Frissítve:

Száz darab A320-as Airbust venne a kínai CALC lízingcég

Budapest, 2014. november 6., csütörtök (MTI) – Száz darab Airbus A320-as repülőgép vételéről írt alá szándéknyilatkozatot a kínai China Aircraft Leasing Company (CALC) – közölte az Airbus csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

A megállapodás szerint a lízingcég 74 darab új generációs A320neót, 16 darab most gyártott A320CEót és tíz A321ceót vásárol az európai gyártótól. A CALC rendelésállománya az Airbusnál ezzel 140 gépre növekedett.

A hongkongi lízingcéget 2006-ban alapították, a honlapján lévő pénzügyi beszámoló szerint 2013-at 686 millió hongkongi dolláros árbevétellel (mintegy 22 milliárd forint) és 172 millió (mintegy 5,5 milliárd forint) dolláros nyereséggel zárta.

Az európai repülőgépgyár legújabb típusa, az A320neo szeptember 25-én szállt fel először. Eddig a típusra mintegy 3600 rendelés érkezett.

Az A320neo (new engine option) a mostani modell továbbfejlesztett, költséghatékony verziója, amelyre speciális szárnyvégeket (sharkleteket) szerelnek, így csökkentve a légörvényeket, ennek segítségével pedig a fogyasztást. Emellett új, kisebb fogyasztású hajtóműveket is kínál a neo típusokhoz az Airbus, amelyeket az amerikai Pratt & Whittney és az amerikai-francia CFM International szállít. Utóbbi gyártó a típus versenytársához, a Boeing 737 MAX típusához szintén szállít hajtóműveket. A toulouse-i gyártó számításai szerint az egy székre jutó költségek 20 százalékkal csökkenhetnek a mostani A320-asokéhoz képest.

A Boeing tájékoztatása szerint az ugyanilyen kategóriájú, szintén újgenerációs 737 MAX-ra eddig mintegy 2500 megrendelés érkezett, az első példány 2017-ben teljesítheti első kereskedelmi útját.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Inotai András szerint az olaszok nem lépnek ki
Budapest, Debrecen - Az olaszok referendum keretében mondtak határozott nemet a tervezett reformokra. tovább »
Kreml: Putyin döntött az orosz olajkitermelés csökkentéséről
Moszkva - Vlagyimir Putyin elnök döntött az orosz olajkitermelés csökkentéséről az olajvállalatok vezetőivel [...] tovább »
Oscar-díj – az O.J. Simpsonról és az elefántcsont-kereskedelemről szóló dokumentumfilm is esélyes a jelölésre
Los Angeles - Az amerikai filmakadémia kedden hozta nyilvánosságra az Oscarra nevezett dokumentumfilmek szűkített [...] tovább »
13 világhírű ember, akinek az életkora sokkolni fogja
Akad, aki simán letagadhatna jópár évet a korából. A következő sztárok legalábbis biztosan. tovább »
Videó: Kínos – Túl jó a masszázs fotel, mindenki szeme láttára volt orgazmusa (18+)
A szőke szépség igen kínos szituba keveredett: azt gondolta, kipróbálja a masszázsszéket, de nem hitte volna, [...] tovább »
Holttestet találtak egy kigyulladt hétvégi házban Nagykőrösön
Budapest - Bennégett egy ember egy hétvégi házban Nagykőrös külterületén - tájékoztatta a Pest megyei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sakk: Comenius Kupa Sárospatakon
Sárospatak - A Comenius Kupa utánpótlás-sakkversenyt rendezték meg Sárospatakon, ahol 68 sakkozó indult. tovább »
Futsal NB II: MEAFC-siker hazai pályán
Miskolc - A férfi futsal NB II Keleti csoportjának 12. fordulójában hazai környezetben lépett pályára a Miskolci [...] tovább »
Pályán a diósgyőri kosaras utánpótlás
Miskolc - A DVTK női kosárlabdacsapat utánpótlás-együtteseinek legutóbbi eredményei. tovább »
Csóka és Kocsis ringbe száll a ma induló ob-n
Miskolc - A nevezések alapján nagy mezőny, 126 bokszoló vesz részt a férfi ökölvívó országos bajnokságon, [...] tovább »
Nyerőnek bizonyult a huszonegy gól
Nyíradony - A nyíradonyi Vasas Tamás az egyéni elismerés mellett a bajnoki elsőséget is bezsebelné a tavasszal. tovább »
Új edzővel az Orosháza ellen
Balmazújváros - Magi Serra váltotta a Balmazújváros kispadján Füzesi Ferencet. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása