Frissítve:

Szabó Máté az Ab-hoz fordult a közösségi együttélési szabályok ügyében

Budapest, 2013. augusztus 4., vasárnap (MTI) – Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az ombudsman, mert álláspontja szerint hiányoznak a közösségi együttélési szabályok törvényi garanciái, amelyek kijelölnék az önkormányzatok bírságolási jogkörének kereteit. Szabó Máté emellett kezdeményezte a Kúriánál a belvárosi önkormányzat e tárgykörben született rendeletének törvényességi felülvizsgálatát.

hiba beküldése

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében felidézte: az Ab tavaly novemberben – az ombudsman indítványa nyomán – megsemmisítette az önkormányzati törvény közösségellenes magatartások szankcionálására adott felhatalmazását. Az indoklás szerint a helyhatóságok korlátlan rendszabályalkotása sértette a jogállamiság elvét.

Idén január 1-jén azonban hatályba lépett a közösségi együttélési szabályok megalkotására adott felhatalmazás, amelyet ugyancsak alkotmányosan aggályosnak tart Szabó Máté, és mivel a szaktárca a kérése ellenére sem tette meg a szükséges módosításokat, a biztos az Ab-hoz fordult a törvényi felhatalmazás felülvizsgálata érdekében – közölték.

Az alapvető jogok biztosa szerint a törvény adta felhatalmazás rendkívül széles, parttalan, így a jelenleg kizárólag az önkormányzatok belátására bízott rendeletalkotási jogkör alapján az egyes településeken önkényesen, vélt közérdeksérelemre hivatkozva is bírságolhatnak, erőteljesen beavatkozva a területükön élő, tartózkodó emberek életébe.
Utalt arra is: a bírságolás arra sarkalhatja az önkormányzatokat, hogy minél szélesebb körben írjanak elő rendszabályokat és jelentős összegű bírságokat határozzanak meg.

Szabó Máté emellett – precedensjelleggel – kezdeményezte a Kúriánál egy e tárgykörben született belvárosi önkormányzati rendelet törvénysértő részeinek megsemmisítését. Hangsúlyozta, bár minden közösség meghatározhat olyan szabályokat, amelyek a békés együttélés alapjául szolgálhatnak, az önkormányzat azonban ezeket a szabályokat kiterjesztően értelmezve állapított meg tilalmakat, ráadásul olyan területen is, amelyet a szabálysértési törvény is szankcionál.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Szijjártó: lopakodó kísérlet zajlik a megbukott bevándorlási politika visszahozására
Brüsszel - Lopakodó kísérlet zajlik arra, hogy az egyszer már megbukott uniós bevándorlási politikát Brüsszel [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. január 21.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Február 14-ig várja a pályázatokat a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozata
Budapest - Spot-, plakát- és fotópályázatot hirdetett a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot szervező [...] tovább »
“UFO-gyűrű” – Többen lecövekeltek az utca közepén a döbbenettől, úgy bámultak Óbudán az ég felé…
Budapest - Igencsak meglepő látványban lehetett részük azoknak, akik akik 2019. január 16-án délután fél öt [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Átadták a KÓTA díjait
Budapest - Átadták a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA díjait a nem [...] tovább »
Tuzson: a kormány az elintézendő ügyek számának csökkentésére törekszik
Törökbálint - A kormány olyan döntéseket szeretne hozni, amelyekkel csökkenteni lehet az állampolgárok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Zágrábban lesz a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntője
Budapest - Nem Splitben, hanem Zágrábban rendezik a férfi vízilabda Európa Kupa nyolcas döntőjét. tovább »
Soha nem szórja a lapokat az év legjobbjának választott
Miskolc - A megyei labdarúgó-játékvezetők báljában Séra János kapta az év legjobbjának díját. tovább »
A MEAFC és a Phoenix is kikapott
Kazincbarcika, Miskolc – A férfi kosárlabda NB I/B., 15. fordulójának eredményei. tovább »
Australian Open – Babos és Fucsovics: képesek vagyunk megnyerni a tornát
Melbourne - Babos Tímea és Fucsovics Márton szerint képesek megnyerni a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt [...] tovább »
A mezőkövesdi ötösre csak egy válasz jött
Mezőkövesd - Javította törökországi mérlegét a fürdővárosiak NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Kisvárda Master Good SE – A szélső is hosszabbított
Kisvárda - Voltak megkeresései, mégis a maradás mellett döntött. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása