Frissítve:

Szeptemberben kerül a kormány elé a nemzeti vízstratégia

Budapest, 2013. augusztus 18., vasárnap (MTI) – Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint 1000 javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé – mondta a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

hiba beküldése

Kovács Péter tájékoztatása szerint a vízstratégiára azért is szükség van, mert a klímaváltozás következtében a vízkincs mindinkább felértékelődik. “Az ország földrajzi adottságai szerint felszín alatti vizekben – ivóvíz, termál- és gyógyvizek – bővelkedünk, de felszíni vízkészleteink térbeli és időbeli eloszlása kedvezőtlen. Mindez az eddigieknél ésszerűbb, komplexebb vízgazdálkodást indokol.” A dokumentumban foglaltak megvalósításának kedvez, hogy az EU is a 2014-2020 közötti időszakra kiemelten fontosnak tartja a vízkészletek jó minőségének megőrzését, ésszerű felhasználását, erre a célra a következő években nálunk is több száz milliárd forintos forrás áll majd rendelkezésre. E pénzekből jut majd egyebek mellett a Balaton, a Szigetköz, a Homokhátság vizekkel kapcsolatos feladatainak megoldására is.

A nemzeti vízstratégiában hangsúlyt kap az országon átfolyó vizek megtartásának kérdése – húzta alá a helyettes államtitkár. A gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek következtében ugyanis időnként nagy mennyiségű víz zúdul át a Kárpát-medencén, emiatt gondot okoz az árvizek, belvizek elleni védekezés, majd azok levonultával az aszály. Az egyensúly megteremtésére a stratégia többek között multifunkcionális tározók építését javasolja, amelyeket a nagyvizek idején feltöltve később öntözésre, halastóként vagy turisztikai célra lehet hasznosítani, elsősorban EU-s pénzek felhasználásával. A tározók építése mellett az aszály elleni küzdelemben jelentős szerepe lehet a medertározásnak és földeken a mélyszántásnak, amely a talaj nedvességmegtartását segíti.

Jelenleg csupán alig 80-100 ezer hektárnyi területet öntöznek, de a mezőgazdasági termelés biztonságához ez kevés. Ezért a vízstratégiába foglalt javaslat szerint e terület legalább kétszerezése a feladat. Ennek megvalósításához a gazdálkodók korszerű, energia- és víztakarékos berendezések vásárlásához támogatást kaphatnak – mondta Kovács Péter. Előnyt élvez a kertészetek, gyümölcsültetvények öntözőrendszerének fejlesztése.

A tapasztalat szerint az öntözött földekről kétszer, háromszor nagyobb termés takarítható be, mint a természet szeszélyére utalt táblákról. A termelőket segíti a földek mentén futó, évtizedekig elhanyagolt vízelvezető árkok megtisztítása is, ami által a belvizek jobban hasznosulhatnak. A közmunkaprogramok eredményeként nagyobb esők után több ezer kilométernyi árokban már ismét akadály nélkül folyik az öntözésre alkalmas víz, jelentősen csökkentek a belvízi károk – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

A Kárpát-medence földrajzi helyzete miatt a folyók más országokban erednek, ezért, amint a stratégiát taglaló dokumentum is kiemeli, az ökológiai egyensúly megőrzéséhez, az eredményes vízgazdálkodáshoz elengedhetetlen a nemzetközi vízügyi kapcsolatok ápolása. A helyettes államtitkár megerősítette: jelenleg is sikeres az együttműködés a tiszai árvizek mérséklésére, Ukrajnával, Romániával közös monitoring rendszer működik a határ menti folyók vízminőségének figyelésére, Szlovéniával közösen épült meg a Kebele árvíztározó, és sikerült megoldani a Rába habzás problémáját. Kiemelkedő jelentősége van a határvízi együttműködés mellett a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) keretében folyó Duna medence szintű vízgyűjtő gazdálkodási tervezésnek. A nemzeti vízstratégia ezeknek a nemzetközi kapcsolatoknak a továbbfejlesztésére is súlyt helyez.

Amennyiben a kormány elfogadja a stratégiát, a dokumentum a 2014-ben induló “Kvassay Jenő intézkedési terv” megvalósításához szolgál alapul. E program a vízgazdálkodás gazdasági, társadalmi, vidékfejlesztési feladatai között hivatott megteremteni az összhangot – hívta fel a figyelmet Kovács Péter.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása