Frissítve:

Szijjártó: a Budapest-Belgrád-vasútvonal lesz a leggyorsabb út Délkelet-Európából a kontinens belseje felé

Budapest – A magyar-szerb-kínai összefogással megújuló Budapest-Belgrád-vasútvonal fogja jelenteni a leggyorsabb szállítási útvonalat Délkelet-Európa és a kontinens belseje között – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

hiba beküldése

Szijjártó Péter szerint a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéssel olyan nemzetközi együttműködés jön létre, amely komoly infrastrukturális fejlesztésekben, a kereskedelem ösztönzésében és a pénzügyi szolgáltatások elterjesztésében érhető tetten.
Hangsúlyozta: Magyarország tud profitálni földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a kínai selyemút tengeri ága a görögországi kikötőknél végződik. A verseny pedig azért folyik majd, hogy ki tudja a leggyorsabban eljuttatni az árut a kontinens belseje felé.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: tavaly abszolút rekordot, 8,7 milliárd dollárt ért el a Magyarország és Kína közti kereskedelmi forgalom, és idén az élelmiszeripari export további növekedése várható.
A légi közlekedésben június 7-től új személyszállító repülőjárat köti össze Sanghajt és Budapestet. Szijjártó Péter elmondta: tavaly rekordszámú, az előző évinél 14 százalékkal több, mintegy 256 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, és idén januárban is 32 százalékos emelkedés volt tapasztalható. Ebben szerepet játszik az is, hogy Kínában már 15 városban lehet vízumkérelmet beadni Magyarországra, és 48 órára szorult le a turistavízum kiadásának ideje – tette hozzá.
A légi teherszállításban áprilisban elindult a Csengcsou és Budapest közti cargo járat, amely hetente kétszer közlekedik és jelentős mértékben hozzájárul a két ország közti kereskedelmi forgalom bővítéséhez.
Emellett az egyik legforgalmasabb kínai reptér, a hsziani is együttműködési megállapodást kötött a budapesti reptérrel. A magyar-kínai fejlesztések keretét adó ötpontos akciótervben pedig az egyik pont kifejezetten arról szól, hogy a budapesti repülőtér környékén kínai vállalatok egy logisztikai központot hoznak létre – mondta Szijjártó Péter.

mti



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása