Frissítve:

Syngenta: folyamatosan nő a paradicsom termésmennyisége

Budapest, 2015. május 8., péntek (MTI) – Bár a hazai hajtatott paradicsom termőterülete az elmúlt tíz évben felére, 400 hektárra csökkent, a termésmennyiség az elmúlt években folyamatosan nőtt, meghaladta a 110 ezer tonnát. Az így elért, akár félszáz kilogramm négyzetméterenkénti termésátlag pedig már bizakodásra adhat okot – derül ki a növényvédőszer- és vetőmag értékesítő Syngenta Magyarország adataiból.

hiba beküldése

A közleményben Antal Gyula, a Syngenta zöldség kampánymenedzsere a cég szakmai rendezvényén pénteken Szentesen elmondta: a hajtatott paradicsom termőterülete jelentősen csökkent. Míg 2002-ben 950 hektáron termeltek, addig most alig haladja meg a 400 hektárt. A termésmennyiség viszont évek óta növekszik a technológiai színvonal emelkedésének köszönhetően. A hagyományos “fóliás” termesztés megszűnőben van, felváltja a modern üvegházakban történő intenzív, talaj nélküli termelés – tette hozzá. A paradicsomtermelők tavaly a közepesnél jobb évet zártak: a tavaszi időszakban az árak gyorsan csökkentek, nyárra viszont emelkedtek, az ősz pedig a sokéves átlaghoz képest is kiemelkedő volt.

A közlemény szerint az 1500 hektáron zajló hajtatott paprikatermesztés esetében a termésátlag négyzetméterenként 10-25 kilogrammra tehető. A hagyományos fehér paprika szempontjából 2014 rossz évnek tekinthető: a tavasszal kialakult alacsony árak az egész évet jellemezték, sokan emiatt váltottak idén kápia paprikára.

A szakember az idei szezonról elmondta: az európai zöldségtermesztést komolyan érinti az Oroszország által bevezetett behozatali tilalom. Úgy látják, hogy az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) is befolyásolhatja az import zöldségek mennyiségét, mert a rendszerrel nehézkessé és kockázatossá válik külföldről behozni és áfa nélkül értékesíteni a zöldséget. Jelezte: a legtöbb zöldség fajban jobb termelői árak vannak, mint a tavaly és ez remélhetőleg kitart az egész szezonban is.

Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke kifejtette: nagyon fontos az élelmiszerbiztonság szempontjából a szántóföldtől az asztalig tartó nyomon követhetőség. Ez lehetővé teszi, hogy célzottan és gyorsan intézkedni tudjanak a hatóságok kérdéses esetekben, így óvják a fogyasztókat és a tisztességes termelőket. Jól érzékelhető az ágazatban a technológiai fejlődés, a régi típusú fóliasátrak fogynak, míg nagy felületű modern üvegházak épülnek. Paradicsom esetében kitörési pontnak nevezte az intenzívebb termelést, amihez beruházásokra lenne szükség. Az igazi áttörés a 100 hektáros bővülés lenne, így áprilistól november végéig jó minőséggel jelen lehetne lenni a külföldi piacokon is – mondta.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása