Frissítve:

Szigorították a falusi csok kritériumait

Szigorították a falusi csok kritériumait
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Megyénk több mint 200 településén is felhasználható majd a falusi csok.

hiba beküldése

Az ország 2 486 hátrányos helyzetű, legfeljebb 5 000 lakosú települése került be a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok) rendszerébe. Ezeken a kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 000 forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok az idén július elsejétől. Az intézkedés hozzájárulhat ahhoz, hogy emelkedjen a falvakban, községekben a lakosságszám.

– A hivatalos közlöny még nem jelent meg a falusi csokkal kapcsolatban, az interneten már a bejelentéstől kezdve számos forrást találunk, ezek bizonyos feltételeket is említenek. Amit biztosan tudunk: szigorították az igénylés kritériumait, a korábbi 180 nap helyett egy év munkaviszony szükséges a kérelemhez, míg ha valaki a kétszer öt millió forintos támogatást szeretné igénybe venni, akkor két év igazolt munkaviszony szükséges – emelte ki az egyik lényeges változást Sereginé Jánvári Enikő ingatlanszakértő.

Komoly kikötések vannak

– Az eladásra kínált vidéki ingatlanok között azt látjuk, hogy jelen pillanatban igen kevés felel meg az eladási kritériumoknak, ezért úgy gondoljuk, hogy sem a vevői, sem az értékesítői oldalról nem lesz annyi tranzakció, mint a nagyobb városokban kínált, komfortos ingatlanok esetében – hangzott a gyors prognózis. – A lakóingatlanoknál elengedhetetlen, hogy az épületben rendben legyenek a közművek, korszerű fűtésrendszere legyen. A ház szerkezetére, s persze az alapterületre is vonatkoznak előírások, de csak olyan házra lehet majd felvenni a falusi csokot, amibe a vásárlást követő napon már be is lehet költözni – ecsetelte tovább a szakértő.

– Jelenleg is jelentős árkülönbségek vannak a megyeszékhelyen és a kisebb településeken eladásra váró családi házak között. Nyíregyházán és vonzáskörzetében (ami egy 15-20 km-es távolságot jelent) mintegy 30-40 százalékkal drágábbak a lakóingatlanok, mint a kistelepüléseken. A legfontosabb vásárlást befolyásoló tényező a ház elhelyezkedése, így hiába is bír két ingatlan hasonló kondíciókkal, a frekventáltabb területeken: a munkahelyek közelében lévő, centrumokban fekvő ér többet. A családi házakat egyébként is tovább tart értékesíteni, mint a társasházi kis alapterületű lakásokat, de fél év alatt ezek is gazdát cserélnek – tudtuk meg Sereginé Jánvári Enikőtől.

Ófehértón fehéren-feketén látják, hogy a falusi csokban van kitörési lehetőség.

– Most 2 550 fő körül van a község lakosainak száma, amely az elmúlt időszakban csökkenő tendenciát mutatott. Ha nem is ugrásszerű növekedést várunk, de reméljük, hogy az autópálya és Nyíregyháza közelsége egyaránt vonzó lehet az ingatlanpiacon.

Azt tapasztalom, hogy egyelőre még mindenki tájékozódik a feltételekről, és csak később derül ki, hogy konkrétan mekkora lesz a tényleges érdeklődés. Annak viszont már most örülhetünk, hogy bekerültünk az otthon­teremtési kedvezményezettek körébe – fogalmazott Simon József, Ófehértó polgármestere.

Vonzerőt jelenthet

Pehely Zoltán Sényő polgármestereként elégedetten nyugtázhatta, hogy a labdarúgó harmadosztályban a csapatuk Cigándról is elhozta a három pontot. Sikerként könyvelné el azt is, ha a falusi csok révén belátható időn belül gyarapodna a település lakosságszáma.

– A bentlakásos otthonunknak köszönhetően 1 450 körül stagnál a lélekszámunk. Az a célunk, hogy elérjük az 1 500-as határt. Erre akár alkalmas is lehet a támogatás, bízom benne, hogy az eddig el nem kelt használt lakások kelendőek lesznek.

GE, LTL

Településeink, ahol elérhető a csok

Ajak, Anarcs, Apagy, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Berkesz, Besenyőd, Beszterec, Botpalád, Bököny, Buj, Cégénydányád, Csaholc, Csaroda, Császló, Csegöld, Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Darnó, Demecser, Dombrád, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fényeslitke, Fülesd, Fülpösdaróc, Gacsály, Garbolc, Gávavencsellő, Géberjén, Gégény, Gelénes, Gemzse, Geszteréd, Gulács, Győröcske, Györtelek, Gyulaháza, Gyügye, Gyüre, Hermánszeg, Hetefejércse, Hodász, Ilk, Jánd, Jánkmajtis, Jármi, Kállósemjén, Kálmánháza, Kántorjánosi, Kék, Kékcse, Kemecse, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisléta, Kisnamény, Kispalád, Kisvarsány, Kisszekeres, Kocsord, Komlódtótfalu, Komoró, Kótaj, Kölcse, Kömörő, Laskod, Levelek, Lónya, Lövőpetri, Magosliget, Magy, Mánd, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátyus, Méhtelek, Mérk, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagycserkesz, Nagydobos, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány,Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírlugos, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírparasznya, Nyírpilis, Nyírtass, Nyírtét, Nyírtura, Nyírvasvári, Ófehértó, Olcsva, Olcsvaapáti, Ópályi, Ököritófülpös, Ömböly, Őr, Panyola, Pap, Papos, Paszab, Pátroha, Pátyod, Penészlek, Penyige, Petneháza, Piricse, Pócspetri, Porcsalma, Pusztadobos, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rétközberencs, Rohod, Rozsály, Sényő, Sonkád, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamossályi, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szamosszeg, Szatmárcseke, Székely, Tákos, Tarpa, Terem, Tiborszállás, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszamogyorós, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavid, Tisztaberek, Tivadar, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újkenéz, Ura, Uszka, Vaja, Vállaj, Vámosatya, Vámosoroszi, Vasmegyer, Záhony, Zajta, Zsarolyán, Zsurk


Budapest - Közzétették a kormány honlapján azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 248...



További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából
Az igen… 6 autó zsinórban!
Nyíregyháza - A fotót a Nyíregyen Hallottam Facebook-csoportba töltötte fel a fotós, nagy port is kavart egyből. tovább »
Szesztilalmat rendelt el Nyíregyháza polgármestere – Ezt írta a Kelet 70, 60, 50, 40, 30 és 20 éve
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Előkaptuk az 1949-es, 1959-es, 1969-es, 1979-es, 1989-es és 1999-es Kelet-Magyarországot, [...] tovább »
A malacok krumplija
Nyírbátor - Szabó Győző gyermekkori élményeiről is vallott a Nők Lapjában. tovább »
Fidesz-KDNP-sajtótájékoztató: Nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti ügy
Nagykálló - Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani! Ez volt a fő üzenete Kubatov Gábor [...] tovább »
Fidesz-KDNP-sajtótájékoztató: A bevándorlást meg kell állítani!
Tiszavasvári – Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani! címmel rendeztek hétfőn [...] tovább »
A sugárzóan szép kályhák mestere
Mátészalka - Tóth Béla ezernyi cserépkályhát, kandallót, kemencét rakott az elmúlt bő fél évszázad alatt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása