Frissítve:

Szabályozná a belvízi hajókon dolgozók munkaidejét az EU

Budapest, 2014. július 21., hétfő (MTI) – A belvízi árufuvarozó és személyszállító hajókon dolgozók, a legénység és a kiszolgáló személyzet munkaidejének alapszintű szabályozására tett javaslatokat az Európai Bizottság.

hiba beküldése

A tervezett szabályozás értelmében többek között a heti munkaidő nem lépheti túl a 48 órát, naponta minimum 10 óra pihenőidőt kapnának, és évi legalább négy hét fizetett szabadság járna a belvízi közlekedésben foglalkoztatottaknak – ismerteti a sajtóközlemény.

A javaslatokat a belvízi árufuvarozási és személyszállítási szektorban dolgozó munkáltatók és munkavállalók közötti megegyezésre alapozta a bizottság és a jelenleg érvényes általános munkaidő irányelvet (2003/88/EK) egészítené ki, amely nem tartalmazza a belvízi utakon dolgozók munkaidejének szabályozását.

A mostani javaslatok az irányelv módosításakor lépnének életbe.

Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa üdvözölte a javaslatokat: “A kezdeményezés a belvízi közlekedési szektorban dolgozóktól és munkaadóiktól származik és kiváló példája a sikeres társadalmi együttműködésnek”.

Az Európai Tanácsnak még jóvá kell hagynia az irányelv módosítását, ami hozzájárul a szektorban dolgozó 31 ezer ember munkakörülményeinek javításához, továbbá kiegyenlítettebbek lesznek a piaci versenyfeltételek az itt tevékenykedő mintegy 9600 vállalkozás számára is – olvasható a közleményben.

Az unióban mintegy 37 ezer kilométernyi belvízi közlekedési útvonal van, amely 20 tagállam területén oszlik el.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa: leginkább a családi és a hobbipincészetekben fordul elő mustgázmérgezés
Budapest - Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - mondta Brazsil Dávid, a [...] tovább »
Változó a termésátlag megyénkben
Miskolc - A kukorica aratásával még van, ahol kivárnak, hogy száradjon. tovább »
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója októbertől
Budapest - Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált [...] tovább »
Matolcsy: kilenc szellemi műhely működik majd a “bölcs várban”
Budapest - Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett [...] tovább »
Az Aegon Lakástakarékpénztár októbertől felfüggeszti értékesítési tevékenységét
Budapest - Az Aegon Lakástakarékpénztár Zrt. október 1-jétől felfüggeszti értékesítési tevékenységét, új [...] tovább »
Időszakosan leállítanak két belga atomerőművet
Brüsszel - Leállítja két belgiumi atomerőművét az ősszel a francia Engie cég a reaktorok kiszolgáló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar Kupa – Még egy körrel továbbjutni a párharcokból
Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 6. fordulójában nyolc megyei csapatunk - a Putnok, a Gesztely, a Sajóbábony, az [...] tovább »
Cselgáncs-vb – Ungvári Miklós is búcsúzott
Baku - A 73 kilogrammos Ungvári Miklós kikapott harmadik mérkőzésén, ezzel befejezte szereplését az olimpiai [...] tovább »
Kihirdették a világbajnoki indulókat
Budapest - Egy hónappal a budapesti birkózó-vb előtt sajtótájékoztatót rendezett a Magyar Birkózó Szövetség. tovább »
Negyedik alkalommal szervezett jótékonysági félmaratont az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján
Makkosjánosi - Több mint félezren futottak szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Ökumenikus [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Póta elődöntős és már biztosan érmes női párosban
Budapest/Alicante - Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm bejutott az elődöntőbe női párosban, [...] tovább »
Visszavághatnak a korábbi kiesésért
Kisvárda - A kisvárdiak vasárnap indulnak majd ­Szolnokra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása