Frissítve:

Számos program kapcsolódik Sándor István boldoggá avatási ceremóniájához

Budapest, 2013. augusztus 18., vasárnap (MTI) – Számos program előzi meg Sándor István, a kommunizmus idején 1953-ban kivégzett mártírsorsú szalézi szerzetes október 19-ei boldoggá avatási ceremóniáját – mondta Ábrahám Béla, a magyar szalézi rendtartomány vezetője az MTI-nek.

hiba beküldése

Elmondta, hogy a budapesti Szent István-bazilika előtti téri ceremónia délutánján másfélezer fiatal a Körcsarnokban tovább ünnepli majd az eseményt. Ez lesz az alkalom arra is, hogy az érdeklődők találkozzanak a világ második legnagyobb szerzetesrendjének, a szaléziaknak a rendfőnökével, Pascual Chávezzel, aki a boldoggá avatásra érkezik Budapestre, és az ifjúságnak tart majd hitoktatást.

Rómában is megemlékeznek filmbemutatóval és konferenciával Sándor Istvánról, Magyarország ottani nagykövetségével együttműködésben, előreláthatóan november 4-5-én – tette hozzá.

Októberben a jezsuita Párbeszéd Házában lévő Loyola Caféban kiállítást rendeznek az 1914-ben Szolnokon született Sándor István életéről és a szaléziakról. Szolnokra költözik a jelenleg Szombathelyen látható A jókedv rendje – Szaléziak című tárlat, Újpesten pedig interaktív kiállítást rendeznek, amelyen háromszáhetven papírdobozra írt információ segítségével mutatják be a kivégzett szerzetes életútját – sorolta.

A szalézi tartományfőnök beszámolt arról, hogy Újpesten játszóteret, Szolnokon pedig sugárutat neveznek el a proletár származású Sándor Istvánról. Október közepén pedig ünnepélyes keretek között a nagyközönségnek is bemutatják az Isten szolgája, Sándor István szalézi vértanú című filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Ősszel a szolnoki Szigligeti Színházban kamaraszínházában Utolsóból első címmel mutatnak be darabot Sándor István életéről, és a Don Bosco Akadémia szeptember-októberi előadásai is kötődnek majd hozzá.

A liturgiai és a technikai előkészületek már folynak, a boldoggá avatási szentmisét Erdő Péter és Angelo Amato, a Szenttéavatás Kongregáció vezetője celebrálja – ismertette Ábrahám Béla.

Sándor István 1914-ben született Szolnokon. 1931-ben vasesztergályosként helyezkedett el. 1936-ban belépett a szalézi rendbe mint laikus testvér. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Lakhelye és működésének fő színhelye a rend újpesti székhelye, a Clarisseum, a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet volt. 1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett, hittant tanított.

1951. február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. 1952 júliusában társaival együtt letartóztatták, és koholt vádak alapján elítélték. Az eljárás a pártőrség pere néven híresült el.

Sándor Istvánt kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet 1953. június 8-án végrehajtották. Legnagyobb valószínűséggel a Rákoskeresztúri köztemető 30l-es parcellájában hantolták el. A Sándor Istvánra kiszabott halálos ítéletet csak 1994-ben semmisítették meg.

A mártír sorsú szerzetes boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt számos tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban kezdődött meg, a bíborosok kollégiumának döntése idén január 15-én született meg.

A pápa március 27-én fogadta Angelo Amatót, és engedélyezte 63 új boldog dekrétumának kihirdetését. Közöttük volt az is, amely elismerte Sándor István vértanúságát.

A magyarországi jelenlétük századik évfordulóját ünneplő szaléziak első boldogjukat tisztelhetik a sztálinista egyházüldözés áldozatául esett Sándor Istvánban.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Másfél évszázad, kétszázötvenhét leszármazott
Körösszegapáti - Két fiatalember elhatározása és kitartó kutatómunkája eredményeként jött létre a családi [...] tovább »
Sorban állnak a fiatalok, hogy dolgozhassanak
Miskolc - Nem csak a pénz miatt szeretik a nyári munkát a diákok. tovább »
Nyári munka: hogyan?
Miskolc - Mire kell odafigyelnie a diáknak, ha dolgozni szeretne a nyáron? Ehhez nyújtunk segítséget. Interjú: Dr. [...] tovább »
Csökkent a NAV-nak tartósan tartozók száma a második negyedévben
Budapest - Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a második negyedévben [...] tovább »
Vidékfejlesztési államtitkár: a következő években nagy lehetőség rejlik a borászatban
Zalaszabar - A következő években nagy lehetőség rejlik a borászatban, ezért is született az a döntés, hogy a [...] tovább »
Nem a patikába, a mezőre jár gyógyszerért
Nyíracsád - Pósán Ferencné Ilonka néni egykori tanyájukon gyűjti a gyógynövényeket. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bükkábrányi Bányász SCE: Felléphet a harmadikos bajnokcsapat a második vonalba
Bükkábrány, Miskolc - A Bükkábrányi Bányász SCE nyerte a Dél-­Borsod csoportot. tovább »
Öttusa Eb – Kasza otthonról szurkol
Budapest/Székesfehérvár - Nem a helyszínen szurkol a társainak Kasza Róbert, aki sérülés miatt kénytelen [...] tovább »
Triatlon Eb – Tóth Tamás hatodik, Bragmayer Zsanett tizedik
Budapest/Tartu - Legjobb magyarként a férfiaknál Tóth Tamás a hatodik, a nőknél Bragmayer Zsanett a tizedik [...] tovább »
2Rule-ban a Diósgyőr is
Miskolc - Nemzetközi felszerelésről magyarra váltottak a piros-fehérek. tovább »
Vízilabda Eb – Hengereltek az olaszok
Budapest/Barcelona - A magyarokat is felvonultató A csoport pénteki második mérkőzésén az olaszok játszi [...] tovább »
Német Nagydíj – Verstappen révén délután is a Red Bull volt a leggyorsabb
Budapest/Hockenheim - Max Verstappen, a Red Bull Racing holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása