Frissítve:

Szenes Zoltán: Magyarország nyert a NATO tagságból

Budapest, 2014. február 23., vasárnap (MTI) – Szenes Zoltán volt vezérkari főnök szerint a NATO-tagságból az ország nyert, mert nagyobb katonai biztonságot ért el kisebb erőforrásokkal és a Magyar Honvédség kiemelkedő nemzetközi szerepvállalása növelte a nemzet elismerését és megbecsülését.

hiba beküldése

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanszékvezetőjével készült interjú a napokban jelent meg az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja, valamint Biztonságpolitikai Szakkollégiuma és a Magyar Atlanti Tanács együttműködésével készült “Tizenöt év tizenöt hang” című interjúkötetben.

“A NATO-tagság lehetővé tette a magyar biztonság- és védelempolitika gyökeres megváltozását” – emelte ki Szenes Zoltán, aki szerint egyúttal a területvédelmi koncepciót felváltotta a nemzetközi béke és biztonsághoz való hozzájárulás aktív politikája.

Mint kifejtette: Magyarország a 28 tagú szövetségben – Görögországgal, Belgiummal, Portugáliával, Csehországgal és Bulgáriával együtt – az úgynevezett tízmilliós klubhoz tartozik, de súlyát és szerepét nem a nemzeti rangpozíciója, hanem a kormányzati prioritások, a döntéshozatali rendszerben való részvétele, illetve a műveletekben és fejlesztésekben vállalt hozzájárulás mértéke határozza meg. Magyarország végig – már NATO-tagságunk előtt is – fontos alakítója volt a NATO Balkán-politikájának. Ezzel együtt az ország az elmúlt 15 évben folyamatosan jól teljesített a békeműveletekben, így a műveleti kérdésekben többször hangsúlyos szerepet kaptunk, “különösen, amikor gyorsan és kellő időben, vagy hiányzó képességterületeken tettünk felajánlásokat”.

Szenes Zoltán kiemelte a magyar műszaki, őrzés-védelmi, logisztikai, egészségügyi és különleges műveleti tapasztalatokat, továbbá az “okos védelem”-koncepcióban a pápai C-17-es repülőbázis teljesítményét, amelyben Magyarország biztosítja a befogadó nemzeti támogatást.

“A hatásgyakorlás a NATO-n belül is együtt jár a láthatósággal – s az látható, aki teljesít” – fogalmazott Szenes Zoltán, kifejtve: Magyarország ahogy eddig, a következő években is a komoly szövetségesi szerepvállalással tud hatást gyakorolni, legyen szó szükség esetén válságkezelő vagy kollektív védelmi műveletről, vagy a szövetség számára szükséges katonai képességek fejlesztésében vállalt szerepről. Hozzátette továbbá, hogy az olyan regionális, többnemzeti képességfejlesztési kezdeményezések, mint a visegrádi négyek, vagy a Közép-európai Védelmi Kezdeményezés felértékelheti Magyarországot azon államokhoz képest, amelyek kizárólag a szövetség nagyhatalmaival való együttműködésre koncentrálnak.

A tanszékvezető szerint a NATO ma is történelmi fordulópont előtt áll: a műveleti NATO vélhetően készenléti NATO-vá alakul át. Úgy vélte: Magyarország számára a legnagyobb kihívás az lesz, hogy “a békeművelet-orientált egy évtizedes stratégiát, mechanizmusokat és beidegződéseket milyen gyorsan tudja “elhagyni”, és az új helyzetre egy új stratégiát kidolgozni”. Az új koncepciónak kezdeményezőnek kell lenni a nemzetközi vállalásokban, fókuszálni kell az okos védelem (smart defence) programokra, priorizálni kell a hazai és nemzetközi kiképzést, fejleszteni kell a modern technológiai képességeket – tette hozzá.

A volt vezérkari főnök néhány olyan dolgot is említett, amelyben kutatóként és szakértőként komolyabb változásra számított, de csalódnia kellett. Megjegyezte például, hogy azt remélte: a magyar társadalomban erőteljesebben tudatosul, hogy a NATO-nak nem csupán a Magyar Honvédség és a honvédelmi tárca, hanem Magyarország lett a tagja. Azt gondolta továbbá, hogy – hasonlóan több európai állam gyakorlatához – az egyéb szaktárcák és a civil szféra sokkal jobban bevonódik a nemzetközi missziós tevékenységbe, s a politikai elit nagyobb érdeklődést tanúsít majd a biztonság- és védelempolitikai ismeretek iránt. “Ez nem így történt” – mondta az interjúban Szenes Zoltán, megjegyezve: “ez is egy járható út”, de úgy véli, így nehezebben válik társadalmi üggyé a honvédelem.

Magyarország NATO-tagságának problémáit összetettnek nevezte, amelyek “a kezdeti túlvállalásokból, a krónikus alulfinanszírozottságból és a szakpolitikai változásokból fakadnak”. Ezek között nagy problémaként emelte ki a haderő elégtelen finanszírozását, amely közvetlenül (a vállalásoknál és a teljesítésnél) és közvetve (a képességfejlesztéseknél) kihat a NATO tagságunkra. Kitért arra is, hogy “bár a NATO ösztönzi a tagországokat a nagyobb teherviselésre, ma reálértékben lényegesen kevesebbet költünk a védelemre, mint a taggá váláskor”.

Magyarország tizenöt éve, 1999. március 12-én lett a NATO teljes jogú tagja. Szenes Zoltán 1998 és 2002 között Magyarország NATO és a Nyugat-európai Unió (NYEU) katonai képviselője volt Brüsszelben, majd a NATO Egyesített Műveleti Parancsnokságának (AFSOUTH) logisztikai főnöki posztját töltötte be Nápolyban. 2002-ben a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkarának törzsigazgatója volt. 2003-ban altábornagyként nevezték ki vezérkari főnökké, amely posztot 2005-ig töltötte be.

 – MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Kerékpárost gázolt halálra egy autó Nyírmadánál
Nyíregyháza - Halálra gázolt egy kerékpárost egy személyautó a 41-es főúton Nyírmadánál vasárnap este - [...] tovább »
Gyümölcsfák metszése
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A munka során figyelembe kell venni, hogy az adott fafajta mely részén, mely [...] tovább »
Tudatosan a szív egészségéért
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Februárban tartják a szívtudatosság hónapját, az egészségügyi szakma szerint [...] tovább »
Időjárás-jelentés
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Hogyan csökkenhet a légszennyezettség?
Miskolc - Tovább nőtt a szálló por miatti légszennyezettség Magyarországon – közölte a Nemzeti [...] tovább »
Ne akarják ráerőszakolni…
Miskolc - A trágár beszédről szóló összeállításunk késztette levélírásra olvasóinkat. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Nem bírtak egymással a csapatok
Kisvárda - Az óriási taktikai csatában ismét nem tudták eldönteni ki a jobb. tovább »
Kupabronz gyógyír a Vegyésznek
Kazincbarcika - Három játszmában szerezte meg az évad MK-sorozatának harmadik helyét a VRCK. tovább »
Férfi kézilabda EHF Kupa – Tíz góllal győzött a Tatabánya
Bitola - A Grundfos Tatabánya KC 31-21-re nyert a macedón Eurofarm Rabotnik otthonában a férfi kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kikapott a Fehérvár
Bolzano - A Fehérvár AV19 5-2-re kikapott a Bolzano vendégeként az osztrák jégkorongliga (EBEL) [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Nyert a MAC Újbuda
Budapest - A MAC Újbuda 3-1-re nyert a vendég HC Kosice ellen a szlovák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Hazai győzelmével újra élen a Gyirmót
Győr - A Gyirmót 3-1-re legyőzte a vendég Dorog csapatát a labdarúgó NB II 24. fordulójában, vasárnap, így [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása