Frissítve:

Székesfehérváron mutatták be az ismét állami tulajdonba került Barabás Miklós-festményt

Cser-Palkovics András polgármester, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Sághi Attila, a Forster Központ elnöke és Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója (b-j) Barabás Miklós ismét állami tulajdonba került Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című festményének bemutatóján Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban 2014. november 5-én. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műtárgyfelügyeleti irodája a képért 5,5 millió forintot, a további költségekre pedig 1,1 millió forintot fizetett. Cser-Palkovics András polgármester, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Sághi Attila, a Forster Központ elnöke és Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója (b-j) Barabás Miklós ismét állami tulajdonba került Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című festményének bemutatóján Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban 2014. november 5-én. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műtárgyfelügyeleti irodája a képért 5,5 millió forintot, a további költségekre pedig 1,1 millió forintot fizetett. - © MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Székesfehérvár, 2014. november 5., szerda (MTI) – Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban mutatták be szerdán azt az ismét állami tulajdonba került Barabás Miklós-festményt, amelyen a művész gróf Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilonát ábrázolja.

hiba beküldése

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar állam élve elővásárlási jogával, egy októberi aukción kikiáltási áron vásárolta meg az alkotást. Hozzátette: a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műtárgyfelügyeleti irodája a képért 5,5 millió forintot, a további költségekre pedig 1,1 millió forintot fizetett.

Emlékeztetett arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi bejelentése alapján műtárgyakat vásárol vissza az állam külföldi és magyar magántulajdonosoktól a magyar múzeumi hálózat számára. Örömének adott hangot, hogy Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című festményével hozzájárulhattak a magyar közösség gyarapításához.

Az államtitkár közölte, hogy a magyar művészettörténet kiemelkedő alakjának festménye három hónapig lesz látható a székesfehérvári múzeumban. Az alkotást utána a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban állítják ki.

L. Simon László hangsúlyozta, hogy a közeljövőben több hasonló, visszavásárlásról szóló bejelentésük lesz. A Forster Központ a hazai és külföldi aukciókat is folyamatosan figyeli, hogy a Magyarországról jórészt illegálisan elhurcolt műtárgyakat és bútorokat visszavásárolhassák.

Mindez kapcsolódik a budai Vár és elsősorban a palotanegyed hosszú távú hasznosítását magában foglaló Hauszmann-tervhez is. A Hauszmann-bizottság november 14-én ül össze először, az ülést Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg és ezen tárgyalnak a budai Vár felújításáról, a palota új hasznosításáról is – mondta.

L. Simon László közölte, hogy a kormány két hete tárgyalt a nemzeti kastélystratégiáról, amelyet a Miniszterelnökség dolgozott ki a Forster Központ segítségével. A kormány támogatta a javaslatot, de kérte a program bővítését, hogy újabb létesítmények kerülhessenek a 2014 és 2020 között felújítandó kastélyok közé. A kibővített stratégia november 13-án kerül a kormány elé – fűzte hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nagyszabású programról van szó, amely jelentős forrásokat tartalmaz majd. Megjegyezte, hogy a tervezetben szereplő kastélyok nagy része Fejér megyei, mert ott számos olyan főúri kastély épült, amely építészeti és művészettörténeti szempontból igen jelentős.

Cser-Palkovics András polgármester a múzeumban lévő Seuso-kiállításról elmondta: egy hónappal ezelőtti megnyitása óta mintegy tízezer látogató látta a kincseket. Úgy vélte, helyes gyakorlat vidéki nagyvárosokba ilyen jelentős tárlatokat vinni és alátámasztja azt a törekvést, amely a festmény megvásárlásához is vezetett.

L. Simon László megjegyezte: a vidéki időszaki kiállítások szorgalmazása és támogatása jó irány, mert jelentősen növeli a múzeumok látogatottságát és a bevételeket is. Kiemelte, hogy a kormány hamarosan áttekinti a múzeumok ingyenes látogathatóságát szabályozó rendeletet. Mint mondta, változtatni akarnak rajta, a kedvezményezetti kört és a nyitva tartási időket is újragondolják és új jogszabályi környezettel kezdik a múzeumok 2015-öt.

Sághi Attila, a Forster Központ elnöke rámutatott arra, hogy nem üres kastélyépületeket akarnak, hanem a régi hangulatot, kulturális értékeket szeretnék visszahozni. Úgy vélte, ennek jó példája Barabás Miklós alkotásának sikeres megvásárlása is.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Barabás Miklós (1810-1898) életművében fontos szerepet töltöttek be a főúri és polgári megrendelésre készült portrék, közülük való gróf Nádasdy Ferencné, született gróf Zichy Ilona (1849-1873) megörökítése. A 220-szer 160 centiméteres olaj-vászon festményen a fiatalasszony gyászruhát visel. Az egészalakos festmény jelzete mutatja, hogy a grófné korai halála után négy évvel, 1877-ben készült.

A kép előtörténete csak részben ismert, az azonban szinte biztos, hogy szorosan kötődik Zichy Ilona férjéhez, Nádasdy Ferenchez (1842-1907) és általa a nádasdladányi kastélyhoz, amelyet az özvegyen maradt, fiatal gróf úgy fejezett be és úgy rendezett be, mintha elhunyt hitvese továbbra is ott élne. A gróf többet nem házasodott meg, három gyermekének, a kultúrának és a közügyeknek szentelte életét.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Jobban óvnák a kaptárköveket
Szomolya - Szomolyán biztonságosabban, de távolabbról csodálhatjuk a történelmi emlékeket. tovább »
Margarita segítségre szorul: genetikai vizsgálat kellene
Miskolc - Margarita lábában, a kemoterápiás kezelés ellenére, újabb daganat jelent meg. tovább »
Az ország nagy részén sűrű ködre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Budapest - A tartós, sűrű köd miatt négy keleti megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki [...] tovább »
Videó: Zöldségből is készült kocsonya a Miskolci Kocsonya Farsangon
Miskolc - Rekordméretű, legalább 1000 adagos kocsonyát főztek. Így indult az idei Kocsonyafarsang Miskolcon. Az [...] tovább »
Ne börtön legyen a lakás!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az átültetés az egyik alapvető lépés annak érdekében, hogy megszabaduljunk a [...] tovább »
Vethetünk a melegágyba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Februárban, ha az idő megengedi, elültethetjük a rebarbarát, a tormát, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MKC: Megvolt a harcosság, de kevésnek bizonyult
Mezőkövesd - Balmazújvárosban szerepelt szombaton a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata. tovább »
Férfi röplabda NB I – A Sümeg otthon, a PEAC idegenben nyert
Budapest - A Sümeg otthon, a PTE-PEAC idegenben nyert vasárnap a férfi röplabda NB I alsóházi rájátszásában. tovább »
Férfi röplabda Közép-európai Liga – Továbbra is nyeretlen a Kazincbarcika
Kazincbarcika - A Kazincbarcika hazai pályán három szettben kikapott a szlovák Spartak Miava együttesétől [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Felébresztették az alvó oroszlánt
Kisvárda - Négy góllal is vezetett Győrben a Kisvárda, de persze, hogy a nagyobb tudás döntött az NB I-es női [...] tovább »
Jégkorong MOL Liga – Újra előnyben a Corona Brasov
Budapest - A Corona Brasov hazai pályán kétgólos hátrányból fordítva 7-4-re legyőzte a Debrecent a jégkorong [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Simán nyert a címvédő Győr
Budapest - A címvédő Győr magabiztosan, 13 góllal legyőzte a vendég Kisvárdát a női kézilabda NB I vasárnapi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása