Frissítve:

Székelyek menete – Békés tömegdemonstráció Háromszéken

Réty, 2013. október 27. Légi felvétel a Székelyek nagy meneteléséről Réty határában 2013. október 27-én. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, a Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követelik. Réty, 2013. október 27. Légi felvétel a Székelyek nagy meneteléséről Réty határában 2013. október 27-én. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, a Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követelik. - © MTI Fotó: Kátai Edit
Réty, 2013. október 27., vasárnap (MTI) – A résztvevők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását.

hiba beküldése

A tömegdemonstráció békésen, rendbontás nélkül zajlott le. A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.

A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésének megfelelően pártzászlókat nem vittek magukkal. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek.

A menetelők rádiókészülékeken hallgatták a rendezvény szónokait, az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőit. A menetelés kiáltványát Izsák Balázs, az SZNT elnöke olvasta fel. A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.

A felvonulók elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: “Autonómiát akarunk nem függetlenséget!” “Románia a mi országunk is!”. A demonstráció nem bénította meg a forgalmat az országúton. A demonstrálók biztonságát nagy erőkkel biztosította a csendőrség.

Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke sikeresnek ítélte az akciót, és úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2018. október 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Videó: Íme néhány sötét titok, amiről az élelmiszeripar nem akarja, hogy tudj!
Nem akarjuk elvenni az étvágyadat, de lehetséges, hogy az étel ami előtted van éppenséggel nem is azm aminek te [...] tovább »
Mol-INA-ügy – Horvát lap: Horvátország 10 millió dollárt fizetett egy amerikai cégnek a döntőbírósági perekben való lobbizásért
Zágráb - Horvátország a Mol-INA-ügyben csak a két döntőbírósági perben 10 millió dollárt fizetett az [...] tovább »
Birkafelvonulást rendeztek a vándorlegeltetésért Madridban
Madrid - A vándorlegeltetés hagyományának megőrzéséért rendeztek felvonulást a spanyol fővárosban vasárnap, [...] tovább »
Őszi Európai Hulladékcsökkentési Hét
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A rendezvény a „Méregtelenítsünk” hívószóra épít – de nem kizáróan. tovább »
Szakértő: nem sikertörténet a svéd integráció
Budapest - Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Két célunk volt a mai mérkőzésre…”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 11. fordulóját játszották vasárnap. Megyénk csapatainak eredményei. tovább »
Birkózó-vb – Kubai, orosz, amerikai és georgiai aranyérmek vasárnap
Budapest - A szabadfogásúak 61 kilogrammos kategóriájában kubai, 74 kilogrammban orosz, 86-ban amerikai, míg 125 [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Továbbra is nyeretlen a Cegléd
Budapest - Továbbra is nyeretlen a Cegléd a női kosárlabda NB I-ben, miután vasárnap az NKE-Csata otthonában [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Idegenbeli rangadót nyert az FTC
Budapest - Az FTC 4-2-re győzött a DEAC vendégeként a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. tovább »
Jégkorong Kontinentális Kupa – Búcsúzott a MAC Újbuda
Budapest, Renon - Búcsúzott a MAC Újbuda a jégkorong Kontinentális Kupától, miután vasárnapi vereségével [...] tovább »
Nagy Dominik gólt szerzett és gólpasszt adott a Wisla Krakow ellen
Budapest - Nagy Dominik, a Legia Warszawa magyar futballistája gólt szerzett és gólpasszt adott a Wisla Krakow [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása