Frissítve:

Szándéknyilatkozat Magyarország és Burgenland közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről

Szándéknyilatkozat Magyarország és Burgenland közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről © Fotó: Krizsán Csaba | MTI
Győr, 2013.július 17., szerda (MTI) – Húsz, határon átívelő út építését tervezik a magyar-osztrák határszakaszon a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban uniós források felhasználásával – mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Győrben.

hiba beküldése

A Magyarország és Burgenland közlekedési kapcsolatainak átfogó fejlesztéséről szóló szándéknyilatkozat aláírását megelőző sajtótájékoztatón Hans Niessl, a burgenlandi tartományi kormányzó hangsúlyozta: a térség jövője szempontjából fontos bővíteni a közlekedési infrastruktúrát, mert az képezi a gazdasági fejlődés alapját.

A dokumentumot Szijjártó Péter és Burgenland tartományfőnöke látta el kézjegyével.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország és Ausztria között huszonöt helyen lehet átlépni a határt. Az átlépési lehetőségek közötti mintegy 14 kilométeres távolság jóval kedvezőtlenebb, mint Nyugat-Európában, ahol általában két-három kilométerenként van lehetőség az országok közötti átlépésre. A magyar-osztrák határon az egymástól távol lévő átkelők versenyhátrányt jelentenek: bonyolulttá teszik a kapcsolattartást és kettévágják a gazdaságilag egybetartozó térséget. Ezt a versenyhátrányt akarja leküzdeni a közlekedés fejlesztésével Burgenland és Magyarország.

Download (1)

Az államtitkár közölte: a jövő év szeptember 1-jéig elkészülő megvalósíthatósági tanulmányok ismeretében döntenek a konkrét beruházásokról. A tanulmányok készítését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinálja. A jelenlegi számítások szerint a határon átnyúló projektek finanszírozására szolgáló operatív program forrásainak 30 százalékát kell majd mozgósítani a húsz út megépítésére – tette hozzá.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a burgenlandi tartományfőnökkel együttműködnek a határellenőrzési létesítmények, az egykori határőr bódék lebontásában. 2015-ig 11 helyen végzik el ezt a munkát. Ezen túl mindkét fél prioritásként kezeli a nyugat-dunántúli térségben megvalósuló gyorsforgalmi utakat, és vizsgálni fogják a kishatármenti vasút fejlesztésének lehetőségeit is.

Hans Niessl a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy alapos vizsgálatokra van szükség, hogy jól átgondolt projektek szülessenek. A megvalósíthatósági tanulmányok alapozzák meg a fejlesztési döntéseket, majd azt követően lehet a konkrét projekteket összeállítani – mondta.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Reformáció 500 – Varga: nemzeti létünk elválaszthatatlan a reformációtól
Budapest - Nemzeti létünk, az elmúlt évszázadok magyar történelme nem érthető a reformáció magyarországi [...] tovább »
Filmvetítéssel kezdődik a Cziffra Fesztivál programsorozata
Budapest - A Virtuóz című, Cziffra György életét feldolgozó dokumentumfilm vetítésével kezdődik a Cziffra [...] tovább »
Október 23.- KSH: az 56-os események során meghaltak fele 30 éven aluli volt
Budapest - Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei során 2700-an haltak meg a Központi Statisztikai [...] tovább »
Videó: Az őrült BMW-s lefilmezte a saját ámokfutását az autópályán
Budapest - Öv nélkül, mások életét is kockáztatva, ámokfutásba kezdett egy forgalmas autópályán a [...] tovább »
A pasi folyton szexet akar, a nő figyelmességre vágyik – Így oldd fel az örök ellentétet! (18+)
A férfiak folyton arra panaszkodnak, hogy minden nap bizonygatniuk kell a szerelmüket. A nők pedig arra, hogy a [...] tovább »
Videó: Itthon is megjelenhet a malária
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A klímaváltozás miatt akár trópusi betegségek is megjelenhetnek Magyarországon [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az ,,aranyos” nem újvárosi
Tiszaújváros - A szakvezetés elvárásainak megfelelően érmet, aranyat szerzett Jung Beáta az U23-as korosztály [...] tovább »
Háromgólos előny sem volt elég a Csengernek
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport 11. fordulójában két [...] tovább »
“Ez a meccs olyan izgalmas volt, mint disznóól ajtón a festékszáradás”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő csoport 11. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Ennyit számít Bogdanovics Igor!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 11. fordulójában két meccset játszottak [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC-TVP vs. Zaglebie Lubin
Debrecen – A női kézilabda EHF Kupa 2. fordulójában a DVSC-TVP csapata a Zaglebie Lubin együttesét fogadja [...] tovább »
“Azt, hogy ez a heti szakmai munkának, netán a töltött káposztának köszönhető, még nem fejtettem meg…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 11. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása