Frissítve:

Súlyos baleset történt Ócsa és Gyál között – halálos áldozatok

Súlyos baleset történt Ócsa és Gyál között - halálos áldozatok Súlyos baleset történt Ócsa és Gyál között - halálos áldozatok - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) – Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint hárman meghaltak és mintegy huszan megsérültek abban a péntek reggeli balesetben, amelyben több jármű ütközött az M5-ös autópályán Ócsa és Gyál között.

hiba beküldése

Egy kamion az árokba borult, és szintén árokba borult egy mikrobusz, amelyből jelenleg is mentik az utasokat. A helyszínen több megrongálódott személyautó és mikrobusz látható.

Súlyos baleset történt Ócsa és Gyál között - halálos áldozatok Fotó: MTI ©

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között, és az eddigi adatok szerint a balesetben tehergépjármű és több személygépkocsi is érintett, többen megsérültek.

Súlyos baleset történt Ócsa és Gyál között - halálos áldozatok Fotó: MTI ©

A rendőrség az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalát teljes szélességében lezárta, a forgalmat az ócsai lehajtónál a 4603-as úton keresztül a 4-es és az 5-ös út felé terelik.

A helyszínre az MTI tudósítójának beszámolója szerint több mint tizenöt mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett.

– MTI –


Rendőrség: kora délután megindulhat a forgalom az M5-ön
Megkezdik a sérült járművek elszállítását az M5-ös autópályán kora reggel történt tömegbaleset helyszínéről, így akár már kora délután megindulhat a forgalom a lezárt pályaszakaszon.

OMSZ: tizenheten súlyos megsérültek
Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt tömegbaleset három halálos áldozata mellett 30 ember sérült meg, 17 közülük súlyosan.

Rendőrség: már Szegednél érdemes kerülőútvonalat választani
Már Szegednél érdemes kerülőútvonalat választani az M5-ös autópályán Budapest felé tartóknak az Ócsa és Gyál között pénteken kora reggel történt tömegbaleset miatt kialakult torlódás miatt.

Több mint harmincan sérültek meg a balesetben
Az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt tömegbaleset három halálos áldozata mellett 33 ember, köztük 4 gyerek sérült meg.

Már Bács-Kiskun megyében is terelik a forgalmat
A tehergépjármű-forgalmat már Lajosmizse közelében leterelik az M5-ös autópályáról az 5-ös út felé a péntek kora reggel történt tömegbaleset miatt.



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták az M30-as Tornyosnémeti-szlovák határ közötti szakaszát
Tornyosnémeti - Átadták kedden az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és a magyar-szlovák határ között [...] tovább »
Nyolcszáz új munkahelyet létesít három befektető Miskolcon
Miskolc - Négy hónap alatt három befektető jelezte gyárépítési szándékát Miskolcon, amelyekkel összesen [...] tovább »
Választás 2018 – Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az NVB
Budapest - Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az áprilisi országgyűlési választásra keddi [...] tovább »
PwC: 2030-ra radikálisan megváltozik a gépjárműpiac
Budapest - A gépjárműpiac radikális változásokon megy át 2030-ig, a gépkocsik száma az új megosztási módok [...] tovább »
Freedom House: tavaly szenvedték a legnagyobb csorbát a politikai és a polgári jogok a világban
Budapest/Washington - A Freedom House washingtoni központú jogvédő civilszervezet szerint az utóbbi több mint tíz [...] tovább »
Videó: Repülőn érkeztek az illegális bevándorlók – Kállósemjéni házából szúrta ki a szabadnapos rendőr
Kállósemjén - A rendőrök Kállósemjén térségében elfogták a három afgán és nyolc vietnámi állampolgárt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Több mint egy hónap után Brkovic hivatalosan is a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Dusan Brkovic, így a korábbi magyar bajnok védő hivatalosan is a DVTK [...] tovább »
DVTK: Nemes Milán Siófokra igazolt
Miskolc - Hétfőn hivatalossá vált, hogy Nemes Milán, a DVTK saját nevelésű játékosa Siófokon folytatja [...] tovább »
DVSC-TVP: hosszabbított Vantara-Kelemen Éva
Debrecen - A DVSC-TVP csapatkapitánya újabb két évre írt alá. tovább »
DLA: szép győzelmek futsalban
Debrecen - Az akadémia csapatainak hétvégi futsaleredményei. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Alilovic kikerült a horvát keretből
Zágráb - Az eddig százszázalékos házigazda horvát válogatott szövetségi kapitánya, Lino Cervar második [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – A szlovénok a hazautazást fontolgatják
Budapest - A szlovén férfi kézilabda-válogatott a Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzésen történtek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása