Frissítve:

Szíria – Kerry: az elnök korlátozott katonai csapás mellett dönthet

Washington, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) – Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet – adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter.

hiba beküldése

John Kerry hangsúlyozta az Egyesült Államok erkölcsi felelősségét és azt, hogy Washington nem hunyhat szemet afölött, ha egy diktátor tömegpusztító fegyvereket vet be saját országának lakossága ellen.

Az amerikai diplomácia vezetője kijelentette: az amerikai hírszerzés “nagyon bizonyos” abban, hogy az augusztus 21-ei vegyifegyver-támadást, amelynek 1429 halálos áldozata – köztük 426 gyerek – volt, a szíriai kormányerők követték el. Kerry ezt emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte.

Szavai szerint a szíriai lépések azt teszik próbára, hogy az Egyesült Államok továbbra is megvédelmezi-e az egyetemes értékeket. Kerry rámutatott, hogy Amerika szavahihetősége forog kockán.

A külügyminiszter abból az alkalomból állt a nyilvánosság elé, hogy az amerikai kormány közreadta a hírszerzés Damaszkusz felelősségét megállapító jelentésének titkosított elemeket nem tartalmazó, de “világos és meggyőző” változatát.

John Kerry elmondta, hogy a lehetséges amerikai fellépés “gondosan megszabott” lesz, és semmilyen formában nem hasonlít majd az Irak vagy az Afganisztán elleni invázióra, vagy a Moammer Kadhafi líbiai diktátor megdöntését célzó akcióra. Az akció nem lesz “nyitott végű”, és abban nem vesznek részt amerikai szárazföldi erők.

Kerry szerint az Egyesült Államoknak bízik ugyan az ENSZ-ben, és nagyra becsüli a világszervezet ellenőrei által Szíriában elvégzett vizsgálatot, de emlékeztetett: a szakértők mandátuma csak annak megállapítására terjed ki, hogy történt-e vegyi támadás, nem pedig annak tisztázására, ki követte el azt. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok kormánya tovább tárgyal majd szövetségeseivel és a kongresszussal, de a saját döntését a maga által meghatározott időszerűségnek megfelelően, a saját értékrendje szerint fogja meghozni.

Rámutatott, hogy az amerikai vezetés szerint a szíriai válságot csakis tárgyalásos úton elért politikai megoldással lehet lezárni.

Kerry érvelése szerint “tudjuk”, hogy a Közel-Keleten Szíriáé a legjelentősebb vegyifegyver-program, hogy Damaszkusz ilyen eszközöket többször is bevetett az év folyamán, és augusztus 21-én a vegyi fegyvereket hordozó rakétákat a kormánycsapatok által ellenőrzött területekről lőtték ki a felkelők kezén lévő körzetekbe. Biztosak abban is, hogy a kormányerők készültek erre a támadásra, és annak végrehajtását vezető szíriai hivatalos személyek megerősítették.

“A rezsim tisztségviselői tisztában voltak a támadással, és azt ők irányították” – mondta Kerry.

“Nagy biztonsággal megállapítjuk, hogy a szíriai kormány hajtotta végre a vegyifegyver-támadást ellenzéki elemek ellen Damaszkusz külvárosaiban augusztus 21-én” – hangzott a pénteken nyilvánosságra hozott, négyoldalas kormányzati jelentés.

– MTI –

Címkék: , , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
A túlsúlyos nőknél nagyobb mellrákos daganatot diagnosztizálhatnak
Stockholm - A túlsúlyos nőknél nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a mell nagyobb daganatát egy svéd [...] tovább »
A Skoda 2020-tól elektromos autókat is gyárt
Budapest - A Volkswagen német konszernhez tartozó Skoda Auto 2020-tól megkezdi az elektromos autók gyártását - [...] tovább »
Stresszt, félelmet és pánikrohamot is átélhet az internetes zaklatás elszenvedője
Washington - Stresszt, félelmet, sőt pánikrohamot is átélhet a nő, akit a közösségi oldalakon zaklatnak - [...] tovább »
Iszlám Állam – Elhalasztották az ítélethirdetést a tavaly Isztambulban németek ellen végrehajtott terrortámadás perében
Ankara - Január 8-ra halasztotta hétfőn egy isztambuli bíróság az ítélethirdetést abban a perben, amely [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Szijjártó Péter: Európa nem tudja biztosítani versenyképességét és biztonságát a hatékony együttműködés nélkül Ázsiával
Budapest/Najpjido - A világban zajló rendkívüli mélységű és sebességű változások nyomán kialakult új [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Baji Balázs a Budapesti Honvédnál folytatja pályafutását
Budapest - Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes atléta a Budapesti Honvéd SE színeiben folytatja pályafutását. tovább »
Curling Eb – Újra kikapott a női csapat
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott 12-5-re kikapott a töröktől a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
A kosarasok voltak a hétvége sztárjai
Debrecen - A DEAC férfi kosárlabdázói nem kis meglepetésre, 86-80-ra győztek Sopronban. A megye II-es labdarúgók [...] tovább »
Balmazújvárosi segítség az ifjú kapusnak
Balmazújváros - Vikukel Krisztián, a Vasas fiatalja egy súlyos fertőzés miatt tolókocsiba került, [...] tovább »
Női vízilabda Magyar Kupa – FTC-UVSE és Dunaújváros-BVSC az elődöntőben
Budapest - A Magyar Vízilabda Szövetségben megtartották a Waterpolo.hu női Magyar Kupa elődöntőjének [...] tovább »
DVSC-TVP: kellettek volna az extrák
Debrecen - Emelt fővel, de szomorúan búcsúztak a debreceni lányok az EHF Kupától. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása