Frissítve:

Szakértő: az agyhártyagyulladás ellen csak a védőoltás nyújt védelmet

Budapest – Az agyhártyagyulladás ellen egyedül a védőoltás nyújt hatékony védelmet – közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán, az agyhártyagyulladás világnapján az M1 aktuális csatornán.

Póta György azt mondta, van védőoltás a betegség B- és a C-típusa ellen is, de mivel az egyik nem ad védelmet a másikra, érdemes mind a kettőt beadatni.

Az agyhártyagyulladások kétharmada a gyerekek első három és fél évében, főleg egy-másfél éves korban jelentkezik. A betegséget kiváltó meningococcus baktérium először a torokflórába kerül be, majd onnan a véráramba jut. A felnőtt szervezet már képes ezt meggátolni, de a kisgyerekek szervezete nem elég erős hozzá, ezért nagy veszélyt jelent rájuk – ismertette.

Az esetek hatoda, ha időben felismerik is, halállal végződik, a túlélők pedig nagy valószínűséggel egész életre kiható, maradandó károsodást (például járászavar, elbutulás) szenvednek – mondta Póta György.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
OBH: csaknem felére csökkent a folyamatban lévő peres ügyek száma 2010 óta
Budapest - Csaknem 50 százalékkal csökkent a folyamatban lévő peres ügyek száma az ország bírságain 2010 óta [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: a sok csapadék miatt megszaporodnak a gazdák teendői
Budapest - A szárazság megszűnt, most a csapadékos időjárásból adódóan a növényvédelem kapcsán szaporodnak [...] tovább »
EP-választás – Fidesz: a szocialisták a bevándorláspárti szövetségeiket építik
Budapest - A szocialisták bevándorláspárti szövetségeiket építik, ezt példázza Ujhelyi István MSZP-s európai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása