Frissítve:

Százötven előadó a kőszegi Tranzit közéleti találkozón

Csík János a Csík zenekar koncertjén a Tranziton Csík János a Csík zenekar koncertjén a Tranziton - © Fotó: MTI
Szombathely, 2013. augusztus 18., vasárnap (MTI) – Tranzit – Fesztivál a határon címmel augusztus 21-én közéleti kérdésekkel foglalkozó négynapos ifjúsági rendezvénysorozat kezdődik Kőszegen. Százötven előadó beszél majd a politika, a közélet és a gazdaság aktuális kérdéseiről, és szó lesz kultúráról, vallásról, sportról és gasztronómiáról is – tájékoztatta a fesztivál főszervezője az MTI-t.

hiba beküldése

Böszörményi-Nagy Gergely elmondta azt is, több mint ezer olyan fiatal részvételére számítanak, aki aktívan érdeklődik a közélet és a mindennapjait érintő sorskérdések iránt.

A szervezők célja, hogy a Tranzit a kulturált viták, gondolatcseréknek helyszíne legyen. A fiatalok több mint félszáz rendezvényen – fórumon, szemináriumon, kerekasztal-beszélgetésen – vehetnek részt.

A politikai, gazdasági és a kulturális élet szinte minden területéről hívtak előadókat, a témákat pedig olyan szempontok alapján állították össze, amely napjainkban leginkább foglalkoztatja a fiatalokat. Előadást tartanak például a kortárs magyar gasztronómia legújabb tendenciáiról, szó esik a digitális lábnyomról, továbbá arról is, hogy mekkora veszélyt jelenthet, ha az internet közösségi oldalain a magánjellegű adatok illetéktelenek kezébe kerülnek – ismertette Böszörményi-Nagy Gergely.

Szólt arról is, hogy arra törekednek majd, hogy minél sokszínűbb és minél több vélemény hangozzon el. Például a Nemzeti Színház jövőjéről szóló vitában egy asztalhoz ül Vidnyánszky Attila igazgató és Hegedűs D. Géza színművész, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke. A magyar sport helyzetéről pedig Gergely István vízilabdázó, Risztov Éva úszó és Szilágyi Áron vívó olimpiai bajnok beszélget majd.

A fesztivált augusztus 21-én Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitja meg. A rendezvényen részt vesz a parlamenti pártok több politikusa. A kerekasztal-beszélgetéseken a magyar politika aktuális témáiról többek között Szijjártó Péter (Fidesz) és Ujhelyi István (MSZP), Rogán Antal (Fidesz) és Schiffer András (LMP), Balog Zoltán (Fidesz) és Hiller István (MSZP), valamint Deutsch Tamás (Fidesz) és Vágó Gábor (LMP) vitáznak majd.

A szerdától szombatig tartó fesztivál könnyűzenei koncertekkel is kiegészül. A Kommentár Alapítvány által szervezett rendezvény színpadán fellép a Balázs Elemér Group, a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Folk Embassy, a Magna Cum Laude, a Manökken Proletarz és a Quimby.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 20.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 20. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Emberölés miatt körözött férfit fogtak el Ártándon
Ártánd - Az ártándi határátkelőhelyen fogták el a rendőrök azt a férfit, aki ellen európai elfogatóparancs [...] tovább »
Rákóczi Szövetség: Dél-Amerikából is érkeztek magyar fiatalok Csíksomlyóra
Budapest - Az idén a Dél-Amerikában élő magyar közösségekből is érkeztek fiatalok a csíksomlyói búcsúra a [...] tovább »
A jövő héten is folytatódik a változékony idő
Budapest - A jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmes Oszakában
Oszaka - Halász Bence ezüstérmet szerzett Oszakában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) [...] tovább »
Két magyar aranyérem a tornászok Matolay-emlékversenyén
Kiskunfélegyháza - A magyar tornászok a felnőttek között két aranyérmet nyertek a Kiskunfélegyházán rendezett [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár főtáblára jutott
Nürnberg - Stollár Fanny a selejtezőben két mérkőzést nyerve főtáblára jutott a nürnbergi salakpályás női [...] tovább »
Vívó vk – A magyar férfi kardcsapat negyedik Madridban
Madrid - A magyar férfi kardcsapat vasárnap negyedik helyen végzett a vívók világkupa-sorozatának madridi állomásán. tovább »
Magyar ezüst a muay thai világbajnokságon
Cancún - Spéth Norbert ezüstérmet szerzett a mexikói Cancúnban rendezett muay thai világbajnokságon. tovább »
Ismét megvédte bajnoki címét az Budapest Exiles
Szeged - Megvédte címét a Budapest Exiles rögbicsapat, mivel az élvonalbeli bajnokság szegedi döntőjében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása