2012.06.11 19:35; Frissítve: 2012.06.11 19:35


Szíria – Hague nem zárja ki a katonai beavatkozást

London, 2012. június 11., hétfő (MTI) – Nem zárta ki a nemzetközi közösség katonai beavatkozását Szíriában a brit külügyminiszter hétfői parlamenti nyilatkozatában.

William Hague, aki a londoni alsóház képviselőit tájékoztatta a szíriai helyzettel kapcsolatos brit és nemzetközi tevékenységről, úgy fogalmazott: Nagy-Britannia jelenleg a diplomáciai erőfeszítésekre összpontosít, de “nem zár ki egyetlen olyan egyéb lehetőséget sem, amellyel megfékezhető a vérontás”.

Hague szerint a szíriai rendszer maga “hajtja bele” a fegyveres ellenállásba az ellenzéket, azzal, hogy terroristának bélyegzi a rendszer ellen fellépőket és harckocsikat küld ellenük.

A brit külügyminiszter már előző nap is tett utalást a beavatkozás lehetőségére. A Sky News brit hírtelevíziónak adott nyilatkozatában – arra a kérdésre, hogy a brit kormány kizárja-e az erő alkalmazását Szíriában – Hague azt mondta: Szíria “vagy a szektariánus polgárháború, vagy az összeomlás szélén áll, így nem hiszem, hogy bármilyen lehetőséget kizárhatunk”.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2