Frissítve:

Szíria – Brit vezérkari főnök: “totális háborúvá” fajulhat egy esetleges szíriai beavatkozás

London, 2013. április 28., vasárnap (MTI) – “Totális háborúba” keveredhet Nagy-Britannia, ha katonailag beavatkozik Szíriában – közölte vasárnapi sajtóértesülések szerint a brit vezérkari főnök.

hiba beküldése

Sir David Richards tábornok a The Sunday Times című vezető konzervatív vasárnapi brit lap katonai forrásai szerint annak a véleményének adott hangot a brit hadvezetés tagjai előtt, hogy ha a vegyi fegyverek gyanított szíriai bevetésére a nemzetközi közösség katonai válaszlépéseket tesz, a beavatkozásnak “hatalmas mértékűnek” kellene lennie ahhoz, hogy sikerrel járhasson.

Richards idézett szavai szerint még egy humanitárius védett övezet létrehozása is nagyszabású katonai műveletet igényelne a szíriai rezsim együttműködése nélkül.

A lap szerint magas beosztású brit külügyminisztériumi illetékesek is attól tartanak, hogy a védőzónák létrehozása nyomán Nagy-Britannia teljes körű hadműveletbe keveredhet bele Szíriában, mivel számolni kell azzal, hogy ezeket az övezeteket a szír kormányerők megtámadják.

A The Sunday Times forrásai szerint Richards azt is kijelentette, hogy a szíriai légvédelem miatt nem lenne elégséges egy repüléstilalmi övezet létrehozására korlátozódó művelet.

A lap által idézett más katonai szakértők szintén arra hívták fel a figyelmet, hogy a szír légtérben járőröző nyugati harci repülőgépek még akkor is veszélyben lennének, ha a repüléstilalmi övezet kialakításának első lépéseként légitámadásokat hajtanának végre a szíriai légvédelmi állások ellen. A kormányerőknek ugyanis a feltételezések szerint 300 mozgatható és 600 rögzített légvédelmi rakétarendszerük van – írta a The Sunday Times.

A lap értesülései szerint a kidolgozott vésztervek között szerepel egy amerikai vezetéssel indítandó művelet, amelynek célja repüléstilalmi zónák kialakítása a szíriai légtérben; a műveletben részes brit harci gépek valószínűleg ciprusi támaszpontokról szállnának fel.

Brit katonai szakértők a The Sunday Timesnak azt mondták, hogy egyes mobil rakétaütegek valószínűleg túlélnék a légitámadásokat és bevethető állapotban maradnának.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Mozaikpadlós 1500 éves szőlőprést találtak Korazimban, Észak-Izraelben
Jeruzsálem - Mozaikpadlós, mintegy 1500 éves szőlőprést találtak Korazimban, Észak-Izraelben - jelentette be [...] tovább »
Ukrán elnökválasztás – Felgyújtottak két Roshen-márkaboltot Kijevben
Kijev - A Petro Porosenko ukrán elnök tulajdonában lévő Roshen édességipari vállalat két márkaboltját [...] tovább »
Francia zavargások – Leváltják a párizsi rendőrfőnököt, korlátozzák a tüntetéseket
Párizs - Edouard Philippe francia miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy leváltja a párizsi rendőrfőnököt a [...] tovább »
Videó: Váratlan potyautas a motorháztető alatt
USA - Avagy ha fura hangot hallasz, inkább állj meg, és nézd meg, mi az. tovább »
Brexit – Rontotta növekedési előrejelzését a brit kamarai szövetség
London - Rontotta a brit gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzéseit a Brit Kereskedelmi [...] tovább »
Moszkva Tu-22M3-as hadászati bombázókat vezényelt a Krímbe
Moszkva - Oroszország Tu-22M3-as típusú, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas hadászati bombázókat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda MK – Elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged
Budapest - Elkerülte egymást a címvédő Veszprém és a bajnok Szeged a férfi kézilabda Magyar Kupa [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egyenlített a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda 5-3-ra legyőzte az Újpestet a jégkorong Erste Liga elődöntőjében, így [...] tovább »
Hivatalosan is Debrecené az Eb!
Debrecen - Újabb világversenynek lesz otthona a Főnix Csarnok: 2020. január 24-től 26-ig a cívisvárosban rendezik [...] tovább »
Eb-selejtezők – A történelem óvatosságra inti a vb-címvédő franciák szövetségi kapitányát
Párizs - Didier Deschamps, a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az [...] tovább »
Zenta főterén ünnepelték a teniszező Györe Lászlót
Zenta - Ünnepélyesen köszöntötték szülővárosa, Zenta főterén Györe Lászlót (Laslo Djerét), aki három [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Pekler Zalán ezüst-, Klenczner Márton bronzérmes a junioroknál
Eszék - A juniorok révén két érmet szereztek hétfőn a magyar versenyzők az Eszéken zajló légfegyveres [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása