Frissítve:

Személyesen kért bocsánatot kábítószer-használaton kapott fia miatt Jackie Chan

Sanghaj, 2014. augusztus 21., csütörtök (MTI) – Saját hibájának nevezte fia illegális droghasználatát Jackie Chan hongkongi akciófilmsztár, a kínai drogellenes kampány arca, aki bevallása szerint sosem volt elég jó apa, s nem fordított kellő figyelmet gyermeke nevelésére.

hiba beküldése

A harcművészeteket felvonultató filmjeivel nemzetközileg ismertté vált színész több mint 22 millió követővel rendelkező mikroblogfiókján azt írta: fiának elmúlt napokban kipattant drogbotránya komolyan megrázta. Érzéseiről Chan úgy fogalmazott: apaként fájadalmat érez és dühös, közéleti személyiségként pedig szégyelli magát. A színészt 2009-ben Peking az országos drogellenes kampány nagykövetévé nevezte ki, arca kábítószerélvezet-ellenes hirdetések és plakátok ezreiről köszönt akkor vissza.

Chan részben saját hibájának nevezte fia bűnét, s úgy fogalmazott: az eset azt bizonyítja: nem nevelte elég jól a fiát, akivel most együtt vállalja a felelősséget és “a társadalom előtt meghajolva bocsánatot kér” azért. “Remélem, hogy a fiam ügyének leckéjét komolyan veszik a fiatalok és távol maradnak a drogoktól” – fogalmazott Chan.

A színész fiát, a 32 éves Jaycee Chant múlt hét végén vették őrizetbe, miután egy pekingi masszázsszalonban marihuána fogyasztásán kapták. A rajtaütést követő vizsgálat során a színészként és énekesként szárnyait próbálgató Jaycee otthonában – pontosabban egy Jackie Chan nevén lévő pekingi villában – több mint 100 grammot találtak a Kínában tiltott szerből. A férfi az állami televízióban kért bocsánatot, s bevallotta: 2006 óta fogyaszt marihuánát.

Chan fiát a 23 éves tajvani Kaj Ko feltörekvő színésszel, számos hazai és nemzetközi márka reklámarcával együtt kapták szerhasználaton, őt ezért 14 napos elzárásra ítélték. Ko a hét közepén könnyek közepette, fogdai ruhában kért bocsánatot rajongóitól és családjától. Ko maga is drogellenes nagykövet az országban, a tajvani média szerint többmilliós perek várhatnak rá szponzori szerződései megszegése miatt.

A kínai sajtóban megjelent jogi vélemények szerint nem valószínű, hogy a két fiatal komolyabb büntetést kapna, a South China Morning Post által megkérdezett jogász szerint Jaycee-re a korábbi eseteket alapul véve fél év börtön várhat.
Az elmúlt hónapokban számos híresség bukott le az országban droghasználat miatt, így színészek, rendezők, forgatókönyvírók. A sokasodó esetek a hatóságok fokozott drogellenes kampányának is betudhatóak, amelyet az elmúlt két évtized legszigorúbbjaként emleget a hivatalos kínai média. Az év első öt hónapjában az ország bíróságai csaknem 40 ezer főt ítéltek el droggal való visszaélések miatt, ez 25 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

– MTI –



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó: Ki gondolta volna, hogy a csokordobás fájdalmas is lehet?
Bő hatpercnyi tömény szórakozás: a múlt hét legjobb bakijait szokás szerint a FailArmy válogatta össze. tovább »
Itt a Bosszúállók 4: Végjáték (Avengers: Endgame) előzetese
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Végre megérkezett a várva várt előzetes a Bosszúállók 4-hez, ami a [...] tovább »
Videó: Íme a 10 legfélelmetesebb tavi szörny!
Soha nem tudhatod, miféle titokzatos lények úszkálnak a mélyben. Ám akadnak olyan emberek, akik találkoztak már [...] tovább »
Videó: Hogyan és mikor ér véget minden? Íme a 10 legvalószínűbb forgatókönyv…
Az emberiség teljes kipusztulását vagy csak a jelenlegi civilizációnk végét nem igazán érezzük komoly [...] tovább »
Közös fotót kért Laky Zsuzsi
Debrecen - A modell a családjával járt a cívisvárosban, hogy találkozzanak a Mikulással. tovább »
Videó: Hajaj, belepirulsz, ha meglátod, hova dugta a telefonját a csinos műsorvezető
Ukrajna - A sztárolt ukrajnai műsorvezető, Elena Filonova javában csetelgetett még a telefonján, amikor hirtelen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi KC – Vereséggel búcsúztak az esztendőtől
Nyíregyháza - Beálló nélkül, sok hibával játszottak, kiütés lett a vége. tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Az első perc eseményei meghatározták
Budapest, Mezőkövesd - Budapesten vendégeskedett szombaton a Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgócsapata. tovább »
Révbe értek az ifjú aerobikosok – saját edzőtermükben gyakorolhatnak
Nyíregyháza - Újabb sportlétesítménnyel gazdagodott Nyíregyháza. A Tiszavasvári úton a Révész Logisztikai [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Zele extrával Szekszárd verés
Miskolc - Rangadót nyert hazai környezetben a diósgyőri női kosárlabdacsapat. tovább »
Női kézilabda Eb – A magyar válogatott csak győzelemmel lehet elődöntős
Nancy - A magyar női kézilabda-válogatott csak akkor juthat elődöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon, ha [...] tovább »
FINA: elfogadták a vízilabda szabálymódosításait, felgyorsulnak a mérkőzések
Hangcsou - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása