Frissítve:

Számos programmal várják a hétvégén a gyerekeket országszerte

Budapest, 2013. május 25., szombat (MTI) – Színházi előadásokkal, koncertekkel, fagyiosztással és számos interaktív foglalkozással várják a gyerekeket a hétvégén országszerte a nemzetközi gyermeknap alkalmából.

hiba beküldése

A fővárosi Városligetben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Fővárosi Önkormányzat szervezésében színházi előadások, ügyességi játékok, zenei és kézműves programok szórakoztatják a látogatókat szombaton és vasárnap.

A Klebelsberg Kultúrkúriában szombaton nyílik Bartos Erika Bogyó és Babóca című bábkiállítása, emellett meséket vetítenek a kisebbeknek.

Vasárnap a Fővárosi Nagycirkuszban bohócparádét és akrobata bemutatót tartanak, a Savoya Parkban Molnár Ferenc Caramel, az Alma és a Misztrál zenekar lép fel.

A Margitszigeten tudományos-ismeretterjesztő kvíz, vízipisztolyos “miniárvíz”, látványos hidrológiai kísérletek és makettezés szerepel a Danube Flow – Hív a Duna! programjában.

Országszerte csaknem 1000 gombóc fagyit osztanak szét a gyereknapon: Celldömölkön 500 gombócot, Szekszárdon fagyikupont kapnak a gyerekek, egy budapesti fagyizóban pedig tanárok összefogása révén juthatnak fagylalthoz az Adj egyet ajándékba! program segítségével.

A veszprémi Petőfi Színházban és udvarán szombaton a BonBon Quintet Jancsi és Juliska című zenés mesejátéka, valamint kézműves foglalkozások, jelmezes fotózás, rendőrségi és tűzoltósági bemutatók várják a kisebbeket.

Székesfehérváron a gyereknap és a Hetedhét Játékmúzeum első születésnapja alkalmából játékfesztivált rendeznek a hétvégén: látható lesz a Circus Mechanicus nevű csodamasina a Tintaló Cirkusztól, a Vitéz László, illetve a Szabad Színház zenés mesejátéka Egy nap a babaházban címmel.

Az egri várban szombaton solymász- és fegyverbemutató, vitézi próba és vitézzé avatás, a kiskunhalasi Sóstónál közlekedési bemutatók, íjászat, motoroztatás és offroadozás, a szennai skanzenben tematikus tárlatvezetések, bábszínház és íjászkodás várja az érdeklődőket.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost Nyíregyházán
Nyíregyháza - Halálra gázolt egy férfit egy autó szombat este Nyíregyházán - közölte a rendőrség a honlapján. tovább »
A Ruben és a Napszállta is díjat kapott a sevillai filmfesztiválon
Budapest - Milorad Krstic akció-thrillere a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz [...] tovább »
Illegális bevándorlás – A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul Jean-Claude Junckerhez a migránskártyák miatt
Budapest - Írásbeli kérdéssel fordulnak a Fidesz és a KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői az [...] tovább »
Elhunyt Princz Gábor
Budapest - Elhunyt Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette a család az ATV-t. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda MK – Simán jutott a legjobb négy közé a BVSC és a Miskolc
Budapest - A BVSC és a Miskolc is kettős győzelemmel jutott a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe: a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Szombathelyen kapott ki a Pécs
Budapest - Az élcsoporthoz tartozó Pécs hét ponttal kikapott Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I szombati [...] tovább »
„Az eleje döcögött, de a végére sima lett”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulójában szombaton öt mérkőzést rendeztek meg. tovább »
Nemzetek Ligája – A törökök kiestek a B osztályból
Konya - A török labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ra kikapott a svéd csapattól szombaton a Nemzetek Ligája [...] tovább »
Súlyemelő-ob – Tinédzserek sikerei a nyitónapon
Szombathely - Javarészt a húsz éven aluliak sikerét hozta a súlyemelők országos bajnokságának első napja [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Az utolsó harmadban fordított a Fehérvár
Budapest - A Fehérvár AV19 az utolsó harmadban szerzett három góllal fordított, s 3-2-re legyőzte a vendég [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása