Frissítve:

Szakácsok a csúcson Putnokon

Héthy Ferenc (balra) és Iván Csaba Héthy Ferenc (balra) és Iván Csaba - © Fotó: ME
Putnok – Napi szinten ezerötszáz–kétezer adag ebédet készít az Év embereinek választott két putnoki fiatalember.

hiba beküldése

Városon belül kevesen lehetnek azok, akik az elmúlt két évben nem kóstolták meg a főztjüket. A putnoki közétkeztetésben dolgozó két fiatalembert, Héthy Ferencet és Iván Csabát választották az Év emberének a gömöri városban. A rangos elismerés váratlanul érte a díjazottakat, de nagyon örültek annak, hogy gondoltak rájuk.

A kollégákkal együtt pontos, precíz és összehangolt munkát kell végeznünk.
– Közel két éve dolgozunk egymás mellett, de az ismeretségünk jóval régebbre nyúlik vissza – mondta kérdésünkre Héthy Ferenc. – A kollégákkal együtt pontos, precíz és összehangolt munkát kell végeznünk, hiszen rajtunk múlik, hogy az óvodákban, az iskolákban és a közintézményeinkben milyen étel kerül az asztalra. A reggel hatos kezdéskor már nem a tízóraira, hanem a déli főfogásokra koncentrálunk. Igyekeznünk kell, hiszen a kiszállítás hamar elkezdődik, mivel napi szinten, öt-hat helyen fogyasztják az általunk készített ebédet. Általában A és B menü készül, ehhez pedig időben hozzá kell látni.

Nagy felelősség

A Putnokon elkészített étel mennyisége változó. Elsősorban az óvodai és az iskolai létszámtól függ, de ezerötszáz–kétezer között mozog az adagszám. A heti étlapot a szakácsokkal közösen az élelmezésvezető állítja össze, amely két-háromhavonta, kisebb változásokkal ismétlődik.

– Nagyjából egy héttel az ünnepség előtt értesültünk az elismerésről, amely nagyon meglepett mindkettőnket – folytatta Héthy Ferenc. – Elsősorban azért, mert korábban tőlünk jóval ismertebb, nevesebb személyek kapták meg. Éppen ezért nagyon jólesett, hogy gondoltak ránk. Kicsit még most is hihetetlen, de rengetegen gratuláltak, néhány napig a figyelem középpontjába kerültünk. Igyekeztünk egy kicsit élvezni a helyzetet, de természetesen első a munka, hiszen az ebédnek minden nap ott kell lenni az asztalon.

Kiváló körülmények

Iván Csaba hozzátette: az előírt, a megadott ételt készítik, de minden egyes alkalommal igyekeznek a tudásuk legjavát beletenni. A szabályok adta keretek között szeretnek háziasan főzni, viszont nem használhatnak ételízesítőt, ízfokozót, és a sóval is csínján kell bánniuk. A kreativitásukat az egyéb rendezvényekre készült fogadások alkalmával nagyobb mértékben vehetik elő.

– A tapasztaltabb kolléganőktől igyekeztünk ellesni néhány olyan praktikát, fogást, ami feldobja az általunk készített ebédet – tette hozzá Iván Csaba. – A körülményekről is szólni kell, mert az ember kedvét ez is jelentős mértékben befolyásolja. Az előző konyhánk egy pincében volt, most viszont már modern, légkondicionált helyen főzhetünk. Remek a társaság, jók a kollégák, és a felszerelések is a kor követelményeinek az elvárásoknak és az előírásoknak megfelelőek. Nincs sok időnk pihenni, hiszen ahogy végeztünk a napi étellel, máris készítjük elő a következőt. Ennek ellenére egyáltalán nem érezzük tehernek, jó kedvűen végezzük a feladatunkat. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy minden szükséges feltétel adott a minőségi munkához.

ÉM-ME


Molnár Szilvia Dóra
Miskolc - Családi örökségét kamatoztatta a szakácsmesterség legújabb ifjú miskolci sztárja. Már fiatalon a szakácsok legjobbjai között ünnepelték március 29-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) rendezvényén Molnár Szilvia Dórát, aki mint a Szentpáli István Szakközé...

Encs-Fügöd - A gyerekek mosolyában is meglátja a szépet a kitüntetett pedagógus. Huszonhárom éve dolgozik a fügödi iskolában és 6 éve a tagintézmény vezetője Kelemenné Simon Mária, aki nemrég az „Encs Város Közoktatásáért” elismerést vehette át Szeles András polgármestertől. Fügöd Encs egyik vár...



További hírek a Putnok hírei kategóriából
„3-0-ás vezetésünknél nem gondoltam volna…”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 26. fordulóját rendezték meg vasárnap. Megyénk csapatainak [...] tovább »
Búcsúznak iskolájuktól megyénk középfokú oktatási intézményeinek végzős diákjai
Miskolc - Lapunk és portálunk hagyománya, hogy közöljük a megye középiskoláiban ezekben a napokban ballagó [...] tovább »
„Az elmúlt három év legjobb játéka volt szükséges ahhoz…”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 25. fordulóját játszották vasárnap. Megyénk csapatainak [...] tovább »
Új ablakok és külső festés a putnoki középiskolában
Putnok - Ezekben a hónapokban végzik a putnoki tan­intézmény rekonstrukcióját. tovább »
Bővül a keleméri hivatal kihasználtsága
Kelemér - Kívül-belül új „köntöst kap” a keleméri önkormányzat épülete, ahol ezekben a hetekben is [...] tovább »
Nyílt napok voltak a putnoki városházán
Putnok - Korábbi hagyományokat folytatva, a helyi középiskolások idén is betekintést nyerhettek a putnoki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása