Frissítve:

Személyvonattal ütközött egy autó Abony közelében, a sofőr ki tudott ugrani

Elszállítják annak a személygépkocsinak a roncsát, amely előzőleg összeütközött egy személyvonattal Abony és Törtel között egy vasúti átjáróban 2014. február 16-án. A sínekre hajtó autó sofőrje még időben kiugrott a járműből, őt a mentők kórházba vitték. A vonaton mintegy kétszáz utas volt, ők nem sérültek meg. Elszállítják annak a személygépkocsinak a roncsát, amely előzőleg összeütközött egy személyvonattal Abony és Törtel között egy vasúti átjáróban 2014. február 16-án. A sínekre hajtó autó sofőrje még időben kiugrott a járműből, őt a mentők kórházba vitték. A vonaton mintegy kétszáz utas volt, ők nem sérültek meg. - © MTI Fotó: Donka Ferenc
Abony, 2014. február 16., vasárnap (MTI) – Személyvonattal ütközött egy autó Abony és Törtel között egy vasúti átjáróban, a sínekre hajtó jármű sofőrje még időben kiugrott az autóból – tájékoztatta a Pest megyei rendőrség és katasztrófavédelem vasárnap este az MTI-t.

Beluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetőjét elvitték a mentők, de hogy csupán megfigyelésre, vagy az ugrás során keletkezett esetleges sérülések miatt, azt egyelőre nem tudni.

A baleset ügyében a rendőrség vizsgálatot indított.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte, hogy a vonat maga alá gyűrte az üres személyautót, amelynek áramtalanításáról, illetve a műszaki mentésről a szolnoki és a ceglédi tűzoltók gondoskodnak.

A Mávinform tájékoztatása szerint a jármű a Szolnokra tartó személyvonattal ütközött. Az autó a vasúti útátjáróban a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A vonaton nem sérült meg senki.

A helyszínelés alatt a rendőrség rövid időre az érintett szakasz mindkét vágányát lezárta.

A baleset miatt a késő esti időszakban átlagosan 20-30 perces (egyes vonatoknál 50-60 perces) késések voltak a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon.

– MTI – 

 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV
Budapest - Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Kiadta Hollik Istvánnak az NVB Hirt Ferenc mandátumát
Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn kiadta a Fidesz-KDNP közös listájáról Hollik Istvánnak [...] tovább »
Menczer Tamás: amit az ellenzék csinál, az bevándorláspárti seftelés
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt
Budapest - Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda MK – Előnyben a Pénzügyőr az elődöntőben
Budapest - A Pénzügyőr saját közönsége előtt meglepetésre 3-1-re legyőzte a Kazincbarcika együttesét a [...] tovább »
Marciék búcsúja
Nyíregyháza - A Babos, Mladenovics duó tovább menetel. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása