Frissítve:

Szentté avatás – Érkeznek a magyar zarándokok Rómába

Róma, 2014. április 26., szombaton (MTI) – Szervezett csoportban és egyénileg több száz magyar zarándok érkezett már Rómába XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására, a Szent Péter tér felé vezető sugárúton már pénteken óriási magyar zászló lobogott.

hiba beküldése

Egy kétgyermekes magyar család babakocsival igyekezett a római napsütésben a Szent Péter tér felé. “Nem tudjuk, bejutunk-e a vasárnapi szentmisére, de a gyerekeket elhoztuk, és előre megmutatjuk nekik, hol lesz a szertartás, áldás lesz ez rájuk!” – mondta az édesanya.

Háromszázötvenen a Makrovilág szervezésében érkeztek hat busszal, repülővel és saját gépkocsival is.

“Egész Magyarországot képviselik” – mondta a népes csoportot kísérő Madari Gyula, a zarándok utazási iroda igazgatója az MTI-nek. A Balogh Tamás váci piarista szerzetes vezette magyar hívők felsorolták, honnan indultak: Hercegszántó-Baja, Győr, Peresznye, Kőszeg, Mohács, Budapest, Vác, Pécs-Magócs, Siófok, Balatonszentgyörgy, Nagykanizsa, Ceglédbercel, Mátészalka, Nyíregyháza, Miskolc, Székesfehérvár, Csorna, Makó, Szeged, Felsőpetény, Ópályi, Dunavarsány, Kunszentmiklós.

A zarándokok az MTI-nek elmondták, elsősorban II. János Pálért jöttek, rá emlékeznek, és Ferenc pápáért is, akihez minél közelebb szeretnének kerülni a vasárnapi szentté avatási szentmisén.

“Amikor 1991-ben II. János Pál Magyarországra látogatott, eljött Pogányba is. A vele való találkozás nagy hatással volt rám: közgazdász voltam, látogatása után hitoktató lettem” – mondta el egy asszony. “Én szintén 1991-ben Máriapócson találkoztam II. János Pállal. Az ottani kórussal énekeltem neki. Húsz évvel ezelőtt voltam utoljára Rómában, most miatta visszajöttem, és most ültem először repülőn” – mesélte egy másik. “Én Rómáért is jöttem”- mondta egy harmadik zarándok.

A fiatalabbak úgy tervezik, már szombat éjszaka megközelítik a Vatikán környékét, hogy vasárnap hajnalban az elsők között juthassanak be a Szent Péter térre. “Ha már életében nem volt alkalmam II. János Pállal találkozni, legalább most itt akartam lenni” – jelentette ki egy fiatal lány. Sokan nem tartanak sem a tömegtől, sem a kialvatlanságtól. A magyarok egy csoportja a szombat éjszakát virrasztással tölti, így készülve a szentté avatásra.

Addig is a magyar zarándokok bejárják a keresztény Rómát: már imádkoztak a Szent Péter- és a Lateráni Szent János-bazilikában is.

Egész Róma zarándokfolyamtól hömpölyög. A legtöbben az olaszok és II. János Pál honfitársai, a lengyelek vannak (Róma külvárosi utcáin egymás mellett sorakoznak a lengyel rendszámú autók), de lobognak francia, libanoni és Costa Rica-i zászlók is. A latin-amerikai országban él Floribeth Mora Díaz, akit a II. János Pálhoz intézett ima gyógyított meg betegségéből.

– MTI, Sárközy Júlia –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint 38. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Egységes szerkezetű közlekedést sürget az ITM
Budapest - Egységes szerkezetű közlekedéssel csökkenthető a környezeti terhelés és az utazásra fordított [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Olasz jobboldali politikus: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat
Budapest - Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt elnöke szerint azért büntetik Magyarországot, [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Fidesz: a bevándorláspártiak félre akarják állítani Magyarországot
Budapest - A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők szeretnék félreállítani a migráció útjából Magyarországot. tovább »
Tragédia Hernádkakon – Egy gyermek meghalt, kettő súlyosan megsérült
Hernádkak - Villanyoszlopnak hajtott egy személygépkocsi Hernádkakon, a Kossuth Lajos utcában szombaton délután. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A labdarúgás egy kegyetlen játék”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának mérkőzései. Vasárnap nem lesz több meccs. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Újabb hazai fehérvári siker
Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 harmadik hazai összecsapásán is nyert az osztrák jégkorongligában (EBEL). tovább »
Kosárlabda BL – Kikapott és búcsúzott a Szolnok
Budapest/Szolnok - Az idegenbeli egypontos vereség után hazai pályán tizenkilenccel kapott ki a Szolnok férfi [...] tovább »
„A szerencsésebb csapat nyert”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II északi bajnokság 6. fordulójának szombati mérkőzései. Sajnos a [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Ismét kikapott Barcelonában a Veszprém
Barcelona - A Telekom Veszprém három góllal kikapott a Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Hazai győzelem Balatonfüreden
Budapest - Otthonában három góllal nyert a Balatonfüred a Budakalász ellen szombaton a férfi kézilabda NB I-ben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása