Frissítve:

Száz év kincseiből válogat a váci Tragor múzeum új kiállítása

Vác, 2013. július 19., péntek (MTI) – A vidéki muzeológia hőskora, valamint Tragor Ignác munkássága és az általa készített mintegy százéves múzeumi katalógus előtt tiszteleg a váci Tragor Ignác Múzeum szombaton nyíló új kiállítása.

hiba beküldése

A múzeum első állandó – tudományos igényű – kiállításáról szólva Forró Katalin múzeumigazgató az MTI-nek felidézte, hogy hosszú előkészítés után 1912 októberében a váci püspöki könyvtár épületében nyílhatott meg a tárlat, katalógusát – amely Pest megyében az első ilyen volt – Tragor Ignác készítette el, nyomtatásban pedig A váci múzeum gyűjteményeinek leíró lajstroma címmel jelent meg.

Az emlékkiállítás azt szeretné a közönség elé tárni, hogy milyen volt a gyűjtemény 1912-ben, és hogyan alakult azóta a gyűjtés – fejtette ki az igazgató, aki a mostani tárlat egyik kurátora is egyben. Az egyes gyűjteményegységeket bemutatva megjelenik a történeti, a képzőművészeti, a néprajzi és a régészeti terület. A kiállításon azok a jellegzetes műtárgyak láthatók, amelyek a korai gyűjtést, illetve az azóta eltelt időszakot jellemezték, de mellette egy több mint ötszáz képből álló sorozatot is felvonultatnak a múzeum fotó- és képeslapanyagából.

A tárlaton szereplő tárgyak jelentős részét még soha nem láthatta a közönség. Számos történeti tárgyat pedig új összefüggésben mutat be a kiállítás: egy céhkorsó, amely az első történeti műtárgy, amely a gyűjteménybe került, azzal az újságcikkel együtt látható, amely erről tudósított.

“De bemutatjuk azt a pénzes ládát is, amelyről nem tudjuk pontosan, mikor került a gyűjteménybe, de utóbb, egy 1988-ban beérkezett zárszerkezet alapján feltehető, hogy ez volt a város pénzes ládája, s a két tárgy most újra együtt látható” – mondta az igazgató.

A kiállításban felidézik a két világháború közötti gyűjtést is, amelynek jellegzetessége volt, hogy az állami segélyben részesült múzeum nagy értékű tárgyakat vásárolhatott. Így jött létre például az az óragyűjtemény, amelynek néhány darabja szintén helyet kapott a tárlatban – tette hozzá Forró Katalin.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Palkovics: célegyenesben a Corvinus modellváltása
Budapest - Célegyenesbe fordult a Budapesti Corvinus Egyetem modellváltása. Palkovics László innovációért és [...] tovább »
Új eszközöket kaptak a honvédségi tűzszerészek
Budapest - Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei [...] tovább »
Tájházak napjain megyénkben is
Miskolc - A Magyarországi Tájházak Szövetsége, mint 2013 óta minden évben, idén is megrendezi a Tájházak napja [...] tovább »
25 magyar szám, aminek sosem felejtjük el a szövegét
Budapest - Nemzedékek jönnek-mennek, de vannak olyan dalok, amelyeken nem fog az idő, és valahogy genetikusan [...] tovább »
Digitális veszély, megoldások
Miskolc - Május 8-án délután minden érdeklődőt várnak Miskolcon a Tudomány és Technika Házába. tovább »
Maccabi Európa Játékok – Szijjártó: büszkék vagyunk a zsidó származású sportolókra
Budapest/New York - Büszkék vagyunk azokra a zsidó származású magyarokra, akik a sporton keresztül gazdagabbá [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
360 fokos videó: Acélcsapat odacsap Miskolcon
Miskolc - A szezonnyitó után a Hírek360 ellátogatott Miskolc amerikaifutball-csapata edzésére. tovább »
Kisvárda Master Good SE – A legjobbaktól vettek leckét
Kisvárda - Fárasztó utazás után léptek pályára Siófokon, Győrben rengeteg helyzetet hagytak ki. tovább »
Szicíliában is megtanulták az OFS nevét
Debrecen - A debreceni gárda sikerével zárult a nagyszabású nemzetközi utánpótlás erőpróba Olaszországban. tovább »
Asztalitenisz-vb – A címvédő elbúcsúztatta a Szudi, Pergel vegyes párost
Budapest - A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros számára a [...] tovább »
Túl nagy falat volt a namíbiai
Nyíregyháza - Kovács Zoltán vereséget szenvedett a szabadtéren felállított szorítóban. tovább »
Szpari – Két pontot Tiszakécskén hagytak
Nyíregyháza - Vasárnap délután háromtól fogadja a Balmazújvárost a Szpari. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása