Frissítve:

Súlyos bűnként ítélte el a korrupciót Ferenc pápa

Vatikánváros, 2013. november 8., péntek (MTI) – A borítékba rejtett csúszópénzzel kezdődő, kábítószerként terjedő korrupció ellen emelte fel szavát Ferenc pápa pénteken a vatikáni Szent Márta-házban mondott homíliájában.

Az egyházfő pogány istennőnek nevezte a kenőpénzt, és hangsúlyozta, hogy a ma már szokássá vált, súlyos bűnnek számító korrupció megfosztja az embert a méltóságától.

“Egy kis borítékkal kezdődik, de utána olyan mint a kábítószer….függőséget teremt” – fogalmazott Ferenc pápa, hangsúlyozva, hogy a kisebb félrelépés gyakran nagyobb bűncselekmény előszobája. A mindenkori közigazgatásban dolgozókra utalva az egyházfő arról beszélt, hogy aki piszkos pénzt fogad el, lehet, hogy drága iskolákba tudja járatni a gyerekeit, valójában azonban nem ad nekik mást, mint “szennyet, piszkos kenyeret”, miközben gyermekei méltóságra vannak kiéhezve.

A csúszópénzt elfogadókat a pápa “méltóságukat elveszítő szegényeknek” nevezte, akik az így szerzett pénzt úgysem tudják magukkal vinni a túlvilágra.

Hozzátette: az emberi méltóságot a becsületes, méltóságteljes munka adja, nem a könnyen járhatónak tűnő út. Az egyházfő elfogadhatatlannak nevezte a korrupció társadalmilag elterjedt igazolását, miszerint “mindenki így tesz”.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Strasbourgi lövöldözés – Sárgamellényes Facebook-csoportokban összeesküvés-elméleteket terjesztettek
Párizs - Összeesküvés-elméleteket terjesztettek szerdán a francia kormány szociális és adópolitikája ellen [...] tovább »
Az EP új uniós stratégiát javasol a terrorizmus elleni fellépés hatékonyságának javítására
Brüsszel/Strasbourg - Javaslatot fogadott el strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) a [...] tovább »
Theresa May állítólag megígérte, hogy nem ő vezeti a Konzervatív Pártot a következő választásokon
London - Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó [...] tovább »
Strasbourgi lövöldözés – Megerősítették a német-francia határ ellenőrzését
Berlin - Megerősítették a német-francia határ ellenőrzését a közvetlenül a határ francia oldalán fekvő [...] tovább »
ENSZ-főtitkár: a katowicei klímacsúcs egyelőre nem oldotta meg a kulcskérdéseket
Varsó - A klímavédelmi tárgyalások előrehaladtak, de a kulcsfontosságú kérdések még nem oldódtak meg - [...] tovább »
Szijjártó: lehetőség nyílik Magyarország és Kambodzsa együttműködésének szorosabbra fűzésére
Budapest - A dinamikusan fejlődő délkelet-ázsiai térség érdeklődése egyre inkább Európa felé fordul, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Chelsea edzője kemény mérkőzést vár a Vidi ellen
Budapest - Kemény mérkőzés lesz, nehéz motiválni a játékosokat, hisz nincs semmi tétje számunkra a [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Kaposváron nyert öt szettben a Kecskemét
Budapest/Kaposvár - A Kecskemét öt szettben nyert a Kaposvár vendégeként az élvonalbeli férfi [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Rasmussen: folyamatosan fejlődött a csapat
Nancy - Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint folyamatosan fejlődött a magyar női [...] tovább »
Női kosárlabda EK – Hazai vereséggel búcsúzott a Győr
Budapest/Győr - A Győr 78-56-ra kikapott a Gironától, így véget ért szereplése a női kosárlabda Európa [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – A Fehérvár és a Szolnok is vereséggel kezdte a második csoportkört
Budapest - Az Alba Fehérvár vendégként, a Szolnoki Olaj házigazdaként szenvedett szoros mérkőzésen vereséget [...] tovább »
Női kosárlabda EK – Nagy csatában nyert a DVTK
Budapest/Miskolc - A DVTK hazai pályán szoros csatában 63-61-re legyőzte az olasz Venezia együttesét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása