Frissítve:

Szijjártó: Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert 2019. május 3-án. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert 2019. május 3-án. - © Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Budapest – Az EU és Törökország közötti, a migráció megállítására vonatkozó megállapodás betartása nélkül jelentős migrációs nyomással kellene számolni déli irányból, ezért “Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

hiba beküldése

A külügyminiszter török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Magyarország stratégiai szövetségesként és barátként tekint Törökországra és nagyra becsüli azt a szerepet, amelyet az betölt az európai biztonság garantálásában.

Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette ezt meg – vélekedett.

Kifejtette: 4,5 millió migránst látnak el Törökországban, és nem engedik, hogy az EU felé induljanak.

A folyamatos “karavánszervezésnek” is ellenállnak, vannak ugyanis olyan erők, amelyek folyamatosan szervezkednének közép-amerikai mintára, de a török hatóságok ezt megakadályozzák – közölte.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország nagyra tartja Törökország szerepét a nemzetközi terrorellenes küzdelemben is.

Erősíteni kell az együttműködést ezen a területen, mert több mint ötezer uniós állampolgársággal rendelkező harcos volt az Iszlám Állam terrorszervezet kötelékében, és ők most Európába akarnak jutni – tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy az EU és Törökország együttműködését a kölcsönös tiszteletre és őszinteségre kell alapozni.

Egy demokratikus választáson elért 50 százalék feletti eredmény “nem a demokrácia gyengeségét mutatja”, hanem azt, hogy van olyan vezető, akiben bíznak az emberek, és a folyamatos leckéztetése nem jó, amikor biztonság szempontjából rá hagyatkozunk – jelentette ki.

A külügyminiszter közölte: mivel nem tudni, hogy jövőre Ukrajnán keresztül tud-e Magyarország gázt venni, biztosra kell menni, és úgy kell készülni, hogy máshonnan is be lehessen szerezni gázt hosszú távon.

A gázmennyiség egy részét délről lehetne beszerezni, erre három forgatókönyv létezik, és csak a szövetségeseken múlik, melyik valósul meg. Magyarországnak csak a nemzeti érdek, a nemzet biztonsága, a magyar gazdaság működtetése és a magyar állampolgárok ellátása számít, és ha Románia vagy Horvátország felől nem lehetséges a beszerzés, és megépül a Török áramlat 2 szállítási útvonal, onnan vesz gázt – közölte.

Szijjártó Péter megjegyezte: ősszel Magyarországon lesz a felső szintű stratégiai tanács következő ülése, erre Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellátogat.

Mevlüt Cavusoglu hangsúlyozta: vannak országok, amelyek kritizálják Törökországot, holott fontosabb kérdésekre – például a bevándorlásra, a terrorizmus ellenei küzdelemre – kellene inkább összpontosítani a kapcsolatok alakításakor.

Elmondta: Magyarország fontos szövetséges, jó barát és partner, a politikai kapcsolatok nagyszerűek, a gazdasági együttműködés is jó, de ezt fejleszteni akarják, a kereskedelmi forgalmat növelni kell.

A török külügyminiszter megköszönte Magyarország kiállását országa mellett a nemzetközi fórumokon.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy Törökország orosz légvédelmi rakétákat vásárol, Mevlüt Cavusoglu kifejtette: országának sürgősen szüksége volt a légvédelmi rendszerre, és Oroszországtól kapta a legjobb ajánlatot.

Törökország nem fogadja el az őt érő vádakat, de ha az Egyesült Államoknak aggályai vannak, akkor közös munkacsoportot kell létrehozni, és szakértőknek kell megvizsgálniuk a kérdést – mondta. Hozzáfűzte: a török-amerikai kapcsolatoknak még sok más területe van, nem lehet hagyni, hogy a vitatott kérdések miatt megszakítsák az együttműködést.

A Törökország EU-csatlakozásának lehetőségéről szóló kérdésre Mevlüt Cavusoglu elmondta: sok uniós tagállam támogatja Törökország uniós csatlakozását, így Magyarország is.

Törökország nyitott az együttműködésre az EU-val, de ehhez a közösség nyitottságára is szükség van – közölte.

Szijjártó Péter hozzátette: “őszinteség és egyenes beszéd” kell, és ha nem akarják a nagy tagállamok, hogy Törökország csatlakozzon, “nem kell áltatni” az országot.

Az EU és Törökország között átfogó stratégiai partnerséget lehetne létrehozni, amely mindkét félnek előnyös, és ha a tagság lehetetlen, akkor erről a partnerségről kellene beszélni – mondta.

A sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írtak alá a Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a török külügyminisztérium Stratégiai Kutatóközpontja között.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása