Frissítve:

Szépségeket válogattak a régióban

Szépségeket válogattak a régióban Szépségeket válogattak a régióban
Debrecen – A Miss World Hungary Regionális Válogatóját rendezték szombaton Debrecenben. A 17 vállalkozó szellemű lány eleinte picit talán a vizsgaidőszakhoz hasonló drukkban élte meg a várakozást, míg egyenként a zsűri elé járultak. Még lehet szavazni öt versenyzőre!    

hiba beküldése

Debrecen – A Miss World Hungary Regionális Válogatóját rendezték meg szombaton a debreceni Aquaticum Termál és Wellness Hotelben.

Megnyílnak az ajtók

Volt olyan, aki először vett részt ilyen megmérettetésen, és volt már rutinos versenyző is az indulók között. Akadt aki az elismerésekért, míg más egyszerűen hobbyból jár szépségversenyre. Utóbbiak szerint ugyanis köttethetnek itt nagyon jó barátságok. Mátészalkáról, Nádudvarról, Nyíregyháza mellől, sőt, még Békéscsabáról is érkezett versenyző.

A zsűri – melynek tagja volt többek között a testszépítés magyar nagyasszonya, Bíró Ica, Binder Géza mesterfodrász, Larion Oscar sminkes, valamint az ezoterikus Frabato – igyekezett oldani a kezdeti feszült hangulaton, ennek köszönhetően a lányok teljesen felszabadultan jöttek ki a mustráról. Odabenn a külső jegyeken túl figyelték a beszédkészségüket, a megjelenésüket, a mozgásukat, a kisugárzásukat, és számos egyéb jellemzőt is. Számított, hogy tehetségesek-e valamiben, legyen az ének, tánc, szavalás, vagy más egyéb, hiszen a világversenyre kijutott szerencsésnek be kell ezt a tudását is mutatnia egy úgynevezett Talent Show keretében.

A szeptember 26-i budapesti döntőre 21 lány jut el, és aki megnyeri, azon túl, hogy egy autót kap, és számos ajtó megnyílik előtte a szépségiparban, képviseli majd hazánkat a Miss World döntőjén, amit a Kínához tartozó Sanya-n rendeznek.

Zsuzsa lett a befutó


Közönségdíj
A Hajdú Online látogatóitól legtöbb
szavazatot kapó hölgy is bejut a döntőbe. Ön kit juttatna tovább? SZAVAZÁS

A Veszprémben, Debrecenben és Budapesten rendezett regionális válogatókról három-három lány kerül be egyenes ágon a döntőbe. Ezen kívül öt-öt versenyző van “tartalékban”. A debreceni válogatás nyertese Bernáth Zsuzsanna lett, a második helyzett Schmuczer Bernadett, a harmadik pedig Bertalan Edina. Természetesen az olvasók is szavazhatnak a Hajdú Online-on az öt tartalékversenyző valamelyikére, név szerint: Tasi Dóra (Nádudvar), Hideg Judit (Békéscsaba), Nagy Gabriella (Debrecen), Csige Eszter (Debrecen) és Barabás Gina (Kenderes).

Kapcsolódó anyagok:
  • A királynői cím már a múlté
  • Két nemzetnek is büszkesége


  • További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából
    Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat
    Budapest - Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken [...] tovább »
    Gondolatok pünkösd után
    Bagamér - Mint minden más ünnephez, pünkösd eredetiségéhez is sokféle népszokás társult az idők során. tovább »
    A debreceni gitáros külföldön bontogatja a szárnyait
    Debrecen - Katona Reni nem akasztja szögre a gitárt Hollandiában sem. tovább »
    Visegrád Fesztivál a Debreceni Egyetemen
    Debrecen - Lengyel, ukrán és magyar hallgatók ismerkedtek hazánk vízgazdálkodási kihívásaival egy nemzetközi [...] tovább »
    A limfóma a fő téma Nagyerdei Stadionban
    Debrecen - Idén huszonegyedik alkalommal szervezte meg a Malingus Lymphoma Konferenciát a Magyar Hematológiai és [...] tovább »
    Gyermeknapi programokkal várják a kicsiket a tűzoltóságok
    Hajdú-Bihar - Számos hajdú-bihari tűzoltólaktanya nyílik meg vasárnap, hogy a családok közelről is [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    Sporthírek
    Hosszú Katinka nem Shane Tusuppal készül a továbbiakban
    Budapest - Véget ért a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup munkakapcsolata. tovább »
    Ovisok fociztak a műfüvön Miskolcon
    Miskolc - A mozgásról, a játékos sportról és a fociról szólt a Miskolc Ovi Körzet tavaszi grassroots [...] tovább »
    Igor a Real sikeréért szorít a döntőben
    Debrecen, Hajdúböszörmény - A korábbi Loki-csatár szerint mindkét csapatban jobbak a támadósorok, mint a [...] tovább »
    Könyvbemutató és beszélgetés
    Fehérgyarmat - Csepelyi Adrienn újságíró, író, rádiós műsorvezető május 25-én, pénteken 15 órától [...] tovább »
    Rali Országos Bajnokság: jöhet az első murvás verseny
    Miskolc, Szombathely - Az előttünk álló hétvégén Szombathelyen, az Iseum Rallye-val folytatódik az idei magyar [...] tovább »
    Lőtávolban az utánpótlás, remek szereplés az ob-n
    Debrecen - Ácson rendezték meg a közelmúltban az általános és középiskolások nyíltirányzékú légpuskás [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    Login2


    Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

    Autentificati-va pe TION.ro:




    Elfelejtetted a jelszavad?

    Comentati pe TION.ro:

    Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

    Új felhasználó regisztrálása