Frissítve:

Szexi pasikra és csajokra szavazhatunk

Szexi pasikra és csajokra szavazhatunk
A debreceni Club Noise által meghirdetett verseny döntőjére március 28-án egy buli keretében kerül sor. Aki nem tud rajta részt venni, szavazzon nálunk, látnivaló akad bőven mindkét nem számára.

Február 1-jén nyitotta meg telt házzal kapuját a debreceni Club Noise, amely máris egy kedvelt szórakozóhellyé vált a fiatalok körében. A klub ,inden második héten sztár DJ-kel gondoskodik a bulik jó hangulatáról, ezúttal pedig egy szépségverseny szervezésével kívánja bővíteni programjai palettáját.

A hagyományos szépségversenyektől eltérően egy más típusú koncepcióban képzeljük el a verseny döntőjét, amely egy buliba beépített igényes szórakoztató programként működik majd, sztárvendég énekessel és az Y Factory táncos show-jával egybekötve.

A döntősök teljes körű felkészítésen vesznek részt, a döntőre való felkészülésben szakemberekből álló csapat segít a lányoknak és fiúknak, például:
– a Glamour Woman of the Year idei jelöltjei, a Style &Blog stylistjai;
– Hedge Hair mesterfodrászai, akik minden döntős lány frizuráját elkészítik az estére;
– Nagy Judit sminkmester, aki a lányok professzionális sminkjéről gondoskodik a döntőre;
– Nagy Lúcia divattervező, aki minden döntős lánynak személyre szabottan készíti el az alkalmi ruhákat;
– koreográfus segít minden döntősnek a színpadi mozgás elsajátításában;
– minden döntős versenyző újabb fotózáson vehet részt.

A döntőre március 28-án kerül sor a szórakozóhelyen.

Minden döntőbe jutott versenyző értékes nyereményekkel térhet haza, többek között magazinfotózások, portfóliófotózások, utazási utalványok, két személyes vacsorák, ékszerek, ruhák, kiegészítők, szépségápolási termékek, háztartási cikkek, kozmetikai csomagok, kondi- és szolibérletek, stúdiófotózások, bowling utalványok, WS fotózások, autós iskolai felajánlások, masszírozógépek, képek, italfogyasztási utalványok, VIP belépőjegyek szerepelnek az ajándékok listáján.

A közönségdíjazás mellett, a HAON-on is meghirdetünk egy szavazást, hogy aki esetleg nem tud megjelenni a rendezvényen, az interneten keresztül is szavazhasson az általa legszebbnek ítélt hölgyre, illetve férfira.

Szeretettel várunk minden jelentkezőt, érdeklődőt, nézőt, bulizni vágyót március 28-án a Club Noise-ban!

A szavazáshoz katt a logókra!


hiba beküldése



További hírek a Bulvár kategóriából
Megrövidítették a bazárt: milliókat nyert párjával a hajdú-bihari Dóri
Budapest - Nem mertek tovább kockáztatni, megálltak a hetedik kérdés után. tovább »
Szebeni István újra a fedélzeten
Budapest - Debrecenben szerzett gyakorlatot a híradós. tovább »
Han Solot valljuk be, de Darth Vadert gyűjtünk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A magyarok igazi Star Wars fanatikusok: 86 százalékunk szereti a Csillagok [...] tovább »
Videó: Kilógott a daru, vitt, amit csak ért
Oroszország - Lekaszálta az út fölött átnyúló vasszerkezetet. Kisebb csoda, hogy nem a szembejövő autósra [...] tovább »
Videó: Nincs siker fájdalom nélkül
Óriási közhely a fenti mondat, de a torna világában különösen igaz. Elszúrt gyakorlatok hiánypótló [...] tovább »
Curtis megállíthatatlan, máris itt az új klip!
Budapest - Alig egy hete jelent meg Magyarország egyik legnépszerűbb rapperének visszatérő dala, a „Nem maradok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása