Frissítve:

Szabó Krisztián célja az autokrossz Európa-bajnoki címének megvédése

Vác, 2014. február 4., kedd (MTI) – A címvédés a célja az idei szezonban Szabó Krisztiánnak, az autokrossz Európa-bajnokság Buggy1600 kategóriája tavalyi győztesének, akit a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség 2013-ban az év versenyzőjének választott.

A 21 éves pilóta a Vácon tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta az MTI-nek, néhány éven belül tervezi a kategóriaváltást, ralikrosszozni szeretne, egyelőre azonban marad a Buggy1600-as mezőnyben.

“A hazai, nyírádi futamra ugyanúgy készülök, mint az összes többire, amely a versenynaptárban szerepel, hiszen a győzelemért ugyanannyi pont jár Magyarországon is” – tette hozzá. Kiemelte, nagyobb nyomást jelent számára a hazai közönség előtti szereplés, de jobban is tud teljesíteni, amikor a sorozat magyar futamára kerül sor.

A kétszeres junior Eb-győztes versenyző 2011-ben debütált a felnőtt kontinensbajnoki sorozatban. Első évében a hatodik, majd 2012-ben az ötödik helyen zárta az összetett pontversenyt, az előző idényben pedig 12 ország 52 pilótája közül bizonyult a legjobbnak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A magyar labdarúgó-válogatott szeptemberben Montenegróban játszik
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-én Podgoricában a montenegrói csapattal játszik [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása