Frissítve:

Szijjártó Péter: a KKM figyelemmel követi az ukrajnai helyzetet

Budapest, 2015. július 13., hétfő (MTI) – A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szoros figyelemmel követi az ukrajnai helyzetet – mondta Szijjártó Péter a hétvégi munkácsi eseményekkel kapcsolatban az M1 aktuális csatornán hétfőn, hozzátéve, remélik, hogy az ukrán hivatalos erők garantálni tudják a térség békéjét.

hiba beküldése

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: sok magyar él Munkács közvetlen térségében, ezért is figyelik a fejleményeket.
Azzal kapcsolatban, hogy egy német lap felvetette: magyar csapatok vonulnának be Ukrajnába, a miniszter azt mondta, “ilyen nonszensz dolgokat” nem is érdemes kommentálni.

Szombaton tűzharc tört ki Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között. A lövöldözés az eddigi adatok szerint három halálos áldozatot követelt, sokan megsebesültek. A konfliktus több forrás szerint a csempészpiac újrafelosztásával függhet össze.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a rendőrség vasárnap elkezdte kimenekíteni annak a Munkácshoz közeli községnek a lakosait, amelynek közelében elbarikádozták magukat a PSZ fegyveresei.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornának nyilatkozva arról is beszélt, hogy Magyarországnak és Horvátországnak szomszédos országokként, EU- és NATO-tagállamokként stratégiai szövetségeseknek kellene lenniük. Bár a gazdasági és kereskedelmi együttműködésük jól alakul, a politikai együttműködés ennél sokkal kevésbé jó.

A tárcavezető szerint a Mol-INA-ügy és az a tény, hogy Horvátország nem járul hozzá Magyarország energiabiztonságának növeléséhez, árnyékot vet a kapcsolataikra. Mint mondta, Horvátország megsérti azt a kétoldalú megállapodást, amelynek értelmében kétirányúvá kellett volna tenni a gázvezetékrendszerek összeköttetését, és egy uniós szabályozás alapján 2013. december 31-ig minden, az EU területén lévő gázvezetékrendszer-összeköttetést szintén kétirányúvá kellett volna tenni.
A miniszter ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy múlt heti dubrovniki tárgyalásai alkalmával előrelépést értek el. Közép- és dél-európai kollégáival egy hét projektből álló listát fogadtak el: ezen a térség energiabiztonságának szempontjából fontos beruházások szerepelnek, köztük három, Magyarországnak fontos projekt is, a cseppfolyósítottgáz-terminál (LNG) megépítése a horvátországi Krk szigetén, a magyar-horvát, valamint a magyar-román interkonnektor kétirányúvá tétele.
A miniszter Dubrovnikban egyeztetett Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettessel is. Ezzel kapcsolatban a tárcavezető elmondta: a magyar-amerikai biztonságpolitikai és gazdasági együttműködés kiváló. Politikai kérdésekben vannak viták, de a jelenlegi amerikai nagykövettel sikerorientált és pragmatikus az együttműködés, és Magyarország mindig is nyitott volt a párbeszédre, amennyiben az higgadtan, nyugodt mederben folyik, és konkrétumokról szól – hangsúlyozta.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Iskolakezdés: Hogyan? Miből?
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Minden második család csak nehezen, öt százalékuk pedig csak hitelből [...] tovább »
Halálos baleset Berettyóújfalunál
Berettyóújfalu - Frontálisan ütközött egy kamion és egy személyautó a 42-es főúton Berettyóújfalu [...] tovább »
Madeirai baleset – Lisszaboni magyar nagykövetség: egy fiatal nő a magyar áldozat
Budapest - Egy fiatal nő a magyar áldozata a kedd este Madeira szigetén, egy vallási ünnepségen történt [...] tovább »
Magyar kutatók új térképe a betegségek kapcsolatairól
Budapest - Négy magyar kutatócsoport összefogásával, egy hatalmas egészségügyi adatbázis elemzésével új, [...] tovább »
Videó: 170-nel, buszsávban, dupla záróvonalon át cikázott egy Mercis Budapesten (18+)
Budapest - Videóra vette ámokfutását egy autós: 170-nel, buszsávban, a dupla záróvonalon át cikázott [...] tovább »
Sürgős dolgára sietett volna egy néni, de elzavarta a vécés a debreceni buszpályaudvaron
Hajdú-Bihar - Május 12-én vidékről Debrecenbe utaztam a férjem gyógyszereit kiváltani, de az utam felénél [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: Holman Dávid a Slované, újra téma a tulajdonosváltás
Debrecen - Holman tudása alapján vezéregyénisége lehetett volna a Lokinak, de végül nem tudott azzá válni. tovább »
Máté tökös volt, és ami lényeges: bírta is végig a világbajnoki tempót
Nyíregyháza - Augusztus utolsó péntekjén még van egy nagy fellépése a nyíregyházi sportolónak. Interjú: [...] tovább »
Több száz strandröpis az idei Eötvösön
Hajdú-Bihar - A felnőtt férfiak mezőnyében egy tanzániai páros számít a legegzotikusabbnak. tovább »
Október elején kezdik a bajnokságot a hajdú-bihari futsalosok
Berettyóújfalu, Debrecen - A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában kedden elkészítették a férfi futsal NB [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Videó: Madártávlatból az épülő új Diósgyőri Stadion
Miskolc - Mi­után szerkezetkész állapotban van az Andrássy úti létesítmény, bokrétaünnepséget tartottak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása