Frissítve:

Szakmai és politikai kifogásai vannak az MSZP-nek a földvagyonról szóló törvény módosításával szemben

Budapest, 2015. április 18., szombat (MTI) – Szakmai és politikai kifogásai is vannak az MSZP-nek a földvagyonról szóló törvény módosításával szemben – mondta Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.

hiba beküldése

A politikus szerint az a legnagyobb baj a javaslattal, hogy elvenné a föld kezelésének jogát a természetvédelem alapjául szolgáló nemzeti parkoktól. Hangsúlyozta: a természetvédelmi területeknél a legfontosabb elv nem a gazdasági haszonszerzés, hanem a természet megőrzése, ezt a célt szolgálják a nemzeti parkok. Véleménye szerint a természet megőrzéséhez a földalapkezelő szervezetnek sem infrastruktúrája, sem szakmai tudása nincs.

A politikai kifogásukról szólva azt mondta: eddig is az volt a baj a földhasznosítási gyakorlattal, hogy a Fidesz a magyar termőföld hasznosítását kifejezetten politikai célokra is felhasználta. Hozzátette: annak örülnek, hogy sok új földhasználó van, és hibának nevezte, hogy korábban kevés helyi gazdálkodó használhatta a földeket. Ugyanakkor szerinte “az újonnan bérbe adott földeknek jelentős része valamilyen korrupciós cselekedet útján került a hasznosítókhoz”.

Harangozó Gábor megismételte: a földvagyonról szóló törvény módosításáról az MSZP csak feltételekkel hajlandó tárgyalni. Benyújtottak egy határozati javaslatot annak érdekében, hogy a nemzeti parkok földjeit ne lehessen más szervezet hasznosításába átadni. Emellett azt is elvárják, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal bevonásával vizsgálják meg az eddigi pályázatokat, és ahol visszaélés merül fel, ott vonják vissza őket és írjanak ki újat helyettük.

A héten Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető felszólította Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, hogy kezdjen az ellenzékkel tárgyalásokat földügyben, miután kedden az Országgyűlés nem fogadta el a földvagyonról szóló törvény kétharmados támogatást igénylő részeit, és ezért elhalasztották a jogszabály zárószavazását.

A Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodája kedden közölte: Fazekas Sándor eleget tesz Rogán Antal kérésének.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Elfogták a borsodi rabszolgatartókat
Ózd, Sáta - Őrizetben van az a házaspár, akik Sátán egy férfit évekig bezárva tartottak és dolgoztattak, majd [...] tovább »
Példás büntetést mérjenek rájuk!
Többször is hallhattunk az utóbbi hetekben arról, hogy jó néhány külföldről hazánkba érkező élelmiszer [...] tovább »
Ha éppen nem tetszik valami…
Bezzeg a mi időnkben… Igen, ami időnkben, vagyis régen, amikor még sok minden más volt. Akkoriban [...] tovább »
Interjú: Dobrády Ákos
Miskolc - Béres Szabi beszélgető partnere a TNT zenekar frontembere, Dobrády Ákos volt, aki többek között zenei [...] tovább »
Csaknem 15 fokos hőmérséklet-különbséget is mértek az országban
Budapest - A melegrekord ugyan nem dőlt meg, de az ország északnyugati és délkeleti területei között csaknem 15 [...] tovább »
Elfogták a körözött férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik az ablakon
Budapest - Elfogták azt a körözött férfit a főváros V. kerületében szerda este, aki azzal fenyegetőzött, hogy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Portugál-magyar – A szabadrúgásokat is gyakorolta a válogatott
Budapest/Lisszabon - A szabadrúgásokat is gyakorolta szerdai edzésén a magyar labdarúgó-válogatott Lisszabonban, [...] tovább »
Vb-selejtezők – Péntektől vasárnapig 27 meccs Európában
Budapest - Péntektől vasárnapig 27 mérkőzést rendeznek a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Újra a legjobbak a Jegesmedvék
Miskolc - Telt ház előtt, hazai pályán védte meg Mol Liga elsőségét a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata. tovább »
Olvasói levél: A Lokikám és a népi bölcsességek
Debrecen - Március 13-án (hétfőn) azon melegében a Napló címoldalán egy üres lelátót, előtte egy piros [...] tovább »
Debrecenbe került a Kathy Sándor-vándorserleg
Debrecen, Nyíracsád - Több mint százan ültek táblához a megye legrangosabb amatőr sakkviadalán Nyíracsádon. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása