Frissítve:

Szíria – Fehér Ház: a héten nyilvánosságra hozzák a hírszerzési jelentést a gáztámadásról

Washington, 2013. augusztus 27., kedd (MTI) – Még a héten közzéteszik az amerikai hírszerzés által az augusztus 21-i szíriai vegyifegyver-támadásról készített jelentés nyilvánosságnak szánt változatát – jelentette ki kedden Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

hiba beküldése

Carney a Szíria elleni esetleges támadás időpontjával kapcsolatos médiajelentésekre reagálva hangsúlyozta, hogy Barack Obama elnök még nem hozta meg a döntést a Damaszkusznak adandó válaszról.

“Ha az elnöknek bejelentenivalója lesz, akkor azt meg fogja azt tenni” – mondta.

A szóvivő megismételte azt a hétfői washingtoni állítást, miszerint tagadhatatlan, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be, és alig van kétség afelől, hogy ezt a szíriai kormány tette. Carney kizárt minden olyan katonai lépést, amelynek célja Bassár el-Aszad szíriai elnök megbuktatása lenne.

“Az általunk fontolóra vett lehetőségek nem a rendszerváltásról szólnak. Arról szólnak, hogy válaszoljunk annak a nemzetközi normának a megsértésére, amely megtiltja vegyi fegyverek alkalmazását” – hangoztatta a szóvivő.

Jay Carney szerint az Egyesült Államok lehetőségek sorát mérlegeli, amelyek közül nem mind katonai megoldás.

Barack Obama elnök csütörtökön Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel tárgyalt telefonon a Szíriával szembeni fellépésről. A két vezető ottawai tájékoztatás szerint egyetértett abban hogy a vegyi fegyverek alkalmazása erőteljes, hatékony és idejében történő választ érdemel a nemzetközi közösségtől.

Joe Biden alelnök Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettessel folytatott eszmecserét. A Fehér Ház közleménye szerint a két ország kormánya határozottan ellenzi vegyi fegyverek bevetését, és továbbra is konzultálni fog “a nemzetközi közösség által adandó potenciális válaszokról”.

– Pogár Demeter, MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Letartóztatták a Nashville melletti étteremben vasárnap négy embert agyonlövő férfit
Washington - Hétfőn délután egy Nashville közelében lévő kisvárosban letartóztatták azt a 29 éves férfit, [...] tovább »
Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban
Kolozsvár - Nyártól nem szabad fürödni a székelyföldi Szent Anna-tóban. A tiltótáblákat az elmúlt napokban [...] tovább »
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Shazam Apple által tervezett felvásárlásának ügyében
Brüsszel - Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az okostelefonokra kifejlesztett [...] tovább »
Hercegi utód – Hazatért Katalin hercegnő és újszülött kisfia
London - Hazatért hétfő este a kórházból Katalin cambridge-i hercegnő és délelőtt világra jött kisfia. tovább »
Klein Dávid megérkezett a Sisapangma alaptáborába
Budapest - Klein Dávid a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében megérkezett a Sisapangma alaptáborába, így [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. április 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
NYSC – Címvédőként, nem esélytelenül
Nyíregyháza - Csütörtöktől vasárnapig két nyíregyházi csarnok ad otthont a fiú kosárlabda juniorbajnokságnak. tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Sebők: van karakter a csapatban
Budapest - A mindent eldöntő gól szerzője, Sebők Balázs szerint van karakter a magyar jégkorong-válogatottban, [...] tovább »
Divízió I-es jégkorong-vb – Legyőzte az olaszokat a magyar válogatott
Budapest - A házigazda magyar válogatott 3-2-re legyőzte az olasz csapatot a divízió I/A-s [...] tovább »
Férfi röplabda Európa Liga – Huszonkét tagú keretet hirdetett Bogdan Tanase
Budapest - Kihirdette a május végén rajtoló Európa Ligára készülő 22 fős, bő keretét Bogdan Tanase, a magyar [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Edzőt váltott a Vasas
Budapest - Közel tizennégy szezon után már nem Jókay Zoltán irányítja a Vasas Óbuda női röplabdacsapatát. tovább »
Női kézilabda NB I – Cseh válogatott játékost igazol az Érd
Budapest - A balátlövő és irányító poszton is bevethető cseh Markéta Jerábková az Érd női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása