Frissítve:

Szegő György: a Műcsarnok tiszta lappal szeretne indulni

Budapest, 2014. szeptember 11., csütörtök (MTI) – A szélesebb közönség felé szeretne nyitni és tiszta lappal indulna a Műcsarnok szeptember 1-jén hivatalba lépett új vezetése.

hiba beküldése

A vizuális kommunikációnak a 21. században kiemelt szerepe van, ezen belül a vizuális kultúra legexkluzívabb ága, a képzőművészet segít kimondani a kimondhatatlant is – mondta el a Műcsarnok csütörtöki sajtóreggelijén a kortárs kiállítóhely művészeti ügyvezetője.

Szegő György hangsúlyozta: a jövőben ezért nem egy “elit kultúrára kihegyezett, szűkebb látogatói körnek” szeretnének kiállításokat rendezni, hanem minél szélesebb közönség visszacsábítását célozzák meg. Mint hozzátette, az új, remélhetőleg népszerűbb kiállítás-politikában csak ritkán kapnak majd helyet a Műcsarnok összes termében egy-egy életművet bemutató tárlatok, ehelyett gyakran előfordul majd, hogy a középső és a szélső teremsorokban más-más, de a lehetséges kapcsolatokat szem előtt tartó kiállításokkal találkozhat a közönség.

Szeptember 27-től az M0 kiállítótérben lesz látható a litván Zilvinas Kampinas két installációját felvonultató, Ötödik fal című tárlat, majd október 18-tól nemzetközi hangkísérleti kiállítás nyílik Az érzékelhető határán címmel. December közepétől a finn Eija-Liisa Ahtila mutatkozik be egyéni kiállításon.

Jövő év tavaszán Csáji Attilának szentel életmű-kiállítást a Műcsarnok. Noha Szegő György megjegyezte, hogy ez nem illeszkedik a nagyszabású életműtárlatokat kerülő kiállítás-politikába, hozzátette, hogy ezt a tárlatot még elődje vette tervbe, de a kiállítás az 1. Nemzeti Építészeti Szalon megrendezése miatt a 2015-ös programba került át.

“Csáji Attilának a hetvenes, nyolcvanas években a tudomány és technika felé irányuló tájékozódása olyan hang, amit érdemes most összefoglalni, különösen, hogy az UNESCO 2015-öt a Fény évének nyilvánította” – emelte ki.

Szegő György emlékeztetett arra, hogy a szeptember 7-én bezárt 1. Nemzeti Építészeti Szalont sikerült úgy megrendeznie, hogy az anyag bármiféle diszkriminációtól mentesen minden irányba nyitott legyen és ez a célja a 2015-re tervezett Képzőművészeti Nemzeti Szalonnal is.

“Szeretném, ha a kortárs művészet kommunikálna a közönséggel és a kiállítások apropóján a művészek is egymással” – jelezte a művészeti igazgató, hozzátéve: az építészeti szalon rekordot hozó, 25 ezres látogatottsága azt mutatja, hogy a nézőkben van érdeklődés ez iránt.

A Műcsarnokot tulajdonló Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elvárásaira vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Szegő György hangsúlyozta: szabad kezet kapott a kiállítás megrendezésében.

Mint emlékeztetett, az MMA koncepciója szerint saját akadémikusaiknak a Pesti Vigadóban biztosítanak kiállítási teret és nem elvárás, hogy a Műcsarnok az MMA tagjainak életművét mutassa be.

Ezzel együtt az intézmény nem törekszik botrányokra – fűzte hozzá Szegő György, kiemelve azt, hogy a politikai művészeten túl a művészet esztétikai, gyönyörködtető funkcióját tartja elsődlegesnek.

Medgyes Piroska, a Műcsarnok gazdasági ügyvezetője újságírói kérdésre felidézte: 2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma 224 millió forint közhasznú működési támogatást biztosított az intézménynek, ezt az időközben tulajdonossá váló MMA 100 millió forinttal egészítette ki.

A Műcsarnok működését 2015-ben – a saját bevételek mellett – már teljes egészében a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozza. A jövő évi üzleti terv összeállítása még folyamatban van, de az intézmény hozzávetőleg 500 millió forintból tudna biztonsággal működni – közölte Medgyes Piroska.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása