Frissítve:

Szegénység elleni világnap – Jobbik: szegényebb lett, aki korábban is az volt

Budapest, 2013. október 17., csütörtök (MTI) – A Jobbik szerint az elmúlt évek kormányainak ígéretei ellenére aki gazdag volt, még gazdagabb lett, aki szegény volt, az pedig még szegényebbé vált.

Sneider Tamás, az Országgyűlés szociális bizottságának jobbikos elnöke írt erről csütörtökön, az MTI-hez a szegénység elleni küzdelem világnapján eljuttatott közleményében.

Szerinte a magyar társadalom jelentős része a kormány szlogenje ellenére nem azt tapasztalja, hogy Magyarország jobban teljesítene. A válságban ugyanis tovább erősödött a társadalom szegmentálódása, a szegénység és a társadalmi kirekesztettség – írta az ellenzéki politikus, hozzátéve: korábban a Fidesz- és MSZP-kormányok is tévesen ígérték: most meg kell húzni a nadrágszíjat, de nemsokára jobb lesz.

A Jobbik teljes mértékben elutasítja azt a “lázári kijelentést, miszerint akinek semmije nincs, az annyit is ér” – húzta alá Sneider Tamás, hangsúlyozva: a magyar embereknek joguk van a tisztességes munkához és a tisztességes bérhez, amelyből képesek otthont teremteni, családot alapítani és gyermekeiket felnevelni.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Nem tudni, mi mindent művelhettek még a Balmazújvárosnál megtalált kiskutyával
Balmazújváros - Másfél kilós kolonccal a nyakában találtak egy alig háromkilós kistestű kutyát a [...] tovább »
A lakosság negyede fizetne mobilról is
Budapest - A 30-40 év közöttiek élnének leginkább a lehetőséggel. tovább »
NGM: enyhén csökkent a munkabalesetek száma, de nőtt a halálos kimenetelűeké az első fél évben
Budapest - Enyhén csökkent a munkabalesetek száma idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en [...] tovább »
Óvatosságra inti a Nébih az interneten tűzifát vásárlókat
Budapest - Internetes vásárlás helyett biztonságosabb a helyi erdőgazdálkodóktól tűzifát vásárolni, mivel az [...] tovább »
Rendőrség: megszüntették az nyomozást az “etikus hekker” ügyében
Budapest - A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást megszüntette az "etikus hekker" ügyében, [...] tovább »
Erdőtüzek oltására készül fel a katasztrófavédelem
Budapest - Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
3×3 World Tour Masters: sok múlik azon, hogy milyen csoportba kerül a magyar csapat
Debrecen - Nem tudtak együtt készülni, ettől még nem esélytelenként szállnak harcba. tovább »
Karnevál Kupa: három nap, kétezer gyerek és majd’ négyszáz meccs Debrecenben
Debrecen - A magyar gárdák mellett érkeztek még például Ukrajnából, Romániából és Szlovákiából is együttesek. tovább »
Európa Liga – Kedvező helyzetből várja a visszavágót a Videoton
Felcsút - Az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a Videoton FC kedvező helyzetben, telt ház előtt [...] tovább »
Universiade – Simán jutottak negyeddöntőbe a férfi vízilabdázók
Budapest/Tajpej - A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyed győzelmet aratott a Koreai Köztársaság ellen a [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Winston-Salem-i tenisztorna – Fucsovics újabb sikerével nyolcaddöntős
Budapest/Winston-Salem - A selejtezőből indult Fucsovics Márton második főtáblás mérkőzését is megnyerte az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása