Frissítve:

Szijjártó: lendületet fog adni a Kanada és Magyarország közötti együttműködésnek a közvetlen légi összeköttetés

Szijjártó Péter a NATO-tagállamok külügyminisztereinek törökországi találkozóján Szijjártó Péter a NATO-tagállamok külügyminisztereinek törökországi találkozóján - © MTI Fotó: KKM/Kovács Márton
Budapest/Antalya, 2015. május 14., csütörtök (MTI) – Segíteni fogja a Kanada és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok további fejlődését, hogy rövidesen két közvetlen légi járat is indul a két ország között – közölte csütörtökön telefonon az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a NATO-tagállamok kétnapos külügyminiszteri szintű tanácskozásának alkalmával folytatott megbeszélést kanadai kollégájával.

hiba beküldése

A tárcavezető elmondta, hogy a nemrég hivatalba lépett Robert Nicholsonnnal tartott találkozó egyik fő témája a két ország között rövidesen megvalósuló közvetlen légi összeköttetés volt. Mint mondta, még májusban elindul a Budapest és Toronto közötti légi járat a Sky Greece jóvoltából: a görög légitársaság heti két alkalommal szállít majd utasokat. Hozzátette: júniustól Budapestről közvetlenül el lehet jutni Montrealba is az Air Transat kanadai légitársaság gépeivel. A tárcavezető hangsúlyozta: a két közvetlen transzatlanti járat nyomán tovább tud majd fejlődni a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi és turisztikai együttműködés.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Kanada nagyon fontos együttműködő partnerként tekint Magyarországra, hiszen a kanadai vállalatok számára jelenleg Magyarország a legvonzóbb befektetési célpont a közép-és kelet-európai térségben. Alapvetően az autóipari, a környezetvédelmi és az ingatlanfejlesztési szektorban érkeznek a kanadai beruházások – tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta, hogy kollégájával tárgyaltak az energiaügyi együttműködés lehetőségeiről is. Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Kanada a világ 5. legnagyobb kőolaj- és földgáztermelő országa, így szerepe lehet az európai energiabeszerzés diverzifikációja során. Ehhez viszont arra van szükség, hogy mind Kanadában, mind Európában kiépüljenek az energiakereskedelmet lehetővé tevő kapacitások, Magyarország esetében a horvátországi Krk szigetére tervezett cseppfolyósítottgáz (LNG)-terminál – hangsúlyozta. Mint mondta, tárgyalópartnerével egyetértettek abban, hogy mindez kölcsönös érdek.

A találkozón szóba került a kétoldalú, illetve az Európai Unió (EU) és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás ügye. Szijjártó Péter a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Magyarország alapvetően támogatja ezt a törekvést, hiszen – mint mondta – a magyar termékek és szolgáltatások annál versenyképesebbek, minél kevesebb bürokratikus akadály nehezíti a kereskedelmet. A tárcavezető jelezte ugyanakkor, hogy a választottbírósági eljárásokkal kapcsolatban komoly aggályok merültek fel. Ha ezen téren nyugvópontra jutnak a viták, akkor elmondható, hogy az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás nagyon előnyös lesz a magyar gazdaság és külgazdaság számára – hangsúlyozta.

A tárcavezető az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy jelenleg az Eximbank 100 millió dollárt meghaladó hitelkerete segíti a magyar vállalatokat a kanadai piacra való kijutásban.

A megbeszélésen szóba került az igazságügyi és menekültügyi együttműködés kérdése is. Utóbbival kapcsolatban a magyar tárcavezető tárgyalópartnerének jelezte, hogy “Magyarországról politikai okokból senkinek nem kell távozni”.

Szijjártó Péter szerdán és csütörtökön Antalyában a NATO-tagállamok külügyminiszteri szintű tanácskozásán vett részt. A külügyminiszter Törökországból Pozsonyba utazik tovább, ahol 13 állam – a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), a Keleti Partnerség országai (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örmányország és Ukrajna), valamint az EU soros elnökségét ellátó Lettország, továbbá Svédország és Románia – külügyminisztere tart másfél napos tanácskozást. Az értekezlet napirendjén az uniós Keleti Partnerség Program, az EU szomszédságpolitikája, azon belül is az ukrán válság, valamint a közép-európai energiabiztonság kérdése szerepel.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Napokig élt együtt áldozata holttestével a vámospércsi gyilkosság gyanúsítottja
Vámospércs - Napokig élhetett áldozata holttestével a gyanú szerint az a 66 éves férfi, aki még szombaton [...] tovább »
ÁSZ: sok önkormányzati társaság védtelen a korrupcióval szemben
Budapest - A kisebb önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok jelentős része a legalapvetőbb ellenőrző [...] tovább »
Nem ért egyet a napi autópálya-matrica bevezetésével az autóklub
Budapest - Nem ért egyet a személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica [...] tovább »
Csontváry-festmény restaurálására gyűjt a miskolci múzeum
Miskolc - Látogatók, műértők és mások anyagi támogatását kéri a miskolci Herman Ottó Múzeum az intézmény [...] tovább »
Oscar-díj – A Kaliforniai álom kapta a legtöbb jelölést, Deák Kristóf rövidfilmjét is jelölték
Los Angeles - A Kaliforniai álom című musical a 89. Oscar-díjátadó gála legnagyobb esélyese, a mindössze 32 [...] tovább »
Foglalkoztatási szolgálat: 19 százalékkal csökkent az álláskeresők száma tavaly
Budapest - A nyilvántartott álláskeresők száma 19 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda NB I – Edzőváltás Újpesten
Budapest - Az NB I alapszakaszának hatodik helyén álló Újpest női röplabdacsapata megvált vezetőedzőjétől, [...] tovább »
Kérdéses a tatabányai labdarúgócsapat szereplése az NB III-ban
Tatabánya - Tavasztól kérdéses a Tatabánya FC szereplése a labdarúgó NB III-ban, mivel ügyvezető nélkül, [...] tovább »
EYOF – Májusban érkezik az olimpiai láng, 152 magyar indul
Győr - Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai [...] tovább »
Tizenhárom ország versenyzői az öttusázók fedettpályás idénynyitóján
Budapest - Tizenhárom ország 72 öttusázója indul a hagyományos budapesti idénynyitón, a hétvégi budapesti [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Dunaújvárosi KKA 30-29 (13-14)
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2016/17-es szezonjának 12. fordulójában a DVSC-TVP a Dunaújváros együttesét [...] tovább »
Alaposan megizzasztják őket
Berettyóújfalu - Trenyó, Rábl és Gál is bízik benne, hogy „túléli” a keretszűkítést, és utazhat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása