Frissítve:

Szakértő: technikai “csoda” kellene az elektromos utasszállító gépekhez

Budapest, 2014. május 27., kedd (MTI) – Ahhoz, hogy a kereskedelmi, vagy katonai repülésben elterjedjenek az elektromos meghajtású gépek, több technikai “csodának” is történnie kell – mondta a Flightglobal légügyi szaklapnak a Pratt & Whittney amerikai hajtóműgyártó cég alelnöke.

hiba beküldése

Alan Epstein szerint az első és legfontosabb, hogy az akkumulátor-technológiának ötven-százszor fejlettebbnek kell lennie a mostaninál, megjegyezve, hogy egy 737-es Boeing utazómagasságon való repüléséhez 10 megawatt energiára van szükség. Ehhez képest a mostani akkumulátor-technológiával csak a mostani távok századát tudják a gépek megtenni.

Jelezte, a Pratt & Whittney a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökeivel már egyeztetéseket folytatott arról, hogy közösen építenének egy olyan hajtóművet, amely nagy repülőgépeket képes mozgatni.

Ezekhez azonban olyan technológiára van szükség (például új szupravezető-technológiára), amelyet még nem találtak fel. El kellene távolítani a hajtóművek mágneses árnyékolását a súlycsökkentés miatt. Ennek hiányában a hajtóművek mellett ülő embereket megölnék – magyarázta a szakember.

Hozzátette: amint a technológia elérhetővé válik, a Pratt az elsők között lesz, aki kifejleszti az új hajtóműveket.

A Pratt a United Technologies Company leányvállalata, elsősorban hajtóműveket és kiegészítő energiaforrásokat (APU) gyárt, a 2013-as évet 1,9 milliárd dolláros nyereséggel zárta.

– MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Nincsenek gyanús körülmények Avicii halála körül
London - Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül - [...] tovább »
Videó: Látni kell, hogy száguld végig a városon ez a holland tűzoltóautó!
A legjobb sofőröket nem a Formula–1-ben, hanem a mentő-, tűzoltó- és rendőrautókban kell keresni! tovább »
Videó: Ez a 12 éves kínai fiú zsonglőrködés közben rakott ki 3 Rubik-kockát
Kevés nagyobb mestere van a Rubik-kockának, mint a kínai Que Jianyu. A most 13 éves fiú féltucatnyi Guinness [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Osztrák, lengyel és horvát lap Soros György szerepéről, a választás utáni helyzetről
Budapest/Bécs, Varsó, Zágráb - Megalapozottnak minősítette a Soros György elleni magyarországi kampányt a Die [...] tovább »
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France
Budapest - Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt. tovább »
Előállította a francia rendőrség a Mont-Saint-Michelnél fenyegetőző férfit
Párizs - Előállította a francia rendőrség azt a férfit, aki miatt vasárnap elővigyázatosságból [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fernando lett a DVTK vezetőedzője
Miskolc - A Real Madrid és a DVTK korábbi játékosa Fernando Miguel Fernandez Escribano ül a DVTK kispadjára. [...] tovább »
A Böszörmény jutott be a futsalbajnokság döntőbe
Hajdúböszörmény - A harmadik mérkőzésre került sor a Hajdúböszörményi TE és a BrandMission-Artifex Tolna [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Hatvan ország közel ezer versenyzője a jövő évi vb szegedi főpróbáján
Budapest - Hatvan ország közel ezer versenyzőjét várják Szegedre, a május 17. és 20. között sorra kerülő [...] tovább »
Sportpark épül az Arany János téren
Debrecen - A nyári vakációra már elkészülhet a legújabb, 170 négyzetméteres kondipark Debrecen belvárosában, [...] tovább »
Küzdősport háziverseny Záhonyban
Záhony - A Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium [...] tovább »
Videó: Na ez a hal kéne nekünk a válogatottunkba!
Láttál már halat focizni? Ráadásul jól focizni? Ebből az uszonyosból még nagy foci sztár lehet, talán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása