Frissítve:

Számítógépes ismeretterjesztés a tirpákságról a Sóstói Múzeumfaluban

Nyíregyháza, 2013. augusztus 25., vasárnap (MTI) – Az 1700-as években Nyíregyházát az elnéptelenedéstől megmentő tirpákság életének megismertetésére számítógépes ismeretterjesztésbe kezd a Sóstói Múzeumfalu szeptemberben – közölte az intézmény közművelődési munkatársa az MTI-vel.

hiba beküldése

Kisgyörgy Tamás elmondta: Bursza a tirpákoknál elnevezésű pályázatukra több mint 27 millió forint európai uniós támogatást nyertek, s a projekt révén 12 oktatási intézmény diákjai ismerhetik meg a valamikori Nyíregyházát újranépesítő szlovák ajkú emberek történetét, életét és szokásait.

A török idők után Nyíregyháza lakóinak száma vészesen megfogyatkozott, ezért a település földesura, gróf Károlyi Ferenc 1753-ban magyarországi szlovákokkal igyekezett újratelepíteni az akkori kis községet. Földterületére hívta őket, ahol szabad vallásgyakorlást, házuk építésének segítését, három évi adómentességet és belső autonómiát ajánlott nekik. Békés megyében Petrikovics János csizmadiamester szervezte az áttelepülőket, ahonnan Békéscsabáról, Szarvasról, Gyuláról, Mezőberényből, Orosházáról és Tótkomlósról végül 214 család költözött a nyírségi településre. Károlyit és Petrikovicsot azóta is városalapítóként tisztelik Nyíregyházán. Jött továbbá 117 család a történelmi Borsod, Gömör, Hont, Nógrád és Zólyom vármegyék felvidéki részeiből is.

A szabad vallásgyakorlás ígérete ellenére akkoriban evangélikus felekezetükért megkülönböztetésben, üldöztetésben volt részük a betelepülőknek, akik mindezt alázattal tűrték, s emiatt ragasztották rájuk a “tirpák” nevet.

A Sóstói Múzeumfalu számítógépes ismeretterjesztése számtalan érdekességgel mutatja majd be a tirpákság régmúltját. Közte a projektnévadó burszát is megismerhetik az érintett iskolák diákjai a 10 feladatot magába foglaló időutazáson.

Hajdan a bursza a tirpákok nyári ünnepe, amelyet vasárnap délutánonként rendeztek a legények. Különféle táncokat jártak cigánybanda muzsikájára. Amolyan mai táncház volt a rendezvény, a fiatalok akkori legkedveltebb mulatságaként emlegették. Bemutattak és tanítottak minden tirpák táncot, olykor a csak férfiak által bokázott gácséros táncot is, amelyet ma már senki sem tud eljárni az utódok közül.

A nyíregyházi tirpákok száma a II. világháború után jelentősen megcsappant, a Benes-dekrétum, az erőszakos lakosságcsere alapján, 4506 magát szlováknak valló embert telepítettek át a Nyírségből a felvidéki Lévai-járás nyolc településére, míg onnan magyaroknak kellett elköltözniük otthonaikból.

– MTI –



További hírek a Multimédia kategóriából
„Lájkcsere”-oldalakkal nyereményjátékot nyerni
Debrecen - A csalók adatlapja árulkodó lehet, ezért célszerű végiglapozni a gyanús profilokat. tovább »
Applikációk segíthetik a horgászatunk sikerét
Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza - A modern technika immár elérte a horgászatot is, számos applikáció tölthető [...] tovább »
Videó: Végre magasság szerint rendezték a filmtörténelem legmenőbb robotjait
Az elmúlt száz évben békés, vagy épp vérszomjas robotok tízezrei tűntek fel a filmvásznon, legtöbbjükről [...] tovább »
NMHH: közösségi televíziók és rádiók támogatásáról döntött a médiatanács
Budapest - Harminc közösségi televízió és rádiók rezsiköltségének támogatásáról döntött heti ülésén [...] tovább »
Az Instagram eleget tett az orosz kérésnek, és törölték Navalnij egyik videóját
Moszkva - Az Instagram közösségi oldal eleget tett az orosz hatóságok kérésének, és eltávolította azokat a [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Rivaldafényben a takarító “személyzet”
Phjongcshang - A takarító személyzet ritkán kerül az érdeklődés középpontjába, de ez nincs így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bódog Tamás: „Ezen a pályán, a játékosok, amit lehetett megtettek”
Mezőkövesd, Miskolc - „Sajnos, a látványos futball, amit terveztünk, az háttérbe szorult, az egyszerűség [...] tovább »
DVSE: kapós lesz a három pont Kaposváron
Debrecen - Kállay Márk szerint jól bírják a nyomást, hiszen már számtalanszor voltak hasonló szituációban. tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Vác 2-0 (1-0)
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese a Vác gárdáját [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Dorogi FC 1-2 (0-0)
Debrecen - A labdarúgó Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulójában a DVSC csapata a Dorogi FC együttesét [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác – Így állhat fel a Diósgyőr Mezőkövesden
Miskolc – A kedden 18 órakor kezdődő Diósgyőri VTK - Vác FC Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése előtt [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntős a hazaiak női curlingcsapata
Budapest/Kangnung - A Koreai Köztársaság csapata megszerezte hatodik győzelmét a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása