot, és fontos, hogy az ennek keretében rendezendő konferencián a szíriai ellenzék minél nagyobb létszámban és minél több etnikai, vallási csoportot képviselve vegyen részt – hangsúlyozta. Kiemelte: lényeges az is, hogy elinduljon a politikai rendezés, és ennek legyen egy “belátható útiterve”.

A megbeszéléseken szó volt Iránról is, ezzel kapcsolatban a helyettes államtitkár az Irán, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország közötti tárgyalások következő, november 20-i fordulójának jelentőségét hangsúlyozta.

Takács Szabolcs tárgyalásainak fontos témája volt a Nyugat-Balkán és a keleti partnerségi uniós kezdeményezés helyzete is. Mint mondta, Nagy-Britannia elismeri Magyarország tapasztalatait, szakértelmét ezekben a kérdésekben. London kíváncsi a magyar véleményre a Nyugat-Balkán európai integrációját illetően, és a brit álláspont több térségbeli ország esetében is hasonló Magyarországéhoz, ezért is fontos a közvetlen és gyakori konzultáció a két ország között – közölte. Hozzátette: Magyarország jelentőségét a britek szempontjából jelenleg az is növeli, hogy az ország tölti be a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) elnöki posztját.

A keleti partnerséggel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy november végén lesz Vilniusban a kezdeményezés következő csúcstalálkozója, amelyen döntés születhet az EU-Ukrajna társulási megállapodásról. A következő napokban-hetekben még sok minden történhet ebben az ügyben, ezért is lényeges a folyamatos egyeztetés – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár azt mondta, hogy a transzatlanti kapcsolatokról, az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodásról is tárgyalt. Azzal kapcsolatban, hogy ezt a kérdést miként befolyásolhatja a lehallgatási botrány, Takács Szabolcs úgy vélekedett, hogy mindkét országnak érdeke, hogy erősek legyenek a transzatlanti kapcsolatok, és minden olyan ügyet, amely esetleg ezt megzavarhatja, tárgyalásos úton kell megoldani, mert fontos, hogy e kapcsolatok alapja továbbra is stabil maradjon.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Mabisz: a júniusi viharok közel kétmilliárd forint kárt okoztak
Budapest - A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. június 18.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 24/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Két motoros ütközött Tát és Bajna között, egy ember meghalt
Budapest - Halálos közlekedési baleset történt Tát és Bajna között a 1119-es úton vasárnap délután. Két [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 24. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női tenisz-világranglista – Változatlan élcsoport, Babos egy, Stollár 15 helyet javított
Budapest - Babos Tímea egy helyet javítva a 36., míg Stollár Fanny 15 pozíciót előreugorva a 146. a női [...] tovább »
Sós Bence a Videotonhoz igazolt
Debrecen - A fiatal középpályás végleg távozik a DVSC-től. tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Ismét Federer az élen, Fucsovics 45.
Budapest - A várakozásoknak megfelelően hétfőtől ismét Roger Federer vezeti a férfi teniszezők [...] tovább »
Szanyi Ágnes és Németh Csaba sikere a „Bükkin”
Borsod-Abaúj-Zemplén - 604 fős mezőny „maratonozott” a Bükkben, szombaton. tovább »
Vb-2018 – Messivel is pacsiztak magyar gyerekek
Moszkva - Felejthetetlen élményekkel térhet haza Moszkvából az a nyolc magyar gyerek, aki játékosokat kísért ki [...] tovább »
MLSZ: még a biztonságtechnikai szakemberek sincsenek tisztában a pirotechnika veszélyeivel
Budapest - Sem jogilag, sem biztonsági szempontból nincs arra mód, hogy a futballstadionokban pirotechnikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása