A Fox News információi szerint az 50 kilogramm uránt huszonegy speciális konténerben helyezték el, majd három ukrán városból – Harkovból, Szevasztopolból és Kijevből – öt különböző katonai repülőgépen indították útnak, miközben csak beavatottak tudták, melyik gép hány konténert szállít. A szállítmány egy Moszkvához közeli támaszponton landolt, amelynek neve szintén szigorúan titkos. A szállítási művelet két hetet vett igénybe.
Thomas D’Agostino, az Egyesült Államok energiaügyi tárcájának nukleáris programokért felelős illetékese elmondta, hogy az ilyen műveletek során mindig a lehető legmagasabb szinttű biztonsági intézkedéseket alkalmazzák, mivel minden esetben fennáll a terrortámadás, illetve az atomszállítmány “elveszítésének” a veszélye.
A bombagyártásra alkalmas magasan dúsított uránt a Szevasztopoli Atomenergetikai Nemzeti Egyetem, a Harkovi Fizikai-Műszaki Intézet és a Kijevi Atomkutató Intézet raktáraiból vitték el egy 2010-ben kötött amerikai-ukrán megállapodás keretében, amelyben Ukrajna vállalta, hogy belátható időn belül megszabadul hasadóanyagaitól. Az Egyesült Államok ellentételezésként ugyanennyi, kutatási célokra alkalmas alacsonyan dúsított uránt biztosít az ukrán kutatóintézeteknek.
- Független Hírügynökség -