Frissítve:

Szerencsétlen kimenetelű selfie a közeledő vonattal a háttérben Indiában

Szerencsétlen kimenetelű selfie a közeledő vonattal a háttérben Indiában © Illusztráció: sakshipost.com
Újdelhi, 2015. január 27., kedd (MTI) – Szerencsétlenül végződött három indiai diáknak a kísérlet, hogy selfie-t készítsenek a vágányokon egy közeledő vonattal a háttérben – mindhármukon átgázolt a szerelvény – írta kedden az indiai sajtó.

A The Times of India című lap szerint a tragédia hétfőn, a köztársaság napi ünnepen történt az észak-indiai Uttar Prades államban.

Négy diák a szövetségi állam székvárosába, Agrába tartott, hogy az ünnepnapon felkeresse a világhírű mauzóleumot, a Tádzs Mahalt. Az az ötletük támadt, hogy mobiltelefonjukkal készítenek képeket háttérben a közeledő vonattal, hogy minél több like-ot, vagyis tetszésnyilvánítást kapjanak ismerőseiktől a közösségi portálokon.

Miután a távolban megjelent a vonat, hárman elkezdték önmagukat fényképezni a síneken, a negyedik társuk pedig oldalról készített róluk felvételt. Csak ez utóbbi élte túl a kísérletet, és mint a baleset után elmondta, hiába figyelmeztette a veszélyre társait, ők annyira belefeledkeztek a fotózásba abban az igyekezetükben, hogy minél jobb felvételt készítsenek a vonattal a háttérben, hogy már nem volt idejük félreugrani.

Mindhárman a helyszínen haltak meg.

http://timesofindia.indiatimes.com/india/Selfie-in-front-of-running-train-costs-three-college-goers-their-life/articleshow/46025185.cms

– MTI –


hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Multimédia kategóriából
Okostelefonos ima-alkalmazást indított el Ferenc pápa
Vatikánváros - Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos [...] tovább »
Kaspersky: nőtt a kiberfenyegetettség Magyarországon
Budapest - Nőtt Magyarország kiberfenyegetettsége a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévihez képest a [...] tovább »
A kriptovaluta-bányászati támadások az okosotthonokat is veszélyeztetik egy tanulmány szerint
Budapest - Az idén tovább nő a fertőzött gépek segítségével, a felhasználó tudta és engedélye nélkül [...] tovább »
Újból felszólította a Google-t a tiltott tartalmak kiszűrésére az orosz szakhatóság
Moszkva - Ismételten az Oroszországban tiltott tartalmak kiszűrésére, valamint az orosz szövetségi állami [...] tovább »
Folytatódik az NMHH jogsegélyszolgálatát népszerűsítő kampány
Budapest - Idén folytatódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly indított, az Internet Hotline [...] tovább »
Van-e nyomom a neten?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A magyar kamaszok fele aggódik a digitális lábnyoma miatt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
KPMG: teltházas a Bayern München, közösségi médiában a Barcelona vezet
Budapest - A KPMG könyvvizsgáló cég elemzése szerint a legnagyobb európai labdarúgóligák bajnokai közül [...] tovább »
Kék Cápák – Az eddigi legfontosabb siker
Nyíregyháza - A nyíregyháziak kiváló utolsó tizenöt percet produkáltak. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Még az ötödik hely is elérhető a magyarok számára
Herning - A magyar férfi kézilabda-válogatott számára még az ötödik hely is elérhető a német-dán közös [...] tovább »
VRCK: Sikeres extraliga rajt az MK elődöntő előtt
Budapest, Debrecen, Kazincbarcika - Szombaton Debrecenben nyert bajnokit a VRCK, hétfőn pedig Budapesten kupázik. tovább »
Magabiztos siker a Nyírgyulaj ellen a DEAC
Debrecen - Hat gólt rámoltak be ellenfelüknek Elek Gergő tanítványai, és csak kettőt kaptak. tovább »
Portugál támadóval is erősített a Kisvárda Master Good
Kisvárda - Pénteken már kora reggel landolt Ferihegyen az a repülőgép, amellyel hazatért egyiptomi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása