Frissítve:

Szijjártó: Szlovénia fontos szerepet játszik a magyar külgazdasági teljesítmény növekedésének fenntartásában

Budapest, 2015. június 12., péntek (MTI) – Szlovénia kiemelkedően fontos szerepet játszik a magyar külgazdasági teljesítmény növekedési pályájának fenntartásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

hiba beküldése

A tárcavezető megbeszélést folytatott Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel, majd az azt követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: Magyarország egyre dinamikusabb együttműködést folytat a keleti országokkal, és ebben a szlovéniai Koper kikötője nélkülözhetetlen.
Szijjártó Péter fontos magyar nemzetgazdasági érdeknek nevezte a Záhonytól Koperig tartó vasútvonal modernizálását. A magyar szakaszon végeztek a szükséges munkálatokkal, a villamosítással, és szlovén partnere beszámolt arról, hogy Szlovénia is folyamatosan végzi a beruházásokat – közölte. Hozzátette: ha megvalósul a projekt, az jelentősen növelni fogja Magyarország versenyképességét.

A miniszter arra is kitért, hogy a kikötőhöz vezető, tervezett új vasútvonal megépítésében magyar vállalatok is szívesen részt vesznek.
A közúti beruházásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy az M7-es és az A5-ös autópályát összekötő M70-es autóút 2-szer 2 sávossá alakítása folyamatban van. Folytatják a határt keresztező utak építését is, a 2014 és 2020 közötti időszakban hat új út átadását tervezik – tette hozzá.

Szijjártó Péter a megbeszélés témái között említette az energiabiztonságot. A Déli Áramlat projekt lemondása után mindkét országnak új lehetőségek után kell néznie, és az együttműködés jelentősége nőtt – vélekedett. Azt mondta, minél hamarabb meg kell valósítani a magyar és a szlovén gázvezetékrendszer összekötését, amelynek révén Magyarország hozzáférhetne az olasz hálózathoz és a jövőbeli LNG-kapacitásokhoz (cseppfolyósított földgáz). Ugyancsak lényegesnek nevezte a két ország villamosenergia-hálózatának összekapcsolását.

A külügyminiszter megjegyezte: a két ország közötti szövetségesi együttműködés jegyében januártól Magyarország is ellátja a szlovén légtér védelmét.

Karl Erjavec szlovén külügyminiszter kiemelte: kiemelkedően jó a politikai párbeszéd Magyarország és Szlovénia között, márpedig ez az alapfeltétele az eredményes gazdasági együttműködésnek. Úgy látja, a kétoldalú kapcsolatok minden területen jól fejlődnek, nincsenek nyitott politikai kérdések, a két ország az EU-ban, a NATO-ban és a nemzetközi szervezetekben is hasonló álláspontot képvisel. Ugyanakkor a gazdasági kapcsolatokat illetően még rengeteg lehetőség kínálkozik – vélekedett.

Közölte: a turizmusban is nagy lehetőségek vannak, a Szlovéniába látogató magyar turisták száma tavaly 15 százalékkal nőtt.
A szlovén diplomata szerint a logisztikát, közlekedést érintő nagy projektek megvalósítása révén biztosítható a nagyobb kereskedelmi forgalom.
Karl Erjavec kitért arra: a magyar-szlovén kulturális, oktatási és tudományos együttműködés is nagyon jó, és ez segít abban, hogy a két nép jobban megismerje egymást. Ha pedig a két nép jobban ismeri egymást, jobban bíznak is egymásban és így hatékonyabb lehet a két ország együttműködése – mutatott rá.

A szlovén külügyminiszter végül közölte: szeptember elején várhatóan Magyarországra látogat a szlovén államfő.
A sajtótájékoztató előtt beruházásösztönző megállapodást írt alá Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója és Karmen Novarlic, a szlovén befektetés- és turizmusösztönző SPIRIT állami ügynökség turisztikai részlegének vezetője.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nem zárkóznak el az újtól a vállalkozók
Budapest - Teljesen új tevékenységbe azonban mindössze a hazai vállalkozók negyede vágna bele. tovább »
Videó: Nagy tételben készítettek drogot a borsodi faluban
Felsődobsza - Életfogytiglani fegyházbüntetést is kaphatnak annak a bandának a tagjai, akik egy borsodi faluban [...] tovább »
Videó: Az egész ország a nyíregyházi szúnyogirtó repcsin borzongott – Megszólalt a személyzet egyik tagja
Nyíregyháza - Pillanatok alatt járta be az internetet az a videó, amelyen az látszik, hogy egy mezőgazdasági [...] tovább »
Így spórolhatunk meg százezreket építőanyagon
Budapest - Ha nagyszabású átalakításba kezdünk, a legfontosabb, hogy készítsünk költségvetést. tovább »
Veszélyes fa miatt kellett lezárni a 47-est Mikepércsen
Mikepércs - Mikepércs belterületén, a 47-es számú főút mellett július 24-én 22 óra 50 perc körül – az [...] tovább »
Tragédia Bajorországban: Csalással vádolják az adománygyűjtő nyíregyházi családot
Nyíregyháza, Bajorország - Ahogy arról korábban is beszámoltunk, szerda éjszaka három magyar állampolgár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vizes vb – Hosszú Katinka: ez az arany többet jelent, mint a riói
Budapest - Saját bevallása szerint riói olimpiai bajnoki címeinél is többet jelent Hosszú Katinka számára a [...] tovább »
EYOF – Három magyar érem a nyitónapon
Budapest/Győr - Három érmet nyertek a magyarok a győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) [...] tovább »
Világjátékok – Egy tizedik hely a hétfői magyar mérleg
Budapest/Wroclaw - Egy tizedik hely volt a magyarok mérlege a Wroclawban zajló Világjátékok hétfői versenynapján. tovább »
Vadnai Jonatán ezüstérmes az U21-es Laser Standard Eb-n
Budapest - A vitorlázó Vadnai Jonatán ezüstérmet szerzett a franciaországi Douarnenez-ben rendezett U21-es Laser [...] tovább »
Vívó-vb – Ezüstérmes a férfi kardcsapat
Budapest/Lipcse - Ezüstérmet nyert a magyar férfi kardválogatott a lipcsei vívó-világbajnokságon. tovább »
Norbertekből nem lesz hiány
Nagyhalász - Hét távozó játékos, miközben valamennyi új halászi szerzemény megye egyes csapattól érkezett. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása