Frissítve:

Súlyos baleset történt az M43-as autópályán

Szeged, 2013. augusztus 31., szombat (MTI) – A szalagkorlátot átszakítva árokba hajtott az M43-as autópályán egy román személygépkocsi szombat éjjel, négyen megsérültek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, az elsődleges adatok szerint a személygépkocsi Szeged felől Makó irányában haladt az M43-as autópályán, amikor a 13-as kilométernél a sofőr eddig tisztázatlan körülmények között elveszítette az uralmát a jármű felett, átszakította a szalagkorlátot, és az út menti árokba csapódott.

A helyszíni szemle ideje alatt a belső sávban halad a forgalom Makó felé – közölte a százados.

A balesetben az MTI információi szerint négy román állampolgár sérült meg, hármukat súlyos sérülésekkel, egyiküket pedig kritikus, életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Csütörtökön tartják Kurtág György első operájának ősbemutatóját a milánói Scalában
Budapest - Csütörtökön este tartják Kurtág György első operájának ősbemutatóját a milánói Scalában. tovább »
Nem csak a testmozgáson és a diétán múlik: 9 trükk a fogyáshoz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Közhellyé ismételt tény, hogy a sikeres zsírégetéshez elengedhetetlen az [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. november 15.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Ne váltson le egy robot!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elengedhetetlen, hogy képesek legyünk önálló döntéshozatalra, és tudjunk [...] tovább »
Öntözzünk, vagy már ne?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nagy fagyok még nincsenek, viszont rend­kívül aszályos volt a nyár vége és az ősz. tovább »
Illegális bevándorlás – Nem szavazta meg az EP az európai humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést
Brüsszel/Strasbourg - Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK: Ellentmondásos beszámolók
Miskolc - A DVTK-t működtető cég tulajdonosi körének egyet nem értése ismét felszínre került. tovább »
Az országos döntő volt a tét
Debrecen - Pető László szerint remek hangulatú és színvonalas volt a megyei finálé. tovább »
Rossz címre küldték a meghívót, így kimaradt a válogatott keretből
Szenegál - A támadó hihetetlen tévedés miatt nem került be hazája válogatottjába. tovább »
Nagyszalontáról jött szemináriumot tartani
Debrecen-Józsa - A Hajdú Bushido Karate SE–Józsai SZTSE WKF Karate szakosztály meghívására érkezett az őszi [...] tovább »
Két meccs vár a héten a röpisekre
Debrecen - Pénteken 18.30-tól idegenben lép pályára a DEAC férfi röplabdacsapata. A Dunaújváros Városi [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Szombathelyi siker Leicesterben
Budapest - A Szombathely 95-84-re nyert a már szintén kiesett angol Leicester Riders vendégeként szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása