Frissítve:

Szabad a graffiti a kínai nagy fal egy részénél

Sanghaj, 2014. március 4., kedd (MTI) – Kijelölt területeken legálisan munkálkodhatnak a jövőben a graffitisek a falfirkák által több helyen jelentősen megrongált kínai nagy fal egyes részeinél.

hiba beküldése

A sina.com hírportál híradása szerint a jövőben a nagy fal egyik legkedveltebb, Pekingtől mintegy 70 kilométerre fekvő szakaszán, Mutienjü több pontján lesz lehetőség legálisan graffitik készítésére. Az 1987 óta a világörökség részének számító, vélhetően Ming-kori (1368-1644) fal közelében kezdetként három területet jelölnek ki ezen célra, de ezeket akár további felületek követhetik, sőt egy digitális graffitifal felállításáról is szó esett a tervek ismertetésekor.

A terület fenntartója korábban számos alkalommal panaszkodott a turisták által hagyott feliratokra, amelyek rendszeres eltávolításuk ellenére is a nagy fal “állandó részévé” váltak. A többnyire angol és kínai nyelvű feliratok, absztrakt aláírások és színes rajzok nemcsak esztétikailag zavaróak, hanem rongálják is Kína jelképét, eltávolításuk pedig jelentős kiadásokat ró a fenntartóra.

A 8851,8 kilométeres, tizenegy kínai tartományt keresztülszelő egykori erődítményrendszer állapotáról sok szó esik a kínai médiában. A turisták által leginkább látogatott részei szépen fel vannak újítva, ám a fővárostól messzebb eső, “vad szakaszok” szinte teljesen elhanyagoltak. A helyi önkormányzatok minden évben jelentést tesznek a hozzájuk tartozó falszakasz állapotáról, a központi kormány pedig biztosítja a forrásokat a legrosszabb állapotú szakaszok javítási munkálataihoz.

A fal védelmére 2006-ban hozott szabályozást a kormány, eszerint a fenntartás költségeit a tartományi költségvetésekbe már azok tervezésénél bele kell foglalni, ez a rendszer azonban azóta sem működik. A fenntartás ugyanakkor nehézkes: a becslések szerint a falnak mára körülbelül 40 százaléka tűnt el.

– MTI, Szerencsi Ágnes –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Bejelentette lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök
Bukarest - Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti [...] tovább »
Meghalt a Cranberries énekese
46 évesen életét vesztette Dolores O’Riordan, a kilencvenes években világszerte népszerű, The Cranberries nevű [...] tovább »
Herceg akar lenni a holland király unokatestvérének törvénytelen fia
Brüsszel/Hága - Újabb taggal bővülhet a holland király család, ugyanis Vilmos Sándor holland király [...] tovább »
Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában, már több százra nőtt a fertőzöttek száma országosan
Kijev - Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci [...] tovább »
Európa erdeinek több mint fele eltűnt az elmúlt hatezer évben
Plymouth - Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti [...] tovább »
Európai Bizottság: uniós szintű fellépésre van szükség az álhírek terjedése ellen
Brüsszel - Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – A MAC győzelmével zárult az alapszakasz
Budapest - A legutóbb döntős MAC Budapest 7-0-ra legyőzte az újonc osztrák Vienna Capitals együttesét a [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Óriási cseh meglepetés a magyar csoportban
Varasd - Csehország válogatottja óriási meglepetésre 28-27-re legyőzte az olimpiai címvédő Dánia csapatát a [...] tovább »
Elfogytak, de végig kitartottak a nyírgyulajiak
Nyírgyulaj - A Nyírgyulaj éppen a legyőzött Veszprém elé vágott a táblázaton. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Szoros meccsen vereség a spanyoloktól
Varasd - A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re kikapott hétfőn az előző kontinenstornán ezüstérmes [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Schuch: nem három mérkőzésre érkeztünk
Varasd - Schuch Timuzsin csapatkapitány kijelentette, a magyar férfi kézilabda-válogatott nem három mérkőzésre [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Balogh Zsolt: sokkal többet érdemeltünk
Varasd - Balogh Zsolt szerint sokkal többet, jobb eredményt érdemelt a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása